______________________________________________________________
hirdetés
Uncategorized

Negyedszerre Quattroporte

hirdetés

A Maserati a Quattroporte piacra dobásával a praktikumot és a sportkocsi vonalat gyúrta egybe. Már az elnevezés is erre utal, hiszen olaszul nem jelent mást a modell, mint “négy ajtó”. Most a negyedik generáció egy különleges darabjával ismerkedhetünk meg.

 

A Maserati a Quattroporte megalkotásával a sportkocsizás szerelmesei mellett kimondottan széles rétegeket tudott megszólítani. Azokat, akik nem akartak lemondani a vezetési élményről, de mellette szükségük volt a négyajtós karosszériára, hogy többen is kényelemben utazhassanak. Nem csoda, hogy az 1963-ban premierjét ünneplő első generáció után sorra jöttek a folytatások. 1994-ben, közvetlenül azután, hogy 1993-ban Alejandro de Tomaso eladta a teljes márkát a Fiat-nak, be is mutatkozott a negyedik generáció a Torinói Autószalonon.

Alapoknak az ekkor már évek óta futó Biturbót használták, ám a padlólemezen nyújtottak egy keveset a gyáriak. A hosszanti motor elrendezés, a hátsókerék meghajtás és az első MacPherson rugós felfüggesztés is a Biturbo sajátja, ám a futómű többi része teljesen át lett dolgozva, hogy változatlanul sportosan tudja kezelni a megnövekedett tömeget.

hirdetés

Az autó bemutatásakor a motorpalettát a 2 literes 24 szelepes 287 lóerős V6-os tette ki a hazai piacon, míg exportra kínáltak egy 2,8 literes változatot is az olaszok. Érdekesség, hogy az olasz vásárlóknak kínált egység 7 lóerővel erősebb volt ugyan a világ más részére szánt erőforrás által nyújtottnál, de értelemszerűen nyomaték terén a nagyobb V6-os tudott többet.

A hivatalos premier után csaknem másfél évvel jutott el oda a gyártó, hogy ismét kínáljon V8-as erőforrást a Quattroporte vásárlóknak. 1995 év végén mutatkozott ugyanis be az a 3,2 literes motor, mely a 335 lóerős teljesítményével már a kor sportkocsi követelményeinek is megfelelt, ezzel pedig a négyajtós Maserati végsebessége már elérhette a 270 kilométeres óránkénti sebességet.

hirdetés

Váltók terén a Quattroporte negyedik generációjánál a hatsebességes, Getrag által szállított manuális szerkezet volt az alap, de feláras extraként a 2,8 V6 és 3,2 V8 motorokhoz ott volt a lehetőségek között a négysebességes, ZF és BTR által gyártott, számítógép által vezérelt automata is.

A Quattroporte IV 2001-ben vonult nyugdíjba és ez idő alatt 2400 példányt gyártottak belőle. Ezek közül csak 755 példány gurult le a gyártószalagról V8-as motorral, így ezek az autók ma már egyre komolyabb gyűjtői értéket is képviselnek.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button