Autós Hírek

Lóerőkkel és elektronokkal nem áll rosszul a Hyundai

A Hyundai az N nap keretein belül mutatott be két igencsak érdekes koncepciót. Az egyik egy üzemanyagcellás sportkocsi, a másik pedig egy tisztán elektromos lóerőgyár. Ez most a gyártó elképzelése a jövő autózásáról.

 

Még előző héten jelentkeztünk azzal a hírrel, hogy a Hyundai kimondottan nagy dobásra készül az idei N napon. Akkor még csak találgathattunk, hogy mi lapul a kedvcsináló képen látható ponyva alatt, most viszont minden kiderült, vagy talán még annál is több.

A ponyvás autó nem más, mint az N Vision 74, mely egy múlt előtt tisztelgő, ám a jövő kérdéseit tapogató hidrogénes elképzelés. A tanulmány egészen pontosan az 1974-es Hyundai Pony Coupe előtt tiszteleg, ami már csak azért is érdekes, mert bármennyire volt kívánatos és jövőbe mutató anno a modell, mégsem került sorozatgyártásba.

Abban biztosak lehetünk, hogy az N Vision 74 sem fog ebben a formájában, de számtalan elképzelés megtalálható benne, amiket a gyártó a későbbiekben kamatoztatni szeretne a széria palettájában is. A koncepció jellegzetesen éles vonalakkal rendelkezik, az orrát pedig a pixeles fényszórók határozzák meg, de hát ezen az Ioniq modellcsalád megismerése óta nem igazán csodálkozhatunk.

Az viszont érdekes tény, hogy a járgány nem tisztán elektromos, hanem bizony egy hidrogén-üzemanyagcellás hibrid, azaz rendelkezik hidrogénes-elektromos és akkumulátoros-villanyos meghajtással is. Az utóbbi alapja egy 62,4 kWh-s akkumulátor csomag, mely akár 600 kilométeres elektromos hatótávot tesz lehetővé. A két rendszer összteljesítménye 680 lóerő, a végsebesség pedig 250-es tempónál van korlátozva.

A retro-modern különlegesség már önmagában nevezhető nagy számnak, csak hogy a Hyundai idén még eggyel magasabbra rúgta azt a bizonyos lécet. Bemutatkozott ugyanis az E-GMP platformra építkező RN22e koncepció modell is, mely már teljes mértékben a tisztán elektromos vonalat képviseli, ráadásul nem is akárhogyan.

A meghajtást ugyanis két villanyos erőforrásra bízták a gyáriak, azaz egy összkerekes rendszerrel állunk szemben 580 lóerős teljesítménnyel. Az energiaellátásért egy 77,4 kWh-s akkumulátor csomag felel, mely a 400 és 800 voltos technológiát egyaránt támogatja. A két motornak köszönhetően üzemmódtól függően változtatható a tengelyeken a hajtás mértékbe, így akár egészen “játékos” formában is használható az ázsiaiak legújabb játékszere.

Természetesen sportos modell lévén, az autó fel van szerelve külső-belső hanggenerátorokkal is, de ilyet láthattunk már számtalan gyártónál is. Az viszont új, hogy a Hyundai kisebb, kigyorsítás és lassítás közben jelentkező rezzenésekkel a sebességváltás érzetét is átültetné az elektromos autózás világába.

Érdekes kérdés, hogy a most bemutatott koncepciók eljuthatnak-e a széria palettára is. Az RN22e esetében megvan erre minden esély, hiszen a Hyundai N-es részlege komoly elektromos sportkocsigyártói álmokat dédelget, de az bizony még nem most lesz, amikor az újdonság megmutatja magát saját árcédulával is. A gyáriak ugyanis még az E-GMP platformot tesztelik vele, azaz inkább egy gyorsan guruló laborként tekintenek az autóra.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button