Autós Hírek

Mazda 2-ként is kapható lesz a Toyota Yaris Európában

A Toyotával való együttműködésnek köszönhetően a Mazda megmarad Európában a kisautó szegmensben is. A hibrid Yaris lesz átemblémázva.

 

A Toyota és a Mazda évek óta együttműködik egymással, melynek keretein belül az első a hibrid rendszereket míg a második a belsőégésű motorokat dobja közösbe. Mindezek mellett az is előfordult már, hogy az amerikai piacra a Mazda 2 átemblémázva érkezett meg Toyota Yarisként. Most fordul a kocka Európában, azaz nemsokára nem csak Suzuki, hanem Mazda emblémával is vásárolhatunk Toyotát.

A jelenlegi Mazda 2 ugyanis már erősen kifutó szériaként van jelen a piacon, a gyártó pedig nem akar pénzt ölni egy újabb kis modell kifejlesztésébe az EU normáknak megfelelő emissziós értékekkel. Így kapóra jön az összefogás, azaz a Toyota Yaris hibrid egy az egyben kerül majd be a Mazda szalonokba a tervek szerint jövő év folyamán. Annyira megegyezik majd a Mazda 2 és a Toyota Yaris, hogy még egy gyártósoron is készülnek majd a Toyota francia üzemében Valenciennes városában.

A fejleményeket alátámasztja, hogy már meg is érkeztek az első kémfotók, melyeken első ránézésre egy álcázott Yarist lehet látni a Mazda európai központjában, de ez jó eséllyel már a Mazda 2 2023-as modellévre szánt változata lesz.

képek: Carscoops

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button