Autós Hírek

Kibertámadás áldozata lett a Ferrari, ügyfélnevek és lakcímek szivárogtak ki

A Ferrari megerősítette, hogy hackerek támadták meg a gyártó belső rendszerét, ahonnan sikerült megszerezniük az ügyfelek telefonszámait, neveit és azok lakcímeit. Pénzt is követeltek a bűnözők, de az olasz gyártó egy fillért sem fizet.

 

Ahogy szépen lassan mindent a számítástechnika irányít internet hozzáféréssel, úgy helyeződik át a bűnözés is a virtuális világba a fizikai valóságból. Igen, kibertámadásokról van szó. Most a Ferrari is áldozatul esett egy ilyen akciónak.

Maga az olasz gyártó erősítette meg, hogy hackereknek sikerült feltörniük a belső hálózatukat, ahonnan azonnal hozzáfértek a Ferrari ügyfelek nevéhez, lakcíméhez, telefonszámához és e-mail címéhez. Mindezek birtokában a virtuális bűnözők pénzt is követeltek a gyártótól, de ennek a cég vezetése nem akar eleget tenni.

“A Ferrari határozottan elhatárolódik a váltságdíjfizetéstől, mivel azzal a bűncselekmények anyagi háttere teremtődik meg és a támadások állandósulhatnak.”- hangzik a hivatalos közleményben. Ugyan érzi a Ferrari, hogy így is nagy a baj, hiszen a most kiszivárgott információkkal akár későbbi bűncselekmények is szerveződhetnek, de annyit azért hozzátettek, hogy az ügyfelek banki adatai és az általuk birtokolt autók adatai nem kerültek rossz kézbe.

Természetesen a kiberbiztonsági szakemberek már gőzerővel dolgoznak a bűncselekmény felgöngyölítésén, de hát ahogyan azt tudni lehet, ami egyszer bekerül a bárki által elérhető internet sűrűjébe, az már ott is marad…

forrás:Carscoops

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button