Autós Hírek

Az otthoni dolgokat is intézik a jövő Renault modelljei

A Renault az idei CES-en mutatta be azt a rendszerét, mely képes lesz kommunikálni az okosotthonokkal. Már idén beépítésre kerül ez a megoldás a komolyabban felszerelt modellekbe.

 

Ugyan eddig nem igazán képviseltette magát a Renault a Consumer Electronic Show-n, idén azonban mégis elmentek Amerikába kiállítóként. Egy olyan applikációt mutattak be, mely az autónk infotainment rendszerén keresztül képes az okosított otthonokkal kommunikálni.

Az Otodo-val közösen fejlesztett programmal többek között vezetés közben állíthatjuk az otthoni fűtést, kapcsolhatjuk a világítást vagy nyithatjuk-zárhatjuk a garázskaput. Ami még ennél is fontosabb, hogy a folyamatokat automatizálhatjuk is, azaz megadhatjuk, hogy ha a lakás közelébe érünk, akkor bekapcsoljon a fűtés, a redőnyök fényt engedjenek be vagy éppen a világítás aktiválódjon. Közelebb érve a garázskapu is magától nyílhat, hogy egy lendülettel be tudjunk parkolni, illetve az autónk lezárásával záródik az is, hogy ne kelljen plusz távirányítót magunknál tartani.

Az újdonság a gyártó elmondása szerint már idén megtalálható lesz bizonyos modellekben, a működése azonban két feltételhez kötött: természetesen az otthonunknak is “okosítottnak” kell lennie, illetve az autónak már az újabb fejlesztésű Easy Link multimédiás rendszert kell tartalmaznia.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button