Autós Hírek

Itt az önvezető Indy versenyautó, mely a tervek szerint idén már éles versenyben mutathatja meg a tudását

Az Indy Autonomous Challenge bemutatta azt a versenyautót, mellyel idén először láthatnak pilóta nélküli autóversenyt az Indianapolis versenypályára látogatók októberben. Egy létező Indy versenyautót alakítottak át önvezetőre a szakik.

 

Bár már korábban is láthattunk önvezető versenyautó kísérleteket, az első bemutatkozások általában mind komédiába fulladtak. Hiába, ez is egy olyan technológia, melynek ki kell fornia magát, addig pedig balesetek és bakik tömkelegével kell szembesülnie a fejlesztőknek. Remélhetőleg az Indy Autonomous Challenge csapata tanult az eddigi hibákból és a most bemutatott versenyautójuk már tényleg képes lesz élvezhető verseny produkálni.

Az önvezető pályagép egy Dallara IL-15 versenyautó átalakításából született meg, melyet főként az önvezető rendszerekkel foglalkozó cégek szponzorációiból szereltek fel LIDAR és optikai kamerákkal, na meg persze nagyteljesítményű számítógépekkel is.

“A Dallara alapokra épített IAC versenyautó az eddigi legfejlettebb és leggyorsabb önvezető versenyautó, melyet valaha is láthattunk”- mondta Paul Mitchell, az önvezető versenyszéria igazgatója, aki hozzá tette, hogy a kocsiba szerelt technológiák miatt annak az értéke eléri az 1 millió dollárt is. Kár lenne, ha egy baki miatt menne a kukába az egész…

A tervek szerint az első önvezető Indy verseny októberben lesz megtartva az Indianapolis Motor Speedway veresenypályán, ahol 39 egyetemi csapatból álló mezőny fog versengeni az első helyért. Na de hogy versengenek egymással a csapatok, ha a kocsi magát vezeti? Úgy, hogy az egyetemek (melyek nem csak Amerikából, hanem összesen 11 országból lettek kiválasztva) csak magát a felszerelt autót kapják meg, annak a szoftveres hátterét mindenkinek magának kell megalkotnia. Persze, vannak alapvető biztonsági kritériumok, melynek meg kell majd felelni, de a többi az egyetemisták képességein múlik majd.

Az első helyezett a kocsi teljes értékét megkapja nyereményként, azaz aki az első helyre programozza be a versenygépet, annak 1 millió dollár üti majd a markát!

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button