______________________________________________________________
hirdetés
Autós HírekFlotta

Itt vannak az MHC Mobility Országos Flottafelmérésének eredményei

hirdetés

A változó autóipari környezet miatt újra kihívást jelent a megfelelő járműpark célszerű és költséghatékony üzemeltetése – erre világított rá az Országos Flottafelmérésünk, amelyből többek között kiderült, hogy a céges gépjárművek átlagélektorában jelentős eltérés mutatható ki a beszerzés formája szerint. A másik nagy tanulság, hogy egyre nehezebb vállalaton belül foglalkoztatni autóhoz értő munkatársat, s talán ez az oka annak is, hogy a következő beszerzéseknél már a tulajdonlás helyett teljes körű, kiszámítható megoldást keresnek a vállalatok. Olvassa el a gyorsjelentést és igényelje a teljes riportot.

 

1. A céges flottapark is idősödik, de van megoldás

A felmérésben részt vevő állomány közel 60%-a már csereérett állapotban van, vagyis 4 évnél idősebb járművek alkotják a vállalkozások flottaparkját. A különböző konstrukciók azonban jelentős eltéréseket mutatnak.

A tulajdonolt járművek átlagos életkora meghaladja az 5 évet, míg az operatív lízinges flottákban fiatalabb 2-3 éves autók jellemzők.

hirdetés

„A tulajdonlás érdekében tőkeigényes nagy beruházást kell végre hajtani, ezért hajlamosak vagyunk a frissítést elodázni, amiből elindulhat egy negatív spirál. Az új váltóval még egy kicsit tovább használjuk a járművünket, aztán beesik még egy váratlan milliós tételű alkatrészcsere, az üzembiztonság csökken, a költségek nőnek. Hiába cserélünk ki rajta egyre több mindent, az autó összességében tovább avul, sőt a garancia is már rég kifutott alóla.
Ezzel szemben a tartósbérletnél a bérlési időtartam optimalizálva van az autó első életciklusához, így tervezhetőbbek a költségek, és jóval üzembiztosabb, modernebb flottával közlekedhetnek a munkavállalók, nem beszélve arról, hogy a vállalattól nem követel befektetést és a cash-flow-t is megkíméli.” – hívja fel a figyelmet Lakatos Gergely, az MHC Mobility üzletfejlesztési vezetője.

Ugyanakkor jó hír, hogy a válaszadók 64%-a tervezi új gépjárművek beszerzését a következő fél évben és csak elenyésző (14%) azon válaszadók száma, akik anyagi okok miatt halasztják a beszerzéseseket.

2. Térnyerő a teljes körű szolgáltatás

hirdetés

Világszerte növekvő tendenciát mutat a gépjárműlízing, ami Magyarországon is tetten érhető. Bár a futó autók nagy része még mindig a tulajdonban van, azonban a túlnyomó többség (75%) a következő beszerzéséhez új flottakezelési megoldást keres.

Ennek háttérben két fő tényező áll.

  • Egyre kevesebb az olyan munkavállaló, aki vállalaton belül szakmailag képes kezelni a flottaparkot. A cégek kevesebb mint harmadánál van szakmai ismeretekkel rendelkező flottafelelős.
  • A legnagyobb fekete lyuk a cégvezetők számára az üzemeltetési- és szerviz költségek tervezése, és visszaellenőrzése. A válaszadók közel 60%-a ezt jelölte meg a legfőbb nehézségnek flottájuk kapcsán.

Az MHC Mobility Országos Flottafelmérése alapján a szakmai flottamenedzserek jelentősége egyértelmű, hiszen tudásukkal és tapasztalatukkal hozzájárulnak a gépjárműflotta hatékony kezeléséhez.

3. Az ár a legmeghatározóbb, de van két kockázat, amivel nem számolunk

A vállalati gépjárművek beszerzési folyamatával kapcsolatban megkérdeztük, milyen szempontok alapján választják ki az új járművet.

Bár a beszerzési ár és a bérleti díj továbbra is legfontosabb szempontja a gépjármű-beszerzési folyamatnak, mostanra már számos új tényező is szerepet játszik a döntéshozatalban.

A felhasználói igények (célszerszám) és az üzemanyag-fogyasztás például a prioritás lista élmezőnyébe került, amely több szempontból is örömteli. Minél pontosabban választjuk ki az autót, annál hatékonyabban tudjuk használni azt, az üzemanyag-takarékosság pedig előre vetíti a környezettudatosabb közlekedést.

 

+1 A két mumus

Annak ellenére, hogy a beszerzési költség kiemelt figyelmet kap, két tényezőről megfeledkeznek. Ez a két tényező az autóipari gyors változások és a 2035-ös elektrifikációs átállás határideje miatt egyre nagyobb költséggel és időráfordítással terhelheti be a vállalatokat.

A két mumust az Országos Flottafelmérő teljes riportjából tudhatja meg, amelyet oldalunkról tud letölteni.

Teljes riport letöltése

Az MHC Mobility Országos Flottafelmérés teljes riportja

  • segít megérteni, hogyan lehet sikeresen kezelni a flottaparkot, részletezi a beszerzési döntések fontos tényezőit, a gépjármű-üzemeltetés legfőbb kihívásait,
  • bemutatja az aktuális magyarországi helyzetet a vállalatok gépjármű ügyintézési szokásaival kapcsolatban,
  • elektromobilitás kapcsán feltárja, hogy mi a helyzet a magyar vállalatok körében, és hogyan érdemes 2035-re felkészülni.

Ha szeretné, megismerni a két mumust. Ha szeretne képbe kerülni miként tervezik a hazai vállalatok az elektromos átállást.

szerző: MHC Mobility

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button