______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Hivatalos képeken a hibridként is érkező új Kia Sorento

hirdetés

A Genfi Autószalonon mutatkozik be hivatalosan a Kia Sorento legújabb generációja, ám néhány információt már most elcsepegtettek róla a gyáriak.

 

Kevesebb mint egy hónap van hátra a hivatalos leleplezésig, így nem titkolja tovább a gyártó az új Kia Sorento generáció kinézetét. A hivatalos képek megerősítik, hogy teljesen más irányba mozdították el a dizájnerek a koreai gyártó legnagyobb SUV modelljének a kinézetét, mint eddig.

A jelenleg kifutó Sorento ugyanis inkább a gömbölyített vonalaival hívta fel magára a figyelmet, míg az új esetében igyekeztek minél markánsabban kihegyezni az éleket. Ez nem csak az újdonság orrán figyelhető meg, hanem például a C-oszlop előtti oldalablak hegyes befejezésén, illetve a hátsó traktus osztott lámpáin és a hangsúlyosan besüllyesztett rendszámtábla elhelyezésen is.

hirdetés

A belső sem titok többé, így fény derült az egyértelműre: ez a modell is teljesen digitális műszeregységet kap, míg a középkonzol képét egy gigantikus 10,12 colos érintőképernyő határozza meg.

A motorpalettáról egyelőre nem árultak el semmit a gyáriak, az viszont már korábban kiderült, hogy lesz hibrid is a kínálatban. Ez a hajtáslánc várhatóan az Optima hibridből lesz átemelve, vagyis jó eséllyel itt is a 2 literes turbós motorhoz társított elektromotort kapják meg a gyáriak.

hirdetés

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button