Autós Hírek

Orosz földön ismét az Opel

2015-ben a GM úgy döntött, hogy nem éri meg Oroszországban megtartani az Opelt, a PSA viszont erősített annyit a márkán, hogy érdemes megint szerencsét próbálni. A gyártást is helyben oldják meg.

 

A GM még 2014-ben világított rá arra, hogy az Opel veszteségei miatt muszáj lesz elengedni a márkával pár piacot. Ilyen volt Oroszország is, ahonnan 2015-ben meg is történt a kivonulás. Azóta viszont történt pár dolog, például a PSA felvásárolta és ismét nyereségessé tette a gömbvillámos márkát.

Most pedig, hogy ismét megáll a lábán az Opel, elkezdték visszafoglalni az elvesztett piacokat. Az oroszországi visszatérés ráadásul annyira hangsúlyosra sikerült, hogy nem csak új szalonok nyíltak, hanem egy külön gyáregység is megkezdte a működését Kaluga városában. Itt jelenleg a Zafira Life modell gyártása folyik, jövőre pedig beindulnak a Vivaro áruszállítót összeszerelő sorok, főként a helyi rendelések kiszolgálására. A tervek szerint később újabb modellek kerülhetnek be a gyáregység repertoárjába.

Szépen lassan bővítik az orosz szalonokban megvásárolható autók számát is, ugyanis a visszatérés először csak a Grandland X és a már említett Zafira Life modelleket érinti.

Az orosz visszatérés csak az első lépése az Opel PACE! névre keresztelt tervezetének, mely az európai központi régión kívüli agresszív terjeszkedést segíti elő. A tervek szerint ugyanis 2022-re nem kevesebb mint 20 új export piacot kell megszereznie a márkának, melyek között ott szerepel az a Kolumbia és Ecuador is, ahová már jövőre megindulnak az első Opel szállítmányok.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button