Sportos GTX kivitelben is bemutatkozott a Volkswagen elektromos busza
Az ID.Buzz már önmagában érdekes jelenség, de az összképet tovább bolondítja a gyáriak legújabb húzása. Itt a sportosabb és erősebb GTX kivitel!
A Volkswagen az ID.Buzz piacra dobásával nem mindennapi lépésre szánta el magát. Egy olyan elektromos kisbuszt alkottak meg, mely retro-futurisztikus megjelenésével tűnik ki a forgalom szürkeségéből. Persze, az árazása miatt kapott már némi bírálatot az autó, de praktikum és használhatóság terén nem mindennapi villanyos alternatívát tettek le az asztalra a németek. Lehet ezt még fokozni? Persze, például egy sportosabb és erősebb kivitellel! Ezzel pedig meg is született az ID.Buzz GTX.
Új lökhárítók és fekete tükörházak jelzik, hogy valami mással van dolgunk, illetve a vörös-ezüst kéttónusú fényezés is a GTX sajátja. Persze, akinek ez utóbbi nem tetszik, az visszanyúlhat az alap ID.Buzz palettára is, illetve igénybe veheti a gyáriak egyedi igényeket kielégítő szolgáltatásait is.
Amiben ténylegesen több az újdonság az eddig megszokottaktól, az az ID.7 esetében ismerős hajtáslánc. Ez két elektromos motorból áll, melyek közül egy 286 lóerős erőforrás a hátsó tengelyt hajtja, míg az első tengelyhez egy 109 lóerős verzió tartozik. A rendszer összteljesítménye 335 lóerő, melynek köszönhetően 6,5 másodperc alatt képes elérni a 100 kilométeres óránkénti tempót a villanyos kisbusz.
Ami ennél is fontosabb, hogy a két hajtott tengelynek köszönhetően alaposan megnőtt a vontatható tömeg is. Ez eddig az ID.Buzz esetében 1000 kilogramm volt, most viszont akár 1800 kilónyi vontatmánnyal is számolhatnak a tulajdonosok.
Akkumulátor tekintetében kétféle lehetőség áll a GTX vásárlók előtt, melyek egyben a tengelytávot is meghatározzák. Az alap 5 személyes kivitelhez a 79 kWh teljesítményű csomag tartozik, míg a nyújtott, három üléssorral rendelkező ID.Buzz GTX-hez már a 86 kWh teljesítményű alternatíva jár. A hatótáv mindkét esetben felhasználástól és időjárástól függően 240 és 485 kilométer között változhat.