______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Nem csak a kinézete agresszív, hanem tényleg kap sport kivitelt is az új Hyundai i20

hirdetés

A Hyundai mintegy két héttel a Genfi Autószalonra tervezett leleplezés előtt már meg is mutatta, hogyan fog kinézni az i20 következő generációja. A sportos vonalvezetéshez fickós motor is párosítható majd a későbbiekben.

 

A Hyundai az idei Genfi Autószalonon indítja útjára az i20 következő generációját, ám szerencsére nem kell addig várnunk arra, hogy megismerkedhessünk az újdonság kinézetével. A gyáriak ugyanis leplezetlen gyári képekkel kezdték meg a beharangozót.

Az már első pillantásra feltűnik, hogy tényleg agresszív és sportos kiállása van az új generációnak. A fényszórókat összekapcsoló hűtőrács és a határozottan laposodó orr amolyan “bármikor kilőhet az autó” érzést kelt, a kétszínű fényezés pedig még hangsúlyosabban emeli ki a hétköznapok szürkeségéből a kis Hyundait.

hirdetés

Persze, mostanság sokan veszik lendületesre a kis városi modellek formai világát, ám a Hyundai végre kínál majd olyan motort is, melynek köszönhetően nem csak vizuálisan lesz gyors az i20. Ez lesz az N változat, melynek 1,6 literes turbós motorja valamivel 200 lóerő feletti teljesítményt tud majd leadni.

Természetesen továbbra is lesznek “ésszerű” egységek is a kínálatban, azaz a belépő szintet jelen esetben is az 1,2 literes szívó benzines jelenti majd a maga 84 lóerejével, de megtalálható lesz a palettán az 1 literes turbós aggregát is 100 és 120 lovas változatban egyaránt, akár 48 voltos mild hibrid hajtással megtámogatva.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button