______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Nincs elfelejtve a PSA-FCA egyesülés

hirdetés

A tavalyi év egyik legfontosabb fejleménye volt, hogy megkezdődtek a tárgyalások a PSA és az FCA között, melynek célja a teljes egyesülés. Azóta nem lehetett sokat hallani a folyamatról, de most Carlos Tavares PSA vezérigazgató egy igencsak bíztató fejleménnyel törte meg a csendet.

 

Tavaly év végén robbant bombaként a hír, hogy az autós világ egyik legnagyobb összeolvadása van kibontakozóban a PSA és az FCA csoport részvételével. Aztán kezdett picit leülni a folyamatam, amit lassított egy nemrég elkezdett monopóliumellenes EU vizsgálat is, illetve a koronavírus is alapvetően rosszkor érkezett meg. Ez utóbbi azért nem teljesen igaz, legalábbis Carlos Tavares PSA igazgató mostani nyilatkozata alapján.

“Az egyesülés ütemtervét szigorúan tartjuk, a látszattal ellentétben minden jól halad”-  kezdte Tavares a beszámolót az Autonews Europe újságírójának, majd hozzá tette, hogy a jelenlegi, koronavírus járvány okozta helyzetben még meg is gyorsulhatnak a dolgok. “Az FCA-val összeolvadás a legkézenfekvőbb megoldás a járvány miatt kialakult bizonytalanságban és nehéz gazdasági helyzetben. Legkésőbb jövőre, az év első negyedében megtörténhet a dolog”.

hirdetés

A PSA-FCA összeolvadás tehát szépen halad, ám a már említett EU-s vizsgálat alapján érthető módon nem mindenki örül neki felhőtlen módon. A “szakértők” elemzései szerint ugyanis a folyamat egy olyan monopol helyzetet eredményezhet világszinten, ami negatív hatással sújtaná főként a kis furgonok piacát.

Tavares erre a felvetésre (vagyis az összeolvadás feltételeinek felülvizsgálatára) is reagált az interjúban, bár elég szűkszavúan és semmitmondóan tette ezt: “Még nincs itt az ideje, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel”.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button