Ismét felfrissült a Porsche Macan
Pályafutása alatt már másodszor kap ráncfelvarrást a Porsche Macan. A németek legkisebb SUV-ja erősebb lett, de ezzel együtt csökkent a választható alternatívák száma is.
A Porsche 2014-ben másodszor is felült az SUV vonatra egy kisebb modellel. Nem hibáztak a németek, hiszen a Macan azonnal sikersztori lett, így érthető, hogy még hagyják kicsit a palettában, hogy gyűjtögesse csak szépen a megrendeléseket. A kitolt modellciklus egyben azt is jelenti, hogy növelni kell a kötelező frissítések számát is, így nem meglepő, hogy már másodszor kerül “kés alá” a modell hét év alatt.
Külső tekintetében jelenleg a legnagyobb változást az új hűtőmaszk jelenti, mely a legerősebb GTS kiviteleknél méretes fekete betétekkel lett kiemelve. A többi esetben is marad a mintázat, ám ott fényezett elemekkel igyekeznek szolidabbá tenni az összképet a gyáriak.
Belül az infotainment rendszer környezete alakult át, érezhetően kevesebb most már a fizikai gomb. Ezt azért tudta megcsinálni a Porsche, mert maga a digitális rendszer tovább fejlődött, így több minden irányítható a képernyő nyomkodásával. Fontos változás még, hogy megjelent az új 911-es kormánya is a Macan utasterében.
A vásárlók mostantól a 2 literes négyhengeres belépő szintű motort már 265 lóerős teljesítménnyel kapják, a Macan S tulajdonosok pedig 380 lóerővel gazdálkodhatnak, melyet a 2,9 literes V6-os szolgáltat megbízhatóan. A csúcsot a GTS jelenti, mely az utóbbi erőforrásból már 440 lóerőt vesz ki, aminek köszönhetően 4,3 másodperc alatt futja meg a 100-as sprintet a végsebessége pedig 272 kilométeres óránkénti tempóban van meghatározva. Fontos változás továbbá, hogy a GTS megerősödésével a Turbo megjelölésű variáns eltűnt a kínálatból, hiszen egy teljesítményszinten semmi értelme a kettő párhuzamos futtatásának.