Autós Hírek

Szent Dacia, avagy Dustert kapott a pápa

Ferenc pápa nem szereti a fényűzést, ezért is vette szívesen a Renault-Dacia felajánlását. Így lett az új pápamobil egy Dacia Duster.

 

Ferenc pápa már a megválasztása napján egyértelművé tette, hogy ő nem a luxus és a csillogás híve, azaz a pápai flottában sem szeretne Mercedeseket vagy Land Rovereket látni. Így történhet, hogy a szent garázsba az utóbbi időben inkább Fiatok, Seatok vagy éppen Daciák parkolnak le.

A szentatya a közeljövőben ugyanis egy átalakított Duster plexije mögött lesz látható, már amikor éppen autóval megy, nem pedig egyszerűen besétál az emberek közé. Na de miért pont a Dacia Duster a legújabb pápamobil? Először is ez a Renault-Dacia felajánlása az egyház felé, az átalakítást pedig a román Romturingia műhely végezte el. A hajtáslánchoz nem nyúltak hozzá, hiszen a terepre is felkészített Dacia olyan rövid 1-es fokozattal rendelkezik, hogy a sétatempó könnyedén tartható vele, a motor ereje pedig bőven elegendő arra, amire egy pápamobil hivatott.

Az igazi átalakítás a B-oszlop mögött található. Itt ugyanis átvariálták a hátsó ülések elrendezését, a tetőre pedig egy levehető plexi “kupolát” erősítettek. A napfénytető természetesen teljes hosszában nyílik, hogy az egyházfő felállva a kupolából integethessen a hívőknek. Mindezek mellett kapott egy 3 centis ültetést is a Duster. Ez utóbbi természetesen nem azért van, mert a pápa nagy Need for Speed rajongó lenne, hanem azért, mert így könnyebb a ki- és a beszállás az autóba.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button