______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

LAWZone 1: Horrorbaleset- Most akkor ki hibázott? Vagy ki nem?

hirdetés

Időről-időre országos közfelháborodást keltenek az olyan közlekedési balesetek, mint amilyen a napokban, Szalántánál történt tragédia. Az eddig napvilágot látott információk alapján egy Audi S5 és egy Mercedes AMG GT egymást követve (egyes szemtanúk állítása szerint egymással versenyezve) közlekedett az 58-as úton Pécs irányába, amikor előzésbe kezdtek. A manővert már az elöl haladó Audi is csak úgy tudta befejezni, hogy érintőlegesen ütközött a közben balra kanyarodási szándékát jelző, irányjelzőt használó idős hölgy Suzuki Ignisével, a Mercedest vezető MMA bajnok autókereskedőnek és a mellette ülő barátnőjének már nem volt ekkora szerencséje.

 

A Suzukit pontosan az A oszlopnál kapta ketté a bőven a megengedett sebességhatár felett közlekedő sportoló autója, majd az ütközés erejétől a Mercedes fának csapódott, a két holttestet tűzoltók szabadították ki belőle. A baleset az ütközéskép alapján valószínűsíthetően nagy sebességgel történt. A nagymama súlyosan, életveszélyesen sérült, unokája szerencsére ennél könnyebben megúszta.

forrás: Katasztrófavédelem

A DAS Jogvédelmi Zrt. szakértőjeként Dr. Kozma Tamás ügyvéddel, a www.karterito.hu tapasztalt jogászával az eset kapcsán kibontjuk a felelősség kérdését, a lehetséges jogi kimeneteleket.

forrás: Katasztrófavédelem
forrás: Katasztrófavédelem

Nyilvánvalóan tele van az internet indulatos, fröcsögő hozzászólásokkal, találgatásokkal, mindenkinek van véleménye pro és kontra, ám ahogy az élet egyéb területein, itt sem fekete vagy fehér minden. Lehet  halálbüntetést, életfogytiglant, szemet szemért követelni, ettől még a paragrafusok egyértelműen fogalmaznak. Mi most tárgyilagosan, szigorúan a jog és a törvénykezés keretein belül foglalunk állást, ami nem feltétlenül tükrözi az egyéni álláspontokat, pláne nem azonos mások meggyőződésével.

hirdetés

Vizsgáljuk meg rögtön különválasztva a két közlekedési manővert – kezdjük a kanyarodással és annak szabályaival.

Főútról alsóbb rendű útra történő balra bekanyarodás előtt kötelező meggyőződni nem csupán a szembejövő, hanem a mögöttes forgalomról is, majd az irányjelzőt kitéve megkezdeni a lassítást, ezzel együtt a felezővonalhoz húzódva. Már eleve ez is akadályba ütközhet, ha a mögöttünk közlekedő figyelmetlen vagy sietős. Ha azt látjuk, hogy nem fog biztosan megállni, érdemes (bár nem elvárható) inkább a gázra (villanypedálra, kinek mi) lépni fék helyett és usgyi – az ostorcsapás sérülésnél sokkal jobb párszáz méter múlva visszafordulni.

A kanyarodás valódi megkezdése előtt visszapillantó tükörbe nézve és vállunk felett hátrafordulva másodszor is meg kell győződni arról, hogy szabad-e az út, ebbe beletartozik az is, hogy az embert éppen szabályosan előzheti valaki a szemközti sávban.

hirdetés

Tipikus hiba, ami életekbe kerülhet: a kanyarodást akkor sem szabad ilyen esetben megkezdeni, ha előzni tilos tábla, vagy éppen záróvonal hatálya alatt előz a másik.

Ennek legfőbb oka, hogy a kanyarodási manővert minimális erőfeszítéssel meg lehet szakítani, míg a hátulról érkező nem biztos, hogy időben vagy megfelelően észlelte a kanyarodási szándékot. Az ilyen típusú figyelmetlenség jó eséllyel jóval alacsonyabb sebességnél is hasonló módon balesethez vezet, nem feltétlenül tragikus végkimenetellel.

A másik oldalt vizsgálva, az említett eset körülményei alapján valószínűsíthető, hogy az Audi nagyon közel, gyakorlatilag a Suzuki közvetlen közelében, a Mercedes valamivel távolabb helyezkedett el, amikor a Suzukit vezető hölgy gázt adott a kanyarodás megkezdéséhez. Tilos megkezdeni az előzést többek között záróvonal, előzni tilos jelzés esetén, gyalogátkelőhelyen, lakott területen belül kereszteződésben (azon kívül is, kivéve főútvonalon), illetve ha az előttünk haladó irányjelzővel már jelezte kanyarodási szándékát.

Sok esetben torz önképpel rendelkeznek a közúti forgalomban résztvevők: eszetlenül gázt nyomni egy közepesen idomított majom is képes. Azt, hogy a sebesség növekedésével exponenciálisan nő a reakcióidő, a fékút, egy pillanat alatt változhatnak az útviszonyok (pl. kátyú, pocsolya, stb.), valamint hogy a fizikát nem lehet megerőszakolni – ezt már sokan nem képesek felfogni, vagy tudomásul venni. A négytenyérnyi tapadó felületet biztosító gumira és az elektronikára bízni magunkat pedig, több mint felelőtlenség – ez most is bebizonyosodott.

A konkrét példát tekintve nézzük, mik a valószínűsíthető tényállások, illetve büntetési tételek hasonló esetben, egy akár évekig húzódó bírósági eljárás során.

Ha az Audis szemszögéből nézzük, akkor jó eséllyel megáll a közlekedés rendjének megzavarása, ami maximum 200 ezer forint pénzbüntetéssel és maximum 12 hónap vezetői engedély bevonásával járhat (a leírás alapján nehezen hozható okozati összefüggésbe az Audis a halálesetekkel).

Ha a tényállás halálos közúti baleset GONDATLAN okozása, akkor a büntetési tételek egy-két ember halála esetén 1-5 év, három vagy annál több ember halála esetén 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.

Amennyiben kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy versenyeztek, rögtön más a leányzó fekvése, mert szélsőséges esetben akár közúti veszélyeztetés, szándékos bűncselekmény lehet lehet a minősítés. Itt a büntetési tétel 3 év szabadságvesztés, három vagy több ember halálát okozó esetben pedig 5-15 évig terjedhet az ítélet.

A Suzuki vezetője is jó eséllyel a vádlottak padján köthetett volna ki (az eredeti hírek szerint kórházba került, ahol információink szerint később elhunyt), mégpedig szintén halálos közúti baleset okozása miatt. A büntetési tétel ilyen esetben 1-5 évig terjedő szabadságvesztés lehet, ám mivel a balesetet egy pillanatnyi figyelemkiesése okozhatta, annak bekövetkezéséhez a másik fél (felek) szabálysértése(i) is jelentős mértékben közrehatottak, így nagy valószínűséggel felfüggesztett szabadságvesztéssel és vezetői engedély bevonásával végződhetett volna az eljárás.

Tanulság? Egyik részről döntsd el, megér-e ennyit a kivagyiság, az én vagyok a faszagyerek 10 másodpercig érzés, el tudsz-e számolni azzal, hogy emberéleteket oltasz ki, köztük akár a sajátodat, szeretteidét.

Hiába volt az előző gépjárműveknek elsőbbsége – az addig számít, amíg azt meg is adják. Másik részről pedig egy pillantáson vagy apró fejmozdulaton életek, sorsok múlhatnak. Balra kanyarodás előtt MINDEN ESETBEN nézzünk még egyszer hátra!

Szerző: Sági Elemér

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button