Autós Hírek

Megszületett a kártérítési megállapodás az egykori VW vezér és a cégcsoport között

A Volkswagen pár hónappal ezelőtt jelentette be, hogy az egykori vezérigazgató felé kártérítési igénnyel lépnek fel, most pedig úgy tűnik, meg is született a megállapodás. 10 millió eurót fizet Martin Winterkorn a dízelbotrányban vállalt szerepe miatt.

 

Szinte hihetetlen, hogy immár hat éve annak, hogy kirobbant a dízelbotrány a Volkswagen körül és bizony még mindig érezhető az események hatása. Persze, már nem az értékesítések vagy az emissziós határértékek átlépésének területén, hanem jelenleg kő keményen folyik a résztvevők elszámoltatása.

A Volkswagen például még márciusban jelentette be, hogy az okozott károkért a cégcsoport akkori vezérigazgatóját, Martin Winterkornt is okolják és szandékukban áll kártérítést követelni tőle. Most a Reuters jelentése szerint sikerült is egyezségre jutnia a két félnek.

Egy több éves belső vizsgálat eredményeként a Volkswagen ugyanis nemrégiben arra a következtetésre jutott, hogy Winterkorn megsértette a Volkswagen AG igazgatótanácsának korábbi elnökeként vállalt kötelezettségeit azáltal, hogy “nem tisztázta átfogóan és azonnal az észak-amerikai piacon 2009 és 2015 között értékesített 2,0 literes TDI dízelmotorok jogellenes szoftverfunkcióinak használatának körülményeit”.

A 2015-ös botrány kirobbanása után pár nappal a vezetői székéből távozó Winterkorn a kiszivárgott információk szerint most nem kevesebb, mint 10 millió eurót fizet majd a cégcsoportnak, aki cserébe megszünteti az eljárást ellene. Szó sincs arról, hogy ezzel a VW visszanyerte az elmúlt években keletkezett veszteségét, mert az egyes becslések szerint nagyjából 32 milliárd euróra rúg bírságok, visszatérítések és jogi díjak formájában.

képek forrása: Carscoops

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button