Autós Hírek

Retró ruhába öltözött az Audi TT RS a Quattro hajtás 40 éves jubileumára

Pontosan 40 évvel ezelőtt debütált az Audi Quattro hajtása, mely hamar legendává nőtte ki magát a szóban forgó technológiával készült versenyautók hatására. Ennek a menetelésnek állít emléket most a TT RS egy igazán limitált kiadása.

 

1980-ban debütált az Audi összkerék-meghajtási rendszere, melyet mondhatni mindenki ismer már, aki egy picit is foglalkozik az autózás világával. Bizony, ez a Quattro hajtás, melyet az utcai modellekben is hasznosított a német gyártó, az igazi hírnevet azonban a versenygépek hozták meg a technológia számára.

Éppen ezért döntött úgy a négykarikás márka, hogy egy sportos kupéval és retró versenyautós dizájnnak tiszteleg az elműlt negyven év előtt. Ez a TT RS “40 years of Quattro” kivitel, mely értelemszerűen 40 példányban fog majd elkészülni.

A fényezést és a kiegészítő dizájnt egészen pontosan Walter Röhrl 1987-es Pikes Peak-i győzelme ihlette meg. Megjelenik a kocsin a jellegzetes trikolór és még a felnik is fehérek, ahogyan azok a korabeli versenyautón is láthatóak voltak.

A dizájn mellé még kapott a kocsi egy látványos és funkcionális hátsó szárnyat, illetve hátul a diffúzor is hangsúlyosabb megjelenéssel bír. Az első lökhárító oldalán légterelő lamellákat találhatunk, melyek szintén plusz leszorítóerőt termelnek, mindamellett hogy feldobják az összképet is.

A belső térben szintén fellelhető a retró hangulat, de nem ez az egyetlen változás. A hátsó ülések ugyanis eltűntek, a helyükre pedig karbonszálas merevítés lett beépítve. Ezzel az egyetlen az aprósággal nem csak merevebb lett a karosszéria, de a gyáriak még 16 kilót tudtak lefaragni az autó súlyából. A hajtás nem vátlozott az ünnepi szériánál, azaz maradt a 2,5 literes öthengeres motor 400 lóerős teljesítménye.

Aki szeretne egyet az ünnepi szériából és egyben talán az utolsó TT variánsból mielőtt a típus a jelenlegi formájában végleg eltűnik, annak nem csak gyorsnak kell lennie, hanem bizony mélyen a zsebébe is kell nyúlnia. Egészen pontosan 114 000 eurós árcédulát ragasztott rá az Audi, ami lényegében megegyezik egy RS6-os modell árával.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button