______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Ilyen lesz a Skoda Kodiaq ráncfelvarrás után

hirdetés

Április közepén mutatkozik be hivatalosan a Kodiaq ráncfelvarrása, de addig sem hagynak senkit kép nélkül a Skoda szakijai. Gyári vázlatokon nézhetjük meg a fontosabb változtatásokat.

 

A Skoda egyik legsikeresebb modellje az elmúlt években az SUV vonalat ügyesen meglovagló Kodiaq, melyből eddig több mint 600 ezer darabot sikerült értékesíteni. A hétüléses formában is elérhető járgány azonban már hat éve van jelen a piacon, így mindenképpen időszerű már egy alapos ráncfelvarrás. Most ez meg is fog történni, egészen pontosan április 13-án tartja meg a hivatalos premiert a gyáriak, ám hogy addig is ráhangolják az érdeklődőket a dologra, pár vázlatképpen mutatták meg, hogy nagyjából mire számíthatunk dizájn terén.

Ami azonnal feltűnhet, hogy megváltozik az első fényszóró formája, azaz laposabb és nyújtottabb lesz, ezzel az alatta található ködfényszóró is jobban tud érvényesülni az összképet tekintve. Szintén fontos változás, hogy az új márkaarculathoz tartozó kifelé csúcsosodó hűtőmaszk megoldás kerül a Kodiaq elejére is, mely így vizuálisan jóval nagyobbnak tűnik az eddigi megoldáshoz képest. Hátulról csak az új fényszóró rajzolatot mutatta meg eddig a Skoda, de biztosak lehetünk benne, hogy itt is átrajzolt lökhárítóval találkozhatunk majd.

hirdetés

A technikai újdonságokról eddig nem esett szó és eget rengető szivárogtatások sem bukkantak fel az elmúlt hetekben, így csak következtetni lehet arra, hogy a hajtásláncok terén nem számíthatunk most még meghatározó reformra vagy villanyosításra.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button