______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Seat-nak indult, de végül Cupra lesz belőle

hirdetés

Már korábban tudni lehetett, hogy az elektromos VW ID.3 több testvérmodellt is kap a konszernen belül. Ilyen lesz például az el-Born is, mely úgy volt eddig, hogy a Seat palettáját erősíti, de végül Cupra emblémával kerül majd piacra.

 

Nem ritka, hogy egy kész platformot egy cégcsoport több termékénél is felhasznál, hiszen ezzel a megoldással jelentős fejlesztési költségek spórolhatók meg, ráadásul a paletta fejlesztés is ütemesebb tempóban haladhat tovább. Elég csak a PSA taktikára gondolni, ahol Peugeot alapokra építették rá most már szinte az egész Opel kínálatot.

Természetesen ez a technika kiválóan működik a Volkswagen csoport esetében is, hiszen az elektromos konstrukciókat támogató MEB platform tökéletes alapnak számít egy egész modellcsalád felépítésére. Ez az ID család, melynek bizonyos értelemben lesznek közeli rokonai is.

hirdetés

Az ID.3 mintájára készül el ugyanis az az el-Born, melyet nemrég még Seat emblémával mutogattak a gyáriak, ám az utolsó hajrában végül inkább a Cupra palettába építették be. Hogy miért? Azért, mert a gyári beharangozó szerint ez egy teljesítményre kihegyezett változat lesz. És hát mint tudjuk, ez bizony nem a Seat, hanem a Cupra asztala.

Na szóval jön az el-Born, képeken már minden porcikáját megcsodálhatjuk. Meg kell hagyni, tényleg egy mutatós elektromos megoldás lesz, de persze a teljesítmény és az élmény még ennél is fontosabb, ha már erre építették fel a modell beharangozását a gyáriak. Vagyis hát építették volna fel, csak éppen még nagyon fukarkodnak az adatokkal.

hirdetés

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy 2,9 másodperc alatt éri majd el az 50 kilométeres óránkénti sebességet (nem összekeverendő a 0-100-as sprinttel), az ID.3-nál alkalmazottnál sportosabb adaptív futóművet kap, a 77 kWh-s akkumulátor csomagjának köszönhetően pedig 500 kilométeres hatótávval rendelkezik. Az el-Born gyártása Zwickauban lesz majd lebonyolítva, értelemszerűen az ID.3-al közös üzemben, a piaci bevezetést pedig jövő év elejére ígérik a gyáriak.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button