______________________________________________________________
hirdetés
Év Autója

Megvannak az Év Autója-döntősök 2021-re

hirdetés

Itt vannak, heten, közülük kerül ki márciusban az az egyetlen, amely viselheti a legrangosabb matrica díját. Azaz fordítva.

 

Ültem, mint paraszt bácsi a repülőn, és mormogtam, “ezt gondoltam, ezt is gondoltam, na de, ezt nem gondoltam volna”. Csak repülő helyett egy irodaszék volt alattam, s szerencsére nem a szósz ömlött a nyakamba a dupla orsónál, csak a végleges Év Autója döntős listát bámultam.

Volkswagen ID.3

Négy típusban egyezik a felsorolás azzal, amit még a hét elején leadtam, háromban nem. De igazából nem is azon lepődtem meg, amit beválogattak a kollégák, hanem amit kihagytak. Utoljára akkor lepődtem meg ennyire, amikor 2012 decemberében a Mazda 6 ugyanígy kimaradt a felsorolásból.

Toyota Yaris

Igen, szerintem sokan kitaláltátok, a Honda e viszket itt oldalt, de rettenetesen. Személy szerint annyira hittem, hogy akár meg is nyerheti az idei szavazást, hogy el sem tudtam képzelni – kimarad. Pedig akárhányszor nézem végig a listát, mint a lottónégyes cetli birtokosa a számait századszorra is, hátha meglesz az ötödik és milliárdosként távozik a Toto-Lottó-fülkéből, nincs rajta. Szóval 2021 legaranyosabb, legeredetibb, legszerethetőbb autóját kinyírtuk mi, hatvanan, Év Autója-zsűritagok. Demokrácia van, elfogadom, de azért fáj.

hirdetés
Land Rover Defender

Bekerült viszont a Skoda Octavia, amely amellett, hogy egy szép autó, s ahhoz képest, hogy Skoda és alsó-középkategóriás, jól megtömték minden jóval, ami az autógyártás legfrissebb szarujából kiönthető, de akkor is… Akkor miért nem már a Golf 8. szériája? Vagy éppenséggel a Leon? Hm, mindig bajban vagyok, amikor egyszerre több, egyazon platformra tett, lényegében hasonló viselkedésű, hasonló hangulatú, mozgású, ízű és szagú, de az orrán más-más plecsnivel ellátott autó kerül az az évi listába.

Cupra Formentor

Akkor már jobban értem a Cupra Formentort, amit nyilván sokan leseatoznak majd, de igazából épp annyival több, vagányabb, épp annyival hosszabb időt molyoltak vele a tervezők, hogy hitelesen egy (de legalább háromnegyed) minőségi szinttel feljebb van a hasonló Atecánál – s van benne olyan motor is, amit a Seat-rokon nem kap meg. Ezen az autón magam is nagyon gondolkoztam, hogy betegyem, de aztán győztek az egyéb gondolataim.

Skoda Octavia

A Yarist is vágom, ott van benne a korábbiakhoz képest teljesen áttervezett hibrid rendszer a két villanymotorral, a szintén végletekig a hibrid használathoz igazított, teljesen egyedi benzinmotor, a szinte GTI-s dinamizmus, no meg persze az elöl ülők fejének egymáshoz ütődését megakadályozó, középső légzsák, ami isssssszonyatosan új dolog az autóiparban. Teszem hozzá, nem is árt az, egy ennyire kicsi autóban. Oké, e fölött is ingott a cerkám, sőt, még azt se bánom, ha esetleg megnyeri az idei szavazást. A két kipotyogott autóért, a Mercedes GLA-ért és a Peugeot 2008-ért nem fáj annyira a szívem, épp olyan jó a Formentor és a Yaris is. Ha nem jobb.

Volkswagen ID.3

Nagy meglepetés tehát csak a Honda e kikerülése, s a Skoda Octavia bekerülése, a többi mind olyan változás a saját listámhoz képest, hogy egy másik napon, másik lábbal felkelve lehet, hogy én magam is inkább azokat válogattam volna be. Álljon itt hát a 2021-es döntősök végső listája, ezekből válogatunk majd, mi 60-an (a szakma nagy európai nagyjai, 59-en, illetve én) február végén, március legelején meg majd izgulunk és szurkolunk egy jó nagyot, az élőben zajló végeredmény-ceremónián.

hirdetés
Fiat 500

Az Év Autója díj 2021-es, hivatalos döntősei:

Citroën C4
Cupra Formentor
Fiat New 500
Land Rover Defender
Škoda Octavia
Toyota Yaris
Volkswagen ID.3

Fiat 500 3+1

Csak összehasonlításképpen pedig a saját listám, amit pár napja leadtam:

Citroen C4
Fiat New 500
Honda e
Land Rover Defender
Mercedes-Benz GLA
Peugeot 2008
Volkswagen ID.3

Címkék

Hasonló tartalmak

6 komment

  1. Csikós Úr!

    A képek között kétszer szerepel az ID3, a Citroen pedig kimaradt.

    Tisztelettel

  2. Honda e számomra is érthetetlen. Toyota Yarisnál pedig gondolom a GR is nyomott a latban : ) VW konszern jó eséllyel megint elviszi a díjat.

  3. Azért ahhoz az újságíráshoz, amit toltok ez az oldal igen fosul néz ki. Jó esetben 2005 vmi béna blogmotorja. Ennyire ugye nem vagytok igénytelenek?

  4. Nagyon kérlek titeket, hogy ezt a fekete alapon fehér betűs formátumot nagyon gyorsan cseréljétek le. Ez tök jól néz ki, meg belefét amíg 2 soros cikkek voltak, de hosszú cikket nem lehet így olvasni, mert megvakul a végére az ember.

  5. A Cupra gyönyörű! Miért nem szavazott rá? Mert kettő is volt ezen a platformon? Önnek nincs szépérzéke, ez most már egyértelmű. Az SR 500 gyönyörű tankjának is pajszerrel nekiállni, ó anyám… Remélem a többi zsűritagnak több van, bár mindig valami számomra kevésbé esztétikus francia vagy olasz nyer, német ritkán, pedig idén a Seat és a Skoda is gyönyörű lett.

  6. Zoli:
    Talán félreért valamit. Ez nem az Év Gyönyörű Autója díj, csak egyszerűen Év Autója díj – érdemes talán egy másik oldalra lapoznia a lexikonban, mert rossz helyen keres.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button