______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Nem hibrid, hanem elektromos SUV-t fejleszt a Lotus

hirdetés

Bár az első információk még hibird hajtásról szóltak, most a Geely más irányba tereli az első Lotus SUV fejlesztéseit. Teljesen elektromos autó lesz belőle.

 

A Lotus a kínai Geely szárnyai alatt új lendülettel vetette bele magát a fejlesztésekbe, melynek egyik csúcspontja a nemsokára megjelenő elektromos szupersportkocsi, az Evija lesz. A nagy múltú cég azonban ezzel párhuzamosan egy másik nagy projekten is dolgozik már négy éve, ami nem más, mint a márka első SUV modellje.

A fejlesztés tehát már évekkel ezelőtt megindult, az első információk pedig egy hibrid crossoverről szóltak, egészen mostanáig. A Geely ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy tisztán elektromos sorsot szán a Lotusnak, aminek értelmében a várhatóan 2022 folyamán bemutatásra kerülő SUV modell is ilyen hajtásláncot kap majd.

hirdetés

A Lambda projektnévvel megjelölt autó a híresztelések szerint kétféle konfigurációban lesz elérhető. A belépő szintet egy 600 lóerős duplamotoros variáns jelenti majd, míg a csúcs ennek az összeállításnak a 750 lóerős teljesítményre feltornászott változata lesz majd. Hivatalosan egyelőre a hatótáv adatok nem ismertek, de gyári informátorok szerint mindkét esetben minimum 580 kilométeres egy töltéssel megtehető távolságra törekedik a gyártó. A Lotus SUV a Geely újonnan, 1,3 milliárd dollárból felépített wuhani gyárában készül majd.

(a képeken a 2017-es szabadalmi rajza és ennek a változatnak az álcázott tesztpéldánya látható)

forrás: Carscoops

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button