______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Megérkezett a Bugatti Chiron utódja, a Tourbillon

hirdetés

1800 lóerős hibrid rendszerrel mutatkozott be a Bugatti szupersportkocsijának legújabb generációja, mely minden tekintetben vadabb mint a Chiron volt. Egyelőre csak 250 darabos példányszámról beszélnek a gyáriak.

A Bugatti még 2016-ban mutatta be a Chiron szupersportkocsit, melyről azóta számtalan bőrt lehúztak. Nem lehetett azonban tovább halogatni az új generáció leleplezését, ami most meg is történt. Íme, a Bugatti Tourbillon!

Ami elsőre feltűnik, hogy az újdonság számtalan stíluselemében az előd megoldásait hordozza, de nem egy az egyben átemelve, hanem tovább finomítva azt. A jellegzetes patkó hűtőrács szélesebb lett és lejjebb került, a fényszórók pedig egy a karosszériától vizuálisan elváló elem alá kerültek. Az oldalsó fordított C kiemelés is megmaradt, de az határozottabban keskenyedik el felfelé. Érdekes részlet még a kocsi elejétől a tetőn keresztül egészen a hátsó fényszóróig elfutó taréj, mely ugyan a Chiron esetében is meg volt már, de jóval visszafogottabb megoldással kivitelezve.

hirdetés

A hátsó fényforrások viszont már alapvetően más dizájnt kaptak, lényegében a gépházfedél végének a domborítását követik le, ezzel helyet adva egy sokkal határozottabb diffúzor elhelyezéséhez.

Ami viszont ténylegesen komoly változás, az maga a hajtáslánc. A gyáriak ugyanis nyugdíjazták a legendás négyturbós W16-os motort, helyette pedig egy Cosworth által tervezett 8,3 literes V16-os erőforrást építettek be. Ehhez társul hozzá három darab elektromos motor is, melyek 1800 lóerős összteljesítményt eredményeznek. Maga a benzines egység ebből 1000 lovacskát vállal magára.

hirdetés

Ez arra elegendő, hogy a szupersportkocsi 2 másodperc alatt képes elérni a 100 kilométeres óránkénti sebességet és a 200-as tempó eléréséhez is csupán 5 másodperc elegendő neki. Végsebesség? Hivatalosan 379 km/óra, de ez egy csomag megvásárlásával 444-re is növelhető. Igazán impozáns adatok, de azért arról se feledkezzünk el, hogy konnektoros hibridként a Tourbillon tisztán elektromosan is képes közlekedni közel 60 kilométer erejéig.

Az első példányok 2026-ban készülnek csak el és az előzetes tervek szerint mindösszesen 250 darabot gyártanak csak le, ami fele a Chiron példányszámának. Az ára 3,6 millió euróra, azaz jelenlegi árfolyamon 1,4 milliárd forintra tehető.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button