Autós Hírek

Kigyulladó Mercedes EQS-eket találtak, visszahívást rendelt el a gyártó

Bár azt hihetnénk, hogy a kigyulladás veszélye csak a dízelmotorral szerelt járgányokat érinti, most a Mercedes is bebizonyította, hogy az elektromos korszak is szülhet meleg perceket.

 

Kigyulladó autók, út szélén ácsorgó elfüstölt roncsok. Jellegzetes kép annak, aki hallott már a BMW háza táján kirobbanó botrányról, melyben dízel modellek semmisültek meg pillanatok alatt egy konstrukciós hiba miatt. Ennek a hibajelenségnek mi egy külön adást szenteltünk, amit most itt meg is nézhetsz.

Most viszont, hogy jön az elektromos korszak, már nem kell ettől félnünk? A frászt nem, csak éppen alattomosabbak és nehezebben elolthatók lesznek a tüzek.

A Mercedes például visszahívást jelentett be az egyik elektromos modelljére Amerikában, mert nem megfelelő földelés, illetve hanyag elektromos csatlakozások miatt az könnyen meghibásodhat és kigyulladhat. Melyik ez a modell? Nem más, mint a csillagosok villanyos zászlóshajója, az EQS.

Szerencsére a probléma csak néhány példányt érint, valószínűleg egy elcsépelt műszak eredményeképpen. Egészen pontosan 24 darab veszélyes EQS-ről tud jelenleg a gyártó, melyek közül három darab a 450-es szériából került ki, 16 darab a 450+-ból, négy az 580 4Matic-ok között keresendő, illetve a paletta legtetején tanyázó EQS 53 4Matic+ sem úszta meg a dolgokat, ám ez utóbbiból (valószínűleg a ritkasága miatt), csupán egy darab érintett. A gyártó megkezdte a tulajdonosok kiértesítését, a probléma elhárítása pedig pár óra alatt megtörténik a legközelebbi márkaszervízben.

A Mercedesnek nem ez az első visszahívása az EQS-re, már korábban egyszer eszközölni kellett rajta egy szoftveres hibajavítást az MBUX infotainment rendszer rendellenes működése miatt.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button