______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Ismét egy egykori BMW dizájnert igazolt le a Kia

hirdetés

A Kia az elmúlt években sorra csap le olyan alkalmazottakra, akik egykor a BMW kötelékét erősítették. Ezúttal John Buckingham csatlakozott a csapathoz, akinek például a jelenlegi BMW 8-as széria megjelenését is köszönhetjük.

 

Az elmúlt években a Kia több szempontból is igencsak belehúzott. Nem csak az értékesítési számokban és az új modellek tekintetében, hanem bizony a már bizonyított szakemberek elcsábításában is. A koreaiak ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy az egykori BMW-s fejlesztőkre és dizájnerekre utaznak, hiszen Albert Biermann, az M GmbH egykori vezető mérnöke mellett Jochen Paesen, Won Kyu Kang és Karim Habib BMW-s dizájnerek is már a koreaiak kötelékét erősítik.

Most pedig ismét egy BMW-s igazolást jelentett be a Kia, ugyanis John Buckingham formatervező is a Kiánál folytatja a munkát a későbbiekben. Buckingham munkásságának köszönhetjük többek között a jelenlegi BMW 8-as széria megjelenését, de korábban dolgozott a Bentley paletta formai megújításán is, illetve nemrég még a Faraday Future csapatában tevékenykedett az FF91 modellen.

hirdetés

John a jövőben a Kia Next Design Exterior csapat főnökeként tevékenykedik majd, azaz az új Kia Generációk, főleg az elektromos modellek megrajzolásáért lesz felelős.

borítókép: Carscoops

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button