Autós Hírek

Íme, a világ leggyorsabb újautó leamortizálása

Sokszor hallottunk már olyan esetről, hogy valaki a nemrég átvett autóját alaposan összetörte már az első kilométerek után, viszont most befutott egy bizonyíték, hogy mindig van lejjebb. Indiában egy új Kia tulajdonos még a szalont sem tudta elhagyni jelentős anyagi kár nélkül…

 

Egy vadiúj járgány érkezése mindig óriási öröm és izgalom. Nem kevés pénzt öl ilyenkor az ember abba, hogy megszerezzen egy tárgyat, melyet jó esetben évekig fog boldogan használni. Aztán persze ez nem mindenkinek jön össze, hiszen sajnos a kocsit ellophatják vagy akár mi magunk is összetörhetjük alaposan. Mi egyiket sem kívánjuk senkinek, de ha mégis elkerülhetetlen lenne az anyagi kár, akkor legalább az minél később következzen be lehetőleg személyi sérülés nélkül.

Sajnos van, aki viszont a vártnál hamarabb túlesik ezen. Nem egy sztorit hallottunk már, hogy az átvételt követő napokban sikerült lerendezni a család új kedvencét, illetve volt olyan is, aki a szalonból hazafelé menet törte rommá az autóját. Amikor pedig azt hihetnénk, hogy nincs lejjebb, akkor érkezik a cáfolat: márpedig van!

Érkezett ugyanis Indiából egy videó, amelyen egy új Kia Carnival örömittas átvételének pillanatait nézhetjük meg. A kocsi feldíszítve, a kamerák forognak, a tulaj pedig lelkesen hallgatja az eladó beszámolóját a fontosabb funkciókról. És itt történik meg a baj! Valahogyan sikerül sebességbe tenni az autót, amit egy pánikszerű gázadás követ, egyenesen a pár méterre lévő falig. A Kia rommá tört orral áll meg, a lufik szépen azonnal kipattannak a helyükről, ezzel jelezve minden idők egy leggyorsabb autó lerendezését, hiszen szerencsétlen tulajnak még a kereskedés területét sem sikerült elhagynia. Mi történik ilyenkor? Szerencsére a szerviz közel van, csak be kell tolni a járgányt, hogy kiderüljön anyagilag megéri-e a felélesztés. Ha igen, akkor lesz kocsi, csak éppen az ár-érték arány sérült meg alaposan, ha pedig nem, akkor egy darabig rossz esetben még marad a busz…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button