______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Felfüggesztették az önvezető Cruise taxik működését Kaliforniában

hirdetés

Egy gázolásos baleset után Kaliforniában azonnal felfüggesztették az önvezető Cruise taxik utcai használatát. Az egyik sofőr nélküli autó ugyanis áthajtott egy gyalogoson, majd továbbra is mozgásban maradt.

 

Amerikában Kalifornia állam az egyik legelfogadóbb, ha önvezető autózásról van szó. Azonban úgy tűnik, hogy még ott is hamar megbukik még a technológia, ha emberéletek veszélyeztetéséről van szó. Most ugyanis felfüggesztették a Cruise önvezető taxijainak utcai engedélyét.

Történt ugyanis, hogy még október elején a Cruise egyik autója áthajtott egy emberen, akit egy másik autós lökött elé a zebrán. Az önvezető járgány nemes egyszerűséggel nem ismerte fel időben a már fekvő pozícióban lévő embert és maga alá gyűrte. Ezután az autó egy pillanatra ugyan megállt, de aztán egy kikerülő-manőverrel elkezdett félrehúzódni, ezzel magával vonszolva szerencsétlen gyalogost is, aki súlyos sérüléseket szenvedett el.

hirdetés

A Cruise természetesen azonnal elkezdte kielemezni a történteket és biztosította a hatóságokat, hogy javítanak a szoftveren, hogy az felismerje az ilyen szélsőséges eseteket is. Persze, amíg ez nem biztosított, a flotta ugyan maradhat az utcán, de nem üzemelhet tovább sofőr nélkül.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button