______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Ötven év elteltével ismét rendeznek Nascar futamot földes pályán

hirdetés

1970 óta először rendeznek nemsokára nem aszfaltozott pályán Nascar kupa futamot. Megérkeztek az első képek is a készülő Bristol pályáról.

 

A Nascar a sportág újabb rajongói számára a bazi nagy ovális aszfaltpályán (nagyon ritkán egészen versenypálya szerű kanyargós szakaszokon is) irgalmatlanul gyorsan körözést jelenti. Pedig nem mindig volt ez így, 1970-ben ugyanis még olyan pályán is bizonyítaniuk kellett a versenyzőknek, melyen nem minden a tapadásról szólt.

Most 50 év elteltével ehhez tér vissza a neves amerikai versenysorozat, ugyanis a szezonba beiktatnak egy földes pályát is, egészen pontosan a Bristol versenypályán megrendezésre kerülő The Food City Dirt Race futamot.

hirdetés

A március 28-án megrendezésre kerülő kupa forduló érdekessége nem csak a pálya lesz, hanem például az is, hogy alapvetően módosul ezzel a versenyszabályzat is. Menet közben például nem lesz boxkiállás, cserébe viszont 15 perces verseny etapok lesznek, melyek között lehet szervizelni a járgányokat.

A verseny szervezői ettől a húzástól remélik, hogy a versenyszéria több rajongót is magához csábít a későbbiekben, bár egyelőre még erősen kérdéses, hogy a jelenlegi koronavírusos helyzetben lehetnek-e majd nézők a lelátókon.

hirdetés

fotók: Nascar

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button