Autós Hírek

Maserati sportkombi? Ha kérdezik éppen, akkor van! Persze, nem hivatalos forrásból!

A Maserati múltjában szép számban szerepelnek legáns szedánok, kupék, sőt az utóbbi időben már SUV modellt is kínálnak a vásárlóknak. Ha viszont valaki kombit akar, akkor kénytelen saját maga megoldani azt, vagy megvásárolni egy már átalakított példányt.

 

Bár sokan látják még manapság is a kombi karosszériában a lehetőségeket, sőt, kimondott rajongóbázisa van a puttonyos megoldásnak, vannak olyan gyártók, akik valahogy nem igazán akarnak tudomást szerezni ezen igényekről. Ilyen például a Maserati is, aki tulajdonképpen már mindent kínál a vásárlóknak kombik kivételével!

Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem léteznek puttonyos szuronyos modellek, csak éppen nagyon limitált példányszámban és nem éppen gyári forrásból! A Carrozzeria Touring Superleggera műhely például még 2013-ban összerakott egy négy példányból álló sorozatot egy Quattroporte átiratból, melyek Bellagio Fastback elnevezéssel lettek elárverezve az Rm Sotherby árverésén. Természetesen akkora volt a kereslet, hogy azonnal elkapkodták a tehetős vásárlók az autókat, így történetünk főhőse, egy brit rajongó is lemaradt akkor a lehetőségről.

Emberünk csalódott volt, de nem esett kétségbe. Mit lehet tenni, ha megkívánunk valamit, de nem tudjuk megvásárolni? Le kell gyártani. Ehhez pont volt egy Quattroporte a garázsában, amit hajlandó volt feláldozni a szent ügy érdekében. El is kezdte felvenni a kapcsolatot a világ híresebb műhelyeivel, majd végül Adam Redding, a Jaguar, Aston Martin és Lancia átalakításairól híressé vált szaki sietett a segítségére.

Első lépcsőként Reddig eltávolította a Maserati tetejét, majd acélcsíkokkal helyettesítette azt, hogy kirajzolódjon a tető új vonala. Kérdés volt, hogy az addig nem létező, hátsó ülések mögötti terület hogy nézzen ki, amihez a tulajdonossal együtt több számítógépes vázlatot is készítettek, végül az erőteljesen szűkülő, kicsit hullámvonalasan megoldott hátsó ablak megoldás nyerte el mindkettejük tetszését.

Az alkotó elmondása szerint a legnagyobb problémát az elektronika kialakítása jelentette. A tulajdonos ugyanis elektromosan nyíló csomagtérajtót akart, ám eddig ez nem hogy nem volt elektromos, de nemes egyszerűen ebben a formában nem is létezett. A V6-os dízel motorhoz és a hajtáslánchoz nem nyúltak hozzá végül, így a fényezéssel egybevéve “1500” munkaóra elég volt ahhoz, hogy elkészüljön a remekmű, melyet Cinqueporte elnevezéssel mutattak be 2016-ban.

Most ez a kocsi keres magának új gazdát a Historics Auctioneers oldalán, a becsült értéke pedig 80 ezer angol font, azaz nagyjából 30 millió forint környékére tehető.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button