______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Négy új autóval tervez piacra lépni a Fiat

hirdetés

A Fiat palettája eléggé elkezdett kiöregedni, így mindenképpen lépnie kell az olasz gyártónak ez ügyben. Most be is mutattak négy olyan koncepciót, melyek nemsokára a Fiatok legújabb generációját jelentik majd.

 

Ha megnézzük a Fiat globális palettáját, eléggé visszafogott létszámot láthatunk, ráadásul a meglévő autók egy része közel sem nevezhető fiatalnak. A Fiat 500 változataiból egyedül pedig hosszútávon nem igazán lehet megélni, így mindenképpen lépéseket kell tennie a gyártónak a fennmaradás érdekében.

Most a Stellantis kötelékébe tartozó márka be is mutatott négy tanulmányautót, melyek a tervek szerint nemsokára drasztikusan frissítik fel az olaszok palettáját elektromos, benzines és hibrid fronton egyaránt.

hirdetés

Az első lényegében egy klasszikus városi autó lesz a jelenlegi Pandánál valamivel nagyobb kiszerelésben és újrahasznosított anyagokból felépített belső térrel. Ebből lesz egy nagyobb, SUV jellegű modell is, hasonló dizájnnal és teljesen azonos alapokkal.

A következő koncepció egy csapotthátú szedán, lényegében a Tipo utódmodellje lesz, majd érkezik egy pickup is, mely a Strada következő generációjaként fogható fel. Mindezek mellett egy kisbusz is készülőben van a jelentések szerint.

hirdetés

Szemmel láthatóan elég kezdetleges tanulmányokról van szó, rengeteg dolog változhat még a sorozatgyártású premierekig, így nem érdemes technikai részletekbe mélyen belemenni még. Az biztos, hogy mindegyik autó azonos padlólemezre épül és az olaszok 2027-ig szeretnék piacra dobni őket nem csak elektromos, hanem hibrid és benzines hajtással is.

forrás: Fiat Newsroom

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button