Autós Hírek

Ferrari F40, ahogyan azt használat közben látod

A Ferrari az F40-es szériával lényegében egy legendát alkotott. Nem a gyártó legelső szupersportkocsija volt, de talán a legtöbb embernek ez a modell ugrik be, ha csúcs Ferrariról esik szó. Na de milyen lehet csapatni vele? Most egy videó erejéig beugorhatunk a volán mögé.

 

A Ferrari F40 több szempontból is igazi ikon. Először is ott van a tény, hogy a 288 GTO utódjának szánt modell tervezésekor mindent beleadtak a gyáriak, hogy egy igazi utcai versenyautóval kedveskedjenek a vásárlóknak a gyártó fennállásának negyvenedik évfordulóján. Persze, nem is lehetett mást csinálni, hiszen ezt a modellt még maga az öreg Enzo Ferrari hagyta jóvá. Enzo pedig nem szerette a kompromisszumos megoldásokat.

Persze, jelen esetben ezt a vezetési élményre és a teljesítményre kell érteni, mert érthető módon, kényelem és belső ergonómia terén rengeteg kompromisszummal találkozhattak a kor tehetős vásárlói. A műszerfal faék egyszerűséggel lett kialakítva, a helykínálat pedig éppen elegendő két embernek. Semmi puhaság és túlzás, az F40 nem éppen egy mindennapi, boltba elgurulós járgány, hanem egy kő kemény utcai versenygép. Ennek értelmében kívánja, hogy néha-néha meghajtsa egy kicsit a tulajdonosa, pont úgy, ahogy a fenti videóban látható. Álljon itt ez a kis szösszenet az olaszok mostanság egyre hangsúlyosabb elektromos bejelentéseinek ellensúlyozására.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button