Autós Hírek

Gázos is lehet az új Octavia, avagy bemutatkozott a CNG-s kivitel is

Gázosan, de egyben igencsak tudatosan bővítette a Skoda az új Octavia palettáját. A G-TEC alapvetően CNG gázzal üzemel, de azért a biztonság kedvéért kapott egy kis benzintartályt is.

 

A Skoda éppen hogy bemutatta az új Octavia generációt, máris érkeznek hozzá az újabbnál újabb motor és hajtáslánc változatok. Ráadásul ezzel a típussal mutatja meg azt is a gyártó, hogy nem minden arany, ami fénylik, azaz az elektromos megoldások mellett igenis van még jövője más alternatív hajtásoknak is. Ilyen például a CNG, avagy a sűrített földgáz üzem is, mely a Volkswagen fennhatósága alá tartozó márka esetében G-TEC megjelöléssel kerül be a kínálatba.

Az Octavia esetében ez annyit tesz, hogy az 1,5 literes TSI egységet táplálja a három CNG tartály, ami így 130 lóerős teljesítményt képes leadni. Ezek a tartályok a gyárilag megadott 3,5 kilogramm száz kilométerenkénti fogyasztással számolva egészen elfogadható 500 kilométeres hatótávot eredményeznek, legalábbis teljesen “gázos” üzemben. Mert ha esetleg kifogy menet közben a szufla, de mi előrelátók voltunk, és előre megtankoltuk a 9 literes benzintartályt is, akkor még 190 kilométerre jók vagyunk. Ekkora táv pedig általában elég ahhoz, hogy újabb CNG töltési lehetőséghez jussunk.

Fontos továbbra, hogy az Octavia esetében nem lehet kényünk-kedvünk szerint váltogatni az üzemmódok között, azaz alap esetben mindig a gázt létesíti előnyben a rendszer. Ez alól csak olyan helyzetek jelenthetnek kivételt, mint például a már említett tartály kifogyás, vagy az első induláskor túl alacsony, mínusz tíz fok alatti külső hőmérséklet.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button