Autós Hírek

Új hibrid érkezik a McLaren palettájára

A hibridezés nem áll távol a McLaren-től, hiszen az utóbbi időszakban szinte mindegyik szupersportkocsijuk részben elektromos hajtással jelent meg. Ez folytatódik tovább, ugyanis egy új konnektoros hibrid leleplezésére készülnek még idén nyáron.

 

A McLaren az utóbbi időszakban, főként a szigorodó környezetvédelmi normák miatt egészen belejött a hibridezésbe. Elég csak a P1-re vagy annak a GTR variánsára gondolni, de ide sorolható a Speedtail is. Egyedül a Senna esetében tértek el a hibrid iránytól, ott ugyanis létfontosságú volt a pehelysúly megtartása.

Most viszont visszatérnek erre az útra a gyáriak, ugyanis bejelentésre került egy új modell, ami a tervek szerint (a jelenlegi helyzetben ez még változhat) idén nyáron kerül leleplezésre. Azt nem árulták el a McLaren képviselői, hogy pontosan miről van szó, csupán annyit lehet tudni, hogy egy konnektorról is tölthető hibrid sportkocsi van készülőben, ami ugyan képes lesz valamennyit tisztán elektromos üzemmódban haladni, de élményautó révén nem ez lesz az erőssége. Egyes pletykák szerint a P1 utódját készítik éppen elő, azaz az újdonságot a paletta legtetejére helyezik majd fel.

A McLaren mindezek mellett továbbra is kiáll azon véleménye mellett, hogy a jelenlegi akkumulátor technológia még nem teszi lehetővé a tisztán elektromos sportkocsik előállítását, így az ő palettájukban még évekig nem lehet ilyen autókra számítani. A márka ugyanis addig nem hajlandó villanyosítani, amíg egy elektromos sportkocsi nem képes legalább 30 percen keresztül túlmelegedés és teljesítményvesztés nélkül akár padlógázzal teljesíteni köröket bármelyik versenypályán, az akkumulátorok feltöltése pedig nem vesz el fél napokat a felhasználó idejéből. 

(a képeken a McLaren P1 látható)

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button