Autós Hírek

Már idén tavasszal megjelenik a ChatGPT a Volkswagenekben

A Volkswagen már korábban bejelentette, hogy dolgozik a ChatGPT autókba integrálásán. Most úgy tűnik, hogy sikerült meglépni a feladatot, ugyanis tavasszal debütál az új személyi asszisztens a német modellekben.

 

A számítástechnikában jártas emberek között talán nem is létezik olyan, aki nem hallott még a ChatGPT programról. Egy olyan mesterséges intelligencia jellegű programról van szó, mely az elmúlt évek legkomplexebb chat alapú beszélgetéseit képes felmutatni, így érthető, hogy nagyon hamar felkapott lett a felhasználók körében.

Természetesen felfigyeltek a programban rejlő lehetőségekre az autógyártók is, akik el is kezdték kidolgozni, hogy miként lehetne azokat hasznosítani a saját területükön. A Volkswagen most eljutott oda, hogy ténylegesen alkalmazza a ChatGPT-t, ráadásul már most tavasztól megtalálható lesz az új segéd az autókban.

Természetesen nem chatprogramként lesz jelen a rendszer az autókban, hanem egy arra épülő, de beszéddel kommunikáló asszisztens lesz belőle. A németek elmondása szerint ezzel elérik azt, hogy a személyi asszisztensnek nem kell előre meghatározott parancsokat adni, hanem lényegében egy beszélgetés keretein belül próbálja az megoldani a felmerülő igényeket és problémákat.

A technológia a “Hello IDA” köszöntés kimondásával aktiválódik és már lehet is kezdeni a beszélgetést. Természetesen a Volkswagen hozzátette, hogy a program nem gyűjt össze semmilyen személyes adatot a használata során, sőt, magát a beszélgetést is törli adatbiztonsági okokból, miután elköszöntünk tőle.

A Cerence Chat Pro névre keresztelt rendszer első körben az ID modellekben és az új Passat és Tiguan generációkban debütál kizárólag az európai piacon, de tervezik idővel az amerikai Volkswagen modellekbe integrálását is.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button