______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Négy kritériumot fektetett le a jövő elektromos modelljeihez a Lambo vezér

hirdetés

Jelen állás szerint a teljes villanyosítást a Lamborghini sem kerülheti el a jövőben. Ez komoly változást jelent a neves gyártó életében, amely ezek után is szeretné megőrizni azokat az értékeket, ami miatt a rajongók kitartanak mellettük. Stephan Winkelmann szerint négy kritériumnak kell megfelelniük továbbra is.

 

Az elektromos autózás egyre inkább a mindennapok részévé válik, ráadásul jelen állás szerint az átállást egyik gyártó sem fogja tudni elkerülni. Még az olyan márkák sem, mint mondjuk a Lamborghini, mely az elmúlt évtizedekben a benzinnel átitatott száguldozás egyik megtestesítője volt.

Az elektromos hajtás megjelenésével azonban alapvetően változik meg az autók karakterisztikája, ami esetlegesen visszataszító hatással bírhat a régebbi felhasználók számára. Ezt elkerülendő, a Lamborghini vezérigazgatója, Stephan Winkelmann már most lefektette azokat a kritériumokat, melyeknek az elektromos modelljeiknek meg kell majd felelniük.

hirdetés

Winkelmann egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy négy pillér lesz, melyekre majd támaszkodnak az autók a jövőben is. Az első a kiugró teljesítmény, a második pedig a semmivel össze nem téveszthető vad dizájn. Ez tökéletesen beleilleszthető az elektromos korszakba is, így a megvalósítás nem jelenthet gondot.

A másik kettő már egy kicsit sarkalatosabb pontja a dolognak, ugyanis a jelen nyilatkozat szerint meg kell őrizni a vezetési élményt és a hangzást is a jövőben. Az előbbi még könnyebben megoldható megfelelő súlyelosztással és komoly futóművel, az utóbbi azonban kérdéses még, hiszen a hangszórós megoldások jelenleg még nem igazán tudják átadni a bömbölő benzines erőforrások élményét. A járókelőknek szánt túráztatásokról is le kell mondaniuk a jövőben a felhasználóknak, pedig ennek mostanság (néha-néha kigyulladó motortérrel megfűszerezve) egyre nagyobb divatja van.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button