Autós Hírek

Norvégiában már most több elektromos autót adnak el, mint olyat, amiben belsőégésű motor is dolgozik

Norvégia lett a világon az első olyan ország, ahol több elektromos autót értékesítenek, mint dízelt, benzinest vagy hibridet együttvéve. Főleg a tavalyi év utolsó hónapjában húztak bele komoly mértékben a villanyos járgányra vágyó vásárlók.

 

Bár globális szinten egyre érezhetőbb az elektromos autók térnyerése, a legtöbb helyen még mindig a belsőégésű motorral szerelt járgányok uralják a piacot. Persze, mint mindig, most is van egy kivétel, mégpedig Norvégia!

A Skandináv ország lett a világon az első, ahol abszolút elektromos hatalom alakult ki az értékesítések terén. Annyira, hogy a Reuters által kiadott értékelésben a hibrideket már a benzines és a dízel járgányok közé veszik (általában ezzel a villanyos/ított adatokat szokták erősíteni a táblázatok) és még így sem sikerült a belsőégésű motorral szerelt járgányoknak elérniük az elektromos eladásokat.

Norvégia tehát már ott tart, hogy decemberben például az eladott autók 66 százaléka volt elektromos és az egész éves arány is valamivel 54 százalék fölött van. Impozáns adatok, főként annak tükrében, hogy 2019-ben még “csak” 43 százalék volt a villanyosok aránya, 2018-ban pedig éppen csak 31 százalékról beszélhetünk.

Az adatok tükrében ráadásul nem elképzelhetetlen, hogy Norvégia tényleg meg fogja tudni valósítani azt a célkitűzését, miszerint 2025-ben már nem kerülhetnek a szalonokba dízel vagy benzines motorral is rendelkező személygépjárművek.

Címkék

Hasonló tartalmak

Egy komment

  1. Azért ez erősen asztaqrva…(legyen már egy komment itt a Szpídzónán is. 😀 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button