Autós Hírek

Olcsóbb és kisebb? Két év múlva jöhet a bébi Defender!

A Land Rover Defender új generációjának leleplezésekor megjelentek már az első feltételezések, hogy jön majd egy kisebb és olcsóbb változat is. Most újabb gyári információk láttak napvilágot, hogy miként is kell elképzelnünk ezt.

 

A Land Rover a Defender új generációjával ismét magasra tette a lécet, ami bizony nem csak az autó terepjáró képességein, hanem az árazásán is látszik. Ezért is kezdte el foglalkoztatni az embereket, hogy vajon lesz-e belőle egy kisebb, a családi költségvetést kevésbé megterhelő változat? Egyre inkább úgy tűnik, hogy igen!

A WhatCar magazin ugyanis gyári informátorokra hivatkozva közölte le, hogy akár két éven belül is bemutatkozhat egy új, olcsósított átirat, mely ugyan stíluselemeit tekintve megpróbál hű maradni a Land Rover hagyományaihoz, azonban ne úgy gondoljunk rá, mint egy ízig-vérig élményterepjáróra.

Ha ugyanis tényleg igazak a híresztelések, akkor az új modell leginkább a városi felhasználókat célozza majd meg, lévén hogy a barátságos árazás érdekében elsőkerék-meghajtással és kezdetben 1,5 literes háromhengeres motorral lesz elérhető. Ez utóbbi a tervek szerint a későbbiekben kibővül még hibrid hajtásokkal is, de a teljes villanyosítás lehetősége is ott lebeg még az éterben.

Hivatalos típusnévről egyelőre az angol magazin sem kapott megerősítést, korábban viszont szivárogtak már ki pletykák arról, hogy esélyes lehet a Defender 80, esetleg a Land Rover 80 megjelölés. Ami viszont új, hogy felmerült az eshetősége annak is, hogy a szóban forgó modellel egy kimondottan a városi közlekedést megcélzó almárkát indíthat útjára a Land Rover, melynek autói jóval kedvezőbb áron lesznek elérhetőek, igaz nem is nyújtanak annyit a felhasználóknak, mint a normál Land Rover paletta teljes értékű tagjai.

(képek: Dejan Hristov)

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button