______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Itt az első full hibrid Dacia

hirdetés

A Dacia is egyre komolyabb lépéseket tesz a villanyosítás felé. Most például a Jogger kapott full hibrid hajtásláncot, mellyel egyben megszületett az eddigi legerősebb Dacia modell is.

 

Az elektromos jövőből a “megfizethető árú” termékeket gyártó márkák sem maradhatnak ki, így szépen lassan ezen a téren is megtörténik a villanyosítás. A Dacia például már kínál full hibrid modellt is a megújult Jogger személyében.

Persze, túl nagy boszorkányság nincs a dologban, a Dacia ugyanis a Renault által már egy ideje használt megoldást kapja meg, egészen pontosan azt, amit a Captur és a Clio esetében is láthattunk már.

hirdetés

Van tehát egy 90 lóerős 1,6 literes benzines erőforrás, melyhez egy 50 lóerős elektromos motort párosítottak, melyhez az energiát a hátsó ülés alatt elhelyezett 1,2 kWh teljesítményű akkumulátor biztosítja.

Ezzel a hibrid Jogger lesz minden idők legerősebb széria Dacia modellje, na meg természetesen az egyik legdrágább is. A francia árcédulából kiindulva nagyjából 10 millió forint körüli összegre számíthatnak a hazai vásárlók, a forgalmazás pedig jövő tavasszal kezdődik meg.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button