Autós Hírek

Ismét Lamborghinit kergetnek a repülők Bolognában

Visszatért a bolognai reptér legendás kísérőautója, azaz mostantól ismét egy Lamborghinit kell követniük az utasszállítóknak.

 

Láttunk már sokféle járgányt reptéri kísérő, azaz “Follow Me” autóként, ám a bolognai Guglielmo Marconi reptér igencsak rálicitált a megszokottakra. A srácok ugyanis a Lamborghini gyár közelségére tekintettel egy Huracant fogtak be erre a szerepkörre. A sztori nem most kezdődött, hiszen már 2017 legelején is láthattuk az egzotikus sportkocsit az utasszállítók között tevékenykedni.

Akkor is ugyan az volt a feladata, mint most: a reptéri járgányok új festésének/matricázásának a látványos demonstrálása. Meg kell hagyni, a mostani “munkaruha” sem áll rosszul neki.

Mindezek ellenére jó eséllyel megint csupán pár hétig lesz látható a különös “munkagép” a repülők között. Miből gondoljuk ezt? Abból, hogy 2017-ben is hamar eltűnt a reptérről, hiszen közel sem alkalmas erre a feladatra egy ilyen Lamborghini.

A földön guruló gépek kísérete ugyanis maximum 50-60 kilométeres óránkénti sebességgel történik, ráadásul gyakori leállítást és újabb motorindítást igényel a munka, igencsak rövid távok után. Ilyen felhasználással nem várna más a Huracan-ra, mint lassú, ám igencsak fájdalmas motorhalál…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button