______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Készül a következő SL Mercedes, ráadásul az AMG GT alapjaival

hirdetés

A Mercedes megerősítette, hogy már készülőben van az SL következő generációja, mely ugyan sportosabb lesz az eddig ismerteknél, de azért kiegyensúlyozottságra törekednek vele.

 

Bár egy időben nagyon úgy tűnt, hogy a Mercedes utódmodell nélkül szünteti meg az SL típus gyártását, most gyári megerősítés érkezett azzal kapcsolatban, hogy már gőzerővel készül a következő generáció. Pár apró részlet látott napvilágot, a fontosabb specifikációkról egyelőre érthető módon nem beszélnek még az illetékesek.

Kiderült például, hogy az új SL a következő AMG GT alapjaira építkezik, tehát sportosságban egy pillanatig sem lesz hiány. Persze, azt a Mercedes is tudja, hogy nem célszerű házon belül konkurenciát állítani egy típusnak, így a GT és az SL az előzetes információk szerint két különböző irányvonalat képvisel majd, azaz az első a kompromisszumokkal tűzdelt agressziót képviseli majd továbbra is, míg a most ismertetett újdonság jóval kiegyensúlyozottabb, mindennapi közlekedésre alkalmas nyitható vászontetős élményautó lesz.

hirdetés

A motorpaletta egyelőre nem kapott hivatalos megerősítés, de egyes pletykák szerint az négy- és nyolchengeres egységekkel lesz feltöltve, a csúcsot pedig a konnektoros hibrid kialakítás jelenti majd 700 és 800 lóerő közötti teljesítménnyel.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button