Autós Hírek

Egyre többet mutat magából a Lexus új elektromos koncepciója

Az első kedvcsináló képet még tavaly mutatta meg a Lexus, most viszont az új elektromos koncepció hátulját is megcsodálhatjuk már. Technikai információkat még mindig nem közöltek a gyáriak.

 

Még tavaly jelentette be a Lexus, hogy egy új koncepción dolgoznak, melynek a feladata lesz a márka következő formai irányzatának bemutatása. Akkor az autó elejéről kaptunk egy sejtelmes képet, most viszont megérkezett a kocsi hátulját megmutató kedvcsináló is.

Amit már most láthatunk, hogy a japánok az elnyújtott, sportos vonalakat helyezik előtérbe a jövőben. A tanulmány modellen ráadásul osztott “buborék” tetőt figyelhetünk meg, melyet látványosan választ ketté egy nem túl visszafogott uszony. Oldalsó nézet nélkül nehéz megállapítani, hogy a koncepció pontosan milyen kategóriába kerül majd, ám az első beharangozó alkalmával a gyáriak crossoveres irányról beszéltek. Ha ez a helyzet, akkor egy kupé-szerű kimondottan sportos SUV-re számíthatunk, mely jó eséllyel idővel a palettán is tiszteletét teszi majd.

A technikai részleteket továbbra is homály fedi, viszont azt már megerősítette a Lexus, hogy természetesen az elektromos járgányok határozzák majd meg a márka jövőjét, így ez a tanulmány is villanyos hajtást kap majd, mely a DIRECT4 hajtásra épül fel. Ez annyit tesz, hogy két elektromos motor befogadására is alkalmas alapok készülnek, tehát összkerekes kialakításról beszélhetünk jelen esetben is. A tanulmány leleplezése március végén várható a jelenlegi ütemterv szerint, az új dizájnnal ellátott első széria Lexus modell pedig még idén év végén bemutatkozhat a gyártó közleménye alapján.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button