Autós Hírek

Leállította a Purosangue értékesítést a Ferrari, két évre előre eladtak minden példányt

Ahogyan az várható volt, az SUV siker a Ferrari esetében sem maradhatott el. A gyártó le is állította a további rendelések felvételét, mert már évekre előre eladtak minden példányt.

 

Az elmúlt évek tapasztalata alapján nem kérdés, hogy a Ferrari első SUV-ja is abszolút sikerre volt ítélve. Na de milyen mértékű is az a siker? Akkora, hogy a gyáriak most leállították a típus értékesítését, mert két évre előre eladtak minden tervezett példányt.

“Nem titok, hogy leállítottuk a rendelések felvételét, mert a kereslet óriásira ugrott úgy, hogy még le sem szállítottunk egyetlen példányt sem.”- mondta Enrico Galliera, a Ferrari kereskedelmi igazgatója.

A gyártó korábbi elmondása alapján az újdonságból nagyjából évi 2000-3000 darabot tudnak legyártani, ami azt jelenti, hogy már most elérheti a 6000 darabot a lefoglalt példányok száma. Érdekesség, hogy a hasonló kategóriát képviselő Lamborghini Urus esetében ez egy évnyi példányszámot jelent nagyjából, ami annak köszönhető, hogy a Ferrari a megnövekedett igény ellenére sem hajlandó a termelés 20 százalékánál több kapacitást áldozni az új modellre.

“Egy olyan döntést hoztunk, ami összhangban van a Ferrari és a modell pozicionálásával a piacon”- hangzott Galliera érvelése, azaz semmiképpen sem szeretnék, ha a neves gyártó elkezdene a tömegmodellek felé elmozdulni akármelyik autójával. Ez persze az árazásban is tetten érhető, a Ferrari Purosangue közel dupla annyiba kerül, mint a Lamborghini SUV megoldása.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button