Olvastár

Eszmélés a Triumph-ra

Megjött? Meg hát. Most kezdődik a java…

Ültem mostanában esténként a gép előtt, a Triumph megvásárlása után, az első napokban azon szorongva, hogy kijut-e végre az utalásom az olasz kereskedőhöz, s amikor kijutott, akkor már azon, hogy ez már akkora összeg, aminek az elkallódása joggal fájhat az embernek. De ha még el is küldi majd egyszer az autót, akkor mi lesz a garancia, hogy az ide is ér?

 

Jól emlékszem Zsolti barátom Fecske-Mercedes kupéjának a történetére, amit Németországba adott el. Feltették itthon trélerre a kívül aranyszínű, Riva-jacht belsejű, felfoghatatlan szépségű csodát, majd két országgal odébb a tréler előtt tömegbaleset volt a ködös autópályán, csak a sofőr lélekjelenlétén (valamint a helyesen megválasztott sebességen) múlt, hogy bele nem rongyolt a dugóba. De akkorát fékezett, hogy elkerülje a bajt, hogy mögötte újabb tömegkarambol keletkezett. Ott ült az ember a sértetlen furgonjában, kapott három szívinfarktust, rákötve a sértetlen tréleren a sértetlen kincs-Mercedesszel, előtte-mögötte roncs-hegyek. Lenne nekem ekkora mázlim?

Nem öröm, amikor egy autót így becsomagolnak tréleren

Volt időm elmélkedni ezen a döntésemen, amiről úgy érzem, most kivételesen nem kapkodtam el, sőt, alaposan körbejártam a témát. Eszembe jutni az a kocsi, amit Zoli barátom ajánlgatott pár éve. Zoli ért a veteránokhoz, mi, kívülállók szerintem fel se fogjuk, miféle dimenziókban. Karácsony előtt lehettünk, épp nála tartottuk a klubot, amikor megjegyezte – „csak most, csak a klubnak van egy ajánlatom az ünnepekre, egy sárga MGB roadster formájában. Egymillióért eladná a tulajdonos, kell a kocsival foglalkozni, de nem vészesen sokat, de ha valakinek nem fáj egy-két hiba, akár így is használni lehet. Rendszámmal, mindennel egymillió forint, szerintem ilyen ajánlatot nem hallottatok jó ideje.”

Egy hasonló MGB-hez pár évvel ezelőtt egymillióért hozzájuthattam volna

Mindenki érezte, hogy igen, most kellene nyílnia a bukszának, mert egy olyan kocsi már akkortájt is két-háromszor többe került, de az ajánlat valahogy senkinél nem kattintotta fel a villanykapcsolót. A többségünknek amúgy se lett volna rá pénze.

Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha akkor megveszem azt az autót töredék áron, most ugyanúgy lenne egy angol roadsterem, még ha ez a Triumph sokkal jobban tetszik is. Most kellett volna egy olyan autót találni, minthogy a sokszorosáért egy Magyarországon szinte teljesen ismeretlen, jóval inkább rétegmodell-jellegű tételért átutazni fél Európát a pandémia idején, aztán ölbe tett kézzel várni, hogy megjön-e. Annyival jobb ez? Gyarló vagyok, sokszor bizonytalan is, nem fogom itt előadni mindenkinek a megingathatatlan macsót, s e rossz tulajdonságaim miatt ilyenkor, mint Polimer szalag alapzaja a zenét az Unitra magnón, úgy nyomja el a tisztán megfogalmazott, rendben levő érzéseimet a külvilág felől érkező sok furkálódás. Nem lett volna neked jobb egy Honda Integra Type R a felének akárhányadáért? Két 126-os Merci V8-asokkal, egyenként? Egy 850i BMW? Egy Alfa Spider plusz egy garázs?

Ilyenkor kell nagyot nyelni és kizárni a többiek hangját, mert ilyenkor az a lényeg, ami te gondolsz, hiszen te spóroltál, te güriztél, ez a te vágyad volt, más pedig valósítsa meg a saját álmát a saját gürijéből. Aztán írja le, úgy vélem, szívesen átéljük sokan. Persze, ha elég olvasmányos lesz.

Lehetett volna ilyen is helyette. 100000-ből 99999-en ezt választották volna szerintem. Itthon

Szerencsére csak bő két hétig tartott csak az átmeneti állapot, mert a Triumph ára a vásárlást követő keddre odaért Alessandróhoz, tőle meg egy órával később Andreánál (ami olaszban egy férfinév), a tulajdonosnál volt. Keddre kivonta forgalomból, szerdán már tette is trélerre, mindenről bőséggel tájékoztatott, szívén viselte a dolgomat, pedig tényleg nem zargattam sokat.

Az akkor kapott képektől mondjuk, nem repesett éppen a szívem, de sűrű volt a napom, ezért amikor órákkal később először megnéztem őket, már úton volt a tréleres, tenni nem tudtam semmit. Merthogy a Triumph-ot a nyitott szállítón alaposan le is ponyvázták, ennél rosszabbat pedig nemigen lehet tenni egy autóval, amit utána két országon átutaztatnak. Be is dobtam a fotót egy Messenger listára néhány veterános haveromnak, s rögtön visszakaptam a pingelést egy olyan dolog miatt, amire nekem egyszerűen nem áll rá a szemem, mert ritkán nézem, ki, honnan jött – „román horrorkaraván hozza, Csikós?” És persze kaptam az ívet a ponyva miatt is, amin én is épp eléggé felhúztam magam.

Tényleg. Román a rendszám. Mondjuk, pont leszarom, a ponyva jobban zavar. Az leszedi a festéket a folyamatos dörzsölődés miatt. A román meg nekem csak egy olyan ember, aki más nyelven beszél, a román veteránosok pedig nyilván hasonlóképpen, magyar jetikkel riasztgatják elaludni nem tudó gyerekeiket cúgos, faágtördelős Drakula-éjszakákon.

Ha valami, hát a stilizált fecskefarok dudora elárulja, mi van alatta. Meg a küllős kerék

Nem a legemelkedettebb hangulatban mentem hát a Speedzone irodájába a múlt hét csütörtöki, pártoló tagoknak élesben zajló kérdezz-felelek adásra, mert tudtam, hogy épp az alatt érkezik meg az autó a házunkhoz. De ott olyan pörgés kapott el, hogy nem értem rá azon morfondírozni, vajon milyen állapotban látom viszont a Firenzében még szépen csillogó, öreg Triumph-ot. Nagyon jó kis este lett, a háttérzaj ellenére.

Utána negyed órába telt, mire hazaértem, s az utcánk elején tényleg ott állt egy olyan román tréler-szerelvény, amely kísértetiesen hasonlított az Alessandro által WhatsAppon küldött képéhez. Le is lassítottam, alaposan megnéztem, de csak két modern műanyag lufi volt a hátulján, de egyetlen veterán se. Megvakartam a fejem, hazamentem, üdvözcsók a hitvesnek, majd toltam egy SMS-t Alessandrónak – „én itthon, tréler hol?”

„A házad előtt áll” – érkezett egy perc múlva a válasz.

„Akkor vak vagyok, mert a házam előtt csak az üres utca van” – küldtem vissza, aztán leesett a tantusz; lehet, hogy mégis az a tréler volt, amit láttam? De hol a Triumph? Elvesztette? Nincs képe hozzá, hogy megmutassa, mert lyukasra kopott a sarkokon?

Kamerát ragadtam (köszi Tittye a Dji telefonstabilizátort!), nyakamba vettem az utcát, mert ellenőrizni mindenképpen érdemes ilyenkor. Hoppá, tényleg az a tréler, és nini, ott parkol az egész vonat mögött már a Triumph is, lent, az aszfalton, csak olyan kicsike és sötétzöld, hogy észre se vettem az Avensis óceánjárói magasságából.

A tréleres, Marian, egy abszolút szimpatikus fickó, már nyitotta is a kocsit, vette ki a papírokat, aláíratta velem a saját példányát. Kérdeztem, hol a ponyva, mutatta, hogy a jobb lábtérben, s elmagyarázta, hogy ő nagyon nem tette volna fel, de az olasz tulajdonos ragaszkodott hozzá. Látta, hogy a hitvány műanyag, tudta, hogy Firenze után, az autópályára érve úgyis leszakítja majd a szép. Így is történt, ő összeszedte a darabokat, elhozta, mert az is a kocsihoz tartozik. Aztán már annyira rohant, hogy egy kávét nem volt hajlandó elfogadni. Sok hátralevő dolgára hivatkozva elhajtott, otthagyott bennünket a Triumph-fal az utca végében. Kati beszállt, mellé én is, és „most bőg le a nagy veterános”-ököllel a gyomromban kihúztam a szívatót. Indítóztam. Semmi.

Rugdaltam kicsit a gázt, bár úgy tudom, az SU-karbikon nincs külön gyorsító rendszer, tehát szart se ér az ilyen akció, majd megint tekertem. Néhány köhögés. Ekkor vettem észre, hogy egy kattanásnyival még kijjebb lehet húzni a szívatót. Abban a pozícióban rögtön elkapta.

Ez nagyon pici! – volt Kati első megjegyzése

Újabb percek teltek el, mert kerestem a lámpakapcsolót a sötétben, minden gombot meghúzva-nyomva-tekerve menet közben. Semmi. Kati óvatosan megjegyezte, nem valamelyik bajuszkapcsoló-e az, mire végigmutattam neki a három kart, látod drágám, ez itt az overdrive, ez az index, ez az meg ablaktörlő, ne beszélj már butaságokat. Aztán futottam még egy frusztrált kört. Úgy látszik, fény csak alagutak végén létezik, mi viszont nem voltunk alagútban, nekünk nem jutott belőle.

Végül az ablaktörlő karja kapcsolta be a villanyt. De neeee… Nehogy már a feleségemnek legyen igaza, úgyis örök vetélkedés ez közöttünk… Biztosan izé… átszerelték! Igen, átszerelték!

Innentől pár perc erejéig kiélvezhettük a Covid mellékhatásait, a kijárási tilalom miatt ugyanis senki, de tényleg senki nem volt az utcában, még a bodobácsok is lehúzott redőnyök mögött nézték kanapéikon heverészve a rovarhíradót. A rendszám nélküli autóval tehát pár hosszt mehettem az utcában – először Katival, majd Bálinttal, aki szintén lezúdult a ház elé, megnézni az új jövevényt. A kötözködőknek: ez itt csak egy regény, a videót meg úgy raktuk össze, pixelenként.

Bálint kicsit érzi – ez az az autó, amit már nyomokban se fogunk családi használatra bevonni

Nem rossz. Igazából jobb, mint amire emlékeztem. Húz a motor, jó a váltó, kicsi a fordulókör, nem is ügyetlen az autó, bár a fékhez nagyon hozzá kell szokni, mert háromszor akkorát kell rajta nyomni, mint akár a szintén szervó nélküli, ráadásul négy dobfékes kis Autobianchimon. Az ilyet azonban elég jól meg tudom szokni.

Sokat azért nem mókázhattunk, mert ez egy csendes utca, körbeszórva néhány felettébb érzékeny szomszéddal, a TR4 pedig elég zajosan szereti tudatni a világgal, hogy jól érzi magát. Igen, a kutyások zajonghatnak éjjel, a kutyán nincs gyújtáskapcsoló, de az autón van. Szomszédjaink békéjére gondolva tehát nekiláttunk, hogy eltegyük az álcázott Ferguson-traktort a garázsba.

Elég nagy kavarással, de addigra sikerült csinálnom a Triumph-nak helyet a garázsban. Két nappal korábban ugyanis visszakaptam a rezgéstelenített Teavajat, azaz az Alfa Giuliámat – Frankéék megtalálták az egy éve bujkáló hibát: a kardánt gyárilag rosszul hegesztették össze a bordás hüvelyvéggel, s emiatt a belecsúszó első kardáncsukló kábé másfél-két fokkal el volt tekeredve a hátsó kardáncsuklóhoz képest. Hát emiatt rezgett. És ezért is lett olyan pocsék a remegés egy évvel ezelőtt, amikor Frankéék először megjavították a kenés nélkül, szárazon mozgó és lötyögő kereszteket, mert onnantól határozottabban állt be a rossz pozícióba.

Katinak nagyon tetszik, és ez fontos

A Teavajat pedig a piros Bertonére cseréltem náluk, aminek a három éve meglevő fulladását is orvosolták egy délelőtt alatt. Amikor kérdeztem, hol volt a hiba, Robi csak annyit mormogott – „ezeknek a fekvő Solexeknek az üresjárati rendszere elég érzékeny és van néhány trükk, ahogy például az üresjárati levegőcsavarok fészkét ki szokás takarítani. Leszedtük, kitakarítottuk, beállítottuk, szerintem most jó, nem igaz?”

Tehát ezek az angyali emberek megajándékoztak két jó Alfa Romeóval, amit viszont nem tudtak, az az, hogy az egyiket minimum náluk kellett volna hagynom. Mindegy, Kati Fiatja elment Borsi Mikiék háza mellé, féltető alá, oda beállt a Teavaj, a Bertone kiment a megboldogult anyósom garázsába, az ő helyére pedig be lehetett tenni a TR4-est. Közben még jobb lett a helyzet, mert a hirtelen helyhiány miatt felhívtam az első illetőt, aki bejelentkezett már egy ideje a Teavajra.

Elvittem Balatonra megmutatni, ott is maradt

Annyit mondtam, eladó, másnap pedig már nem is volt Alfa Giuliám. De tény, az az autó mindennél jobb lett a javítás után, ilyen veterán nincs is. Balatonon adtam át, üvöltöttem benne, akkora élmény volt vezetni, mert egy soha nem piszkált, szét nem szedett, műszakilag egyben levő, alig ötvenezret futott, napot, havat sose látott, lényegében hatvanas évekbeli Alfa Romeo (még ha ezt konkrétan 76-ban is gyártották) valami eszeveszett nagy autóélmény. Még jó, hogy van belőle másik, mert megszakadt volna a szívem, így csak örülök, hogy kiváló helyre került, nagy becsben lesz.

A Triumph-ot tehát be lehetett végre tenni a garázsba. Jobban mondva – lehetett volna.

Csakhogy ez egy felettébb alacsony autó, még a Bertonénál is sokkal azabb. Utóbbihoz tavaly már egyszer leköszörültem a garázslejáró betonjának első részéből egy jó nagy púpot, s azzal szerencsére azóta sincs baj. A Triumph azonban helyből fennakadt a garázslejáró 2.0-n is. Ráadásul elég hamar.

Az utolsó, szenzációsan klassz utam Balatonra az Alfával

Gyorsan hoztam elő pallókat (a járda sokkal lejjebb van a garázslejáró szélénél), s nagy nehezen leimádkoztuk a garázsba a Loch Ness-i szörnyet. Végre, itthon!

Ez a pont ilyenkor még csak a bejárandó útnak talán a negyede a magyar rendszámos használatig vezető canossa során, de azért ez se kevés. Ilyenkor kicsit meg lehet pihenni, nyugiban megszemlélni az objektet.

Szegény Teavajról az utolsó képem

Nem tudom, hogy vagytok ezzel, de én például mindig hatalmas bűntudatot érzek drága dolgok vásárlása után, mert hirtelen rám borul, hogy ez van, eldöntöttem, az álmodozásnak innentől vége, a házasság megköttetett. És e bűntudattal szinkronban, a még mindig az orrnyergemet nyomó rózsaszín napcsi összetört üvegének szilánkjain át elkezdem észrevenni azokat a hibákat, amelyektől már nem is lesz olyan kívánatos az új baba fekvése.

Álltunk az autó előtt a garázsban a kínai ledek kíméletlen fényében. A családom jelen levő része elismerő sóhajokat és elfojtott sikkanásokat nyomott el, várták, hogyan értékelem a helyzetet, én viszont hordoztam körbe a szememet a lemezeken, bibiket keresve. De semmi, csak azok, amiket Firenzében is láttam, a hiba a bal hátsó díszlécen, a kicsit összefújt műszerfalburkolat a bal szélen, a lökhárítókon némi egyengetésnyom, a bekötetlen olajhőmérséklet-jelző, a pici luk a vezetőülésen… Semmi, amitől falnak kéne menni.

Megjött és én kicsit most elégedett vagyok

Ami a legjobban meglepett, hogy mennyire nagyon szép, ékszerszerű ez az autó a garázsom Dexion-polcainak díszlete előtt. Azt hittem, hogy a valódi világbeli környezet majd rámutat a tákolmányszerűségére, a részben kézi készítés, az ügyetlen sorozatgyártás hibáira. De nem, még a  ghuanghzou-i ledek vallatófénye mellett is valami furcsa szépség áramlott belőle. És nemcsak én éreztem ezt, hanem Kati és Bálint is, ez maguktól kiszaladt a szájukon.

Aztán kerültek elő a dolgok, amiket Andrea küldött az autóval. Az eredeti kormány, amely meglepően jó állapotú, csak egy egészen apró repedés van rajta. Meg az utastértakaró műbőr, ami hibátlan, szerintem rajta se volt még a kocsin.

Andrea, a tulajdonos küldte nekem ezt a Corgi-modellt. TR4A IRS

A kesztyűtartóban pedig ott hevert egy kis bőrtok, benne egy pót-Triumph-jelvénnyel és azzal a modellel, amit Andrea akkor vett, amikor ezt a kocsit beszerezte 2018-ban. Elküldte nekem, levélben megírta, hogy mindez hozzátartozik a Triumph-hoz. A modell is egy TR4A IRS-verzió, csak fehér és jobbkormányos.

Meghülyült a világ… A Corgi a Matchboxé, ráadásul Kínában gyártják…

Az embléma alapján pedig elgondolkoztam: ez itt a britek Nagy-Magyarország-matricája, csak ők autóemblémának használják és nagyobb szeletet mutat a glóbuszból… Mert hiszen a gyarmatbirodalom elvesztése (plusz Amerika és ami még) nekik is felérhetett egy Trianonnal, no meg az autó neve is azt jelenti: győzelem. Oroszul meg pobjeda lenne – vicces, hogy ez a két autó névrokon. Kaptam egy posztert is konkrétan erről az autóról, illetve Andrea elküldte a cikket is, amit Giovanni Michelottiról írt. Rokon lelkek, ha találkoznak…

Megkaptam a kocsi régi emblémáját is. A Triumph (magyarul: győzelem, oroszul: pobjeda) név és a brit gyarmatbirodalmi rendszer ismeretében elég vicces a földgömb-embléma. Bár nekik is volt egy Trianonjuk, ha úgy vesszük

Hétvégére kölcsönkértem egy betonvágó Skilt, s nekiláttam, hogy újabb centiket szedjek le a ház újjáépítésekor, még 2006-ban teljesen elcseszettre sikerült betonból. Dolgoztam vele másfél órát, gondolom, frászt hoztam a szomszédságra, de nem akarom polírozni magam: jó, ha egy centit sikerült csökkentenem a púpon. Addigra már nem tudtam fogni, úgy remegett a kezem, most is állandóan begörcsöl azóta a bicepszem, a vídia vágókorongot pedig tompára koptattam. Kész, ez így nem megy, ennyit tudtam.

Most piros az embléma rajta

Összesöpörtem, fellocsoltam, megpróbáltam kiállni – hát ez reménytelen. Oké, akkor felfestem a pallók helyét, mert az azért nem járja, hogy minden alkalommal tíz segítő kelljen, ha ki akarom szedni a kocsit a garázsból. Sógorommal, Arival és Norbi fiammal egy csomót tököltünk rajta, hogyan legyenek a pallók, keresztben, hosszában, egymáson, aszimmetrikusan, még négydeszkás verziót is próbáltunk, hasztalan. Az se pálya, hogy a másik oldali garázsba parkoljak le, mert ott még nagyobb a púp. Az átlózás a garázskapu rögzítő-izéje miatt nem megy. Csak a hosszában kétpallós módszer működik, azt a formációt tehát körbefestettem, hogy egyedül is össze tudjam rakni. Nem a legjobb.

Nem hittem volna, hogy a házam előtt is ilyen jól mutat majd

Mire elkészültünk, addigra megjött Szabi barátom is (akivel a Szobrot szereltük). Szabi lényegében Mercedes-alkatrészeket hord a testében gének helyett, szíve helyén egy miniatűr, előkamrás Mercedes OM-motor dohog, szemei H4-es Hella fényszórók. Lapos üvegesek, naná. Nem igazán érdekli más jármű, csak az öreg Mercedesek, igaz, azokról mindent tud. Nem, még annál is sokkal többet. Már többször nekidurálta magát, hogy kisiklassa magát, kipróbált BMW-ket, Alfa Romeókat, amerikai kocsikat, de nem, nem mozgatja semmi.

Na, a Triumph-ba beleült velem, ha már egyszer kint állt az utcán. Mentünk egy oda-visszát, naná, hogy csak kitalálom. És azt mondta, ebben benne van a dög. Hogy érti, miért vettem.

Éppen a Triumph-ra mondja ezt? Erre a furcsa, idegen, nagyon nemmercedes-szerkezetre? Erre a sose látott kreténségre? Hiszen sok szempontból ez a skála túlsó vége ahhoz képest, amit ő szeret… Nagyon sok szempontból.

Egy igazán csinos műszerfal

Bevallom, belül azért kicsit kihúztam magam, erre nem számítottam. De a TR4-re tényleg mindenki, de mindenki megáll, aki elmegy a házunk előtt, szinte zavarba ejtő ez a sok figyelem. Lehet, hogy csak azért, mert nyitott? Vagy, mert küllős a kereke (szerencsére mattkróm-küllős, ezért talán nem lesz akkora gond, ha koszolódik)? Nem tudom, mindig fura autóim voltak, az Avensis talán az első, ami elvegyül a forgalomban (ja meg a régi Ibizám volt a másik, amiről a könyvemben írok, pedig azért tényleg pokoli nagyot küzdöttem, hogy megszerezzem, de minek?), ezért nehezen dekódolom a világ érdeklődését. Sose tudom, hogy ámulatot, irigységet, döbbenetet, kíváncsiságot látok-e a másik arcán. Én legjobban az örömnek örülnék, az örömek a másik arcán, hogy végre nem valami szabványos autó áll az utcában, hogy végre valami olyat lát, amit nem szokott. Én meg nem is szeretnék szerepelni a képletben, de persze nem várhatok el a kívülállóktól semmit.

Aztán egy másik délelőtt le is forgattam a kocsit – iszonyú nehéz volt kibírni, hogy ne menjek vele egy kört pláne, mert a tetőt is lenyitottam és melegen sütött a nap. Viszont az eddigieknél még alaposabban körbejártam és ettől még jobban örülni kezdtem neki. Tényleg nagyon aranyos, valódi állapotban van, a halálosan óvandón innen, a használható állapoton messze túl.

Lehet, hogy később teszek rá két ködlámpát még

Csak a benzin. Abból volt benne nagyon kevés. Én meg – mintegy hangi aláfestésként – járattam a videózás alatt. Aztán, pont, amikor öt percem volt már csak egy videokonferenciáig és nagyon le kellett volna hajtanom vele a garázsba, hogy felhúzzak a házba, elfogyott. Igen, a benzin.

Gyorsan hoztam az ötliteres kannában levő tartalékot, beleborítottam, beindult. Leállt. Vártam, beindult, megint leállt. Kinyitottam a tanksapkát (ez hátul, középen van, tehát bármelyik oldalról összelocsolod a kasznit benzinnel, ha tankolsz), nem sziszegett. Tehát nem a szellőzőfurat dugult el.

Mindegy, beröffentettem, s a motor néhány erőtlen köhintésével átlöktem a pallókon, onnan már csak le kellett gurulnom, még jó, hogy nem felfelé kell menni. Eltettem.

Kifogyott, hát persze

Másnap átjött hozzám Simon Laci, megnézni, mit kell rajta csinálni veteránvizsgához. Tudtam, hogy Lacinak lézerszeme van, de ennyi mindenre azért nem készültem. Lengőkarokon a nagyon kis részeken látható rozsdapírt lefesteni, motortérből a felesleges konzolt eltüntetni (sejtettem), hengerfejet lefesteni, mert rozsdás a vízpumpa körül, motorteret alaposan átpucolni, a főhengerek alatti karosszériarészt lefesteni, mert a fékfolyadék lemarta a festéket (erre készültem), ablaktörlőmotort lefesteni, kartercsövet kicserélni, bal oldali indexburát kicserélni, mert repedt (erre is készültem).

A főhengerek alatt is dolgozott a festéken a fékfolyadék

És a hiányok: két gumiütköző oda, ahová visszacsukódik a géptető, két gumidugó kell a tűzfal jobb oldali részére, az üzemanyagtartályt elfedő, most épp hiányzó takarót pótolni kell a csomagtérben (ezt eddig észre se vettem)… Lesz egy szép beszerzési körutam a neten, aztán emelgetés, fetrengés, vegyszerszippantás, szerelgetés, pár hét, mire a nekem rendelkezésre álló szabadidő mellett megleszek vele. Sebaj, hátha nyárig összeáll… A tavasz nem érdekel, azt rászánom.

Két gumidugó majd kell ide

Beindítani viszont nem tudtam neki. Azaz beindult gyönyörűen, járt egy kicsit a motor, majd elkezdett hebegni-habogni, három-, aztán kéthengerezni, majd megállt. Ezt vagy ötször megismételte. Hát barátom, ez nem gyertya, mert ha az lenne, akkor fél perc után nem indulna megint négy hengerrel. Ez valami dugulás. Elfogy a benzinje.

Eléggé rendben van alul, bár fogok azért én itt festegetni

Következő este, úgy, ahogy hazaértem, nekihasaltam a gépészetnek. Ezen az autón az AC-pumpa öntvényéből közvetlenül kiáll a vízzsák állványa. Igen, ez pont olyan vízzsák, mint egy MZ vagy egy Pannónia benzincsapján. Kis keret tartja a helyén, alján csavarral – kitekered, a keretet félre tudod hajtani, a zsákot levenni. Maga a zsák pedig olyan, mint egy feles pohár, rendesen üvegből van és lapított az alja, bár ami benne lötyög, az a legrosszabb soltvadkerti gázolaj mellett szőkített törkölynél is pocsékabb. E10-es benzin.

Ez a TR4-esen a vízzsák

Alig volt benne kosz, de azért kiöntöttem, kipucoltam. Összeraktam, indítóztam, semmi. Nézem, üres a pohárka (látod, ezért jó, hogy könnyű látni kívülről). Bedöglött volna az AC? Átszakadt a membránja? Beszorult a szelepe? Várj csak, lehet, hogy csupán eldugult a benzincső, hiszen a jelenség azóta áll fenn, amióta kifogyott a benzin…

Tehát levettem a benzincsövet az AC-ról, elővettem a kompresszort, kinyitottam a tanksapkát (hogy halljam, bugyog-e) és belefújtam.

Visszafújtam a tankba

Üvöltve rohantam a mosdóhoz – ez a rohadék E10-es pokolian marja a bőrt, hát még a szemet. Ráadásul a tök jó, teljesen új pólóm is tocsogott a benzinben. Amire viszont rájöttem: ha ez a cső így visszadolgozik, akkor bizony alaposan eldugult a rendszer.

Másodszor már a kocsi mellett kushadva, a sárvédő fedezékéből nyomtam meg sűrítettel. Aztán újra rohantam a mosdóhoz, mert ebben a pózban már felülről terített be benzinpermettel az angol átok.

Rendben, rajtam akkor se fogsz ki. Feltettem egy vastagabb csövet a kompresszor pisztolyára, alaposan belenyomtam a benzincsőbe, s a ravaszon kicsiket nyomva, löketről-löketre visszaküldtem a trutyit a tankba. Egyszer csak meghallottam a szortyogást. Oké, akkor most tiszta erőből, neki!

Szerencsére matt króm a felni

Ennyi kellett neki. Ahogy kihúztam a kompresszor fúvócsövét, bugyogni kezdett vissza a kocsi elejébe a benzin. Gyorsan visszatoltam a csövet a csőcsonkra, lóhalálban megszorítva az AWAB-bilincset. Ömlött a nyál, fullasztó lett a bűz, már a cipőm alatt is csúszós volt a talaj. Honnan jön ez az áradat?

Kellett neked angol autó, Csikós… (Persze történt velem hasonló számtalanszor Puchhal, Fiattal, Mercedesszel is, de ilyenkor az ember mindig az idegenre gyanakszik).

Aztán rájöttem – a vízzsák gumi szigetelése leesett a földre, én meg úgy tettem vissza a poharat, hogy ott semmi se tömített. A Triumph-ban meg feljebb van a tartály, mint az AC bevezető csöve… Amíg van benne benzin, ez ömleni fog. Lelki szemeimmel már láttam a lángokban álló zöld autót, majd nem sokkal később a teljesen leégett garázsomat is. Pillanatra hálát adtam az eszemnek, hogy nemrégiben beszereztem két vadonatúj porral oltót, aztán nekiálltam orvosolni a problémát.

Szép állapotban van az eredeti kormány

Villámgyorsan túrtam pár csavart, levettem a benzincsövet, amelyik csavar a legpasszentosabbnak tűnt, azt beletekertem, ráhúztam a bilincset is, majd szétszedtem a vízzsákot, visszatettem a gumigyűrűt, összeraktam, benzincső vissza, na, most már minden száraz, mint Pamper’s baba popsija.

Be a volán mögé, indítóz… ééééés, lőn! Beindult, négy henger, gáz rugdal, még mindig négy henger, négy henger, négy henger lesz ez már a világ végéig. Kicsit kiparkoltam, feltöröltem a benzin-Aral-tavat a garázspadlóról, aztán elpakoltam. Hát ezt is megcsináltam. Ha más autón történik hasonló hiba, az kétszer ennyi idő lett volna, mert lehet rosszat mondani a Triumph-ra, de olyat nemigen, hogy ne lenne könnyű szerelni.

Ez a Triumph komplikált biztosítéktáblája

Rendben van, gyerekek. Akkor most szépen ráfordulunk a vizsgára való felkészítésre. Remélem, nem jön közbe semmi váratlan.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

30 komment

  1. Mindenki igy erez egy almodozassal toltott autovasarlas utan. 🙂

    En is. Jol dontottem, az almaim talalkoznak a valosaggal? Es kezdodik a megerosites, a szerelem vaksagaban nem latott aprosagok kijavitasa, amitol egyenibb lesz az auto es meg inkabb kotodsz majd hozza.

    Mondjuk a Teavaj (bar nyilvanvalo volt) eladasa meglepett 🙂

  2. birodalmi bádogződet tojt a húsvétinyúl
    egyenest taljánföldről gurította eléd
    nem csalásámítás magyaros átbaszás
    mert az olasz rokonlélek autóskoma
    tartotta szavát s most csodájára járunk
    üvegarcú varangyodra hullathatjuk állunk
    ilyenisvan kihitte volna a svédkaland óta
    gyanakvóan méregetjük minden romod
    rosszmájú kibic irigykedő savanyújóskaként
    ja ez nem én lennék bennem mezei dr.oidként
    nincs efféle kárörvendő emlék vagy mégis talán
    minden ember varázs csudavilág s lélektalány
    még el is hinnéd baszod e pszichomaszlagot..
    hanem mester örvendjünk mostan elég szót fostam
    hajózz keresztül a szopás végtelen hömpölygő óceánján
    hogy révbe érve szárazföldrelépve új hajnal köszöntsön

  3. Köszi !
    Gratula hozzá !
    Sok örömteli kilométert kívánok nektek vele!

  4. Nagyon szép gépezet! Gratulálok és sok örömöt kívánok hozzá! Annyi jutott csak eszembe még, én nem bírnám ki, hogy ne menjek vele. Göbi mesternek, vagy Becsületesneppernek nincs P rendszáma?

    Ha elajándékoznád, akkor nekem kellene 🙂

    Még egyszer sok boldog élményt kívánok az új szerzeménnyel!

  5. Hö 🙂 Az öreg Land Roverekben is ilyen biztosítéktábla van. Sokáig nem fogja még szerintem azt a sebességet átlépni amivel a tréleren jött haza 😀
    (különben jövő héten megyek megnézni az öreg szürke Alfádat -ha addig el nem adják- kéne már nekem is vénségemre egy ilyen ordító olasz szörnyeteg)

  6. Nagyon klassz a kicsi autó. Jó, hogy bevállaltad ezt a különlegesen szép tárgyat. Nekem is mondták sokan, hogy elment az eszem, mikor megvettem a Smart Roadster Coupemat. De legyünk már egyediek, és merjük bevállalni az álmainkat, mert egyszer élünk!

  7. Tetszik !
    Nagyon át tudom érezni, hogy amikor valami az ember számára nagyon drágát, fontosat megkap, akkor utána sokszor végigfuttat mindenféle ellenőrzést, amiben olyan problémákat kezd látni, amelyek nem is biztos, hogy kicsit is fontosak, viszont nagyon idegesítőn mocorognak a gondolatokban.
    A benzintartályt és az összekötőt biztosan ki kell tisztítani, mert később újra előjöhet ez a beindul nincs teljesítmény jelenség. Az átfúvás, csak időleges siker. (Saját szívásból mondom.)
    Használd olyan örömmel, mint amilyet kívánsz !!!

  8. Eladta azt a különleges Alfát,olyan nem lesz többet,de kár.

  9. dr.oid:
    Ez az üvegarcú varangy valami egészen mélyrehatóan csodás metafora 🙂

    Tudod hol jársz a 12-es Times New Romannel szedett Word-doksiban? 18. oldal… Mindez a felszabadulás ünnepére! (hogy ne feledjük az egyéb, ámbár a történelemben csak átmeneti jelleggel szerepet kapott, nemrégmégmegtartott eseményeket is).

  10. Patent a gép Zsolti mester! Jó lesz ezzel nyáron suhanni! Nem úgy volt hogy a céges próbarendszámmal ki tudod majd próbálni?

  11. Make Valamit:
    Ja, ami egy tulajdonosváltás és három nap után hirtelen kicsit több mint egymillióval drágább lett? 🙂 Azért az már egy erősen fáradt autó, nagyon nézd meg. De a története tényleg menő. A Trefán 120 ezernél újíttatta fel a motorját még a Szamosinál (a Frankéék csinálták neki, akkor még ott dolgoztak), én valami 150 ezerrel vettem az órájában, de bevallottan jó ideig nem ment benne a sebmérő, tehát most olyan 200 ezer kilométerre tippelek.

    De a zöld Berlinát láttad? Az műszakilag tip-top, hátha enged belőle a tulaj, rég árulja. Ismerem a tulajt, bár nem tudom, mennyire hajlana rá. De az az autó jó, a fényezése kicsit határeset, de különben tip-top.

  12. Ödön:
    Kivárom. A P-rendszám azért nem az a dolog, amit büntetlenül bárki ide-oda rakosgathat, ott neked a cég alkalmazottjának kell lenned. Sokan csinálják trükkökkel, de nem akarok kockáztatni, menjen minden tisztán. Kockáztattam én már eleget fiatalabb koromban (l. a könyveimet), nem kell túldolgoztatni a védőangyalt, így is túlórázott már velem eleget.

  13. Nagy Áron:
    Úgy volt, de annyira szét vagyunk esve találkozásilag a cégben a Covid miatt, és annyira szűk az a csatorna, amin kommunikálunk, hogy nem feszegetem inkább.

  14. Nemrég néztem meg a legkisebb lánykámmal a Vadócka című filmet amiben a “szívtipró” fiu egy ugyanilyen Triumph al nyomul. Mondjuk az elkeserítő volt mikor az autómata váltóhoz szokott amerikai csaj eggyesben tolta neki és várta hogy az autó váltson 🙂 Sok örömteli kilómétert!

  15. A jó korba érés csalhatatlan mutatója, ha a tulajdonodban lévő autók összességének kerék/ajtó hányadosa stabilan 1 felett tartható. 🙂

  16. Szia Zsolt!
    Lattalak ma benneteket Bertone-val
    Vackisujfalun!
    Szep idő, szép táj, szép autó!
    Udv!

  17. Szia Zsolt! Nem tudom látad-e már a Classic and Sports Car magazin áprilisi számát. Ők is téged ünnepelnek a címlapon. Fantasztikus az autód alig várom, hogy forgalomban is láthassam.

  18. Fuúúúú, ez nagyon kígyó!
    Ez nagyon GÉP!
    Még a videót is megnéztem(!) végig(!) (pedig ugye azokra én irtó sajnálom az időt).

    Szóval első benyomásra roppant szimpatikus Jószág, a szó legnemesebb értelmében szerethető tökéletlen egyszerűség.
    Nagyon eltalálták a szigetlakók, hogy mit kellet kidolgozni rajta, s mi az, ami elnagyolható.
    Így első/külső benyomásra.

    Örülök az örömödnek!

  19. Hello Csík!
    Először is gratulálok az új szerzeményhez!.Egyébként most tartok a titanicos könyv felénél,pedig ebéd előtt kezdtem el olvasni,amit hűsvétra kaptam a feleségemtől.Férfiasan bevallom,sajnos sikerült egy kicsit megkönnyezned a szent szobor történetével,pedig már elolvastam a cikket anno a tc-n a megjelenésekor is.Te ezt is tudod,talán űgy is fogalmazhatnék,hogy értelem és érzelem…Kevés ilyen ember van akit ismerek közvetve vagy közvetlenül.Valószínűleg ezért is kaptad az újságírói díjat.Na de ne érzelgősködjünk,hanem várjuk a következő olvastár triumph szerelős posztját!Sok sikert addig is!

  20. Gáncs Kornél:
    Persze, hogy láttam, hiszen előfizető vagyok majdnem húsz éve. De az egy works TR4, teljesen más tészta… 🙂

  21. A Bálinttal közös kép értelmezhető úgy is, hogy egy átlagos méretű autó mellett áll Godzilla. Az illúzió akkor törik meg, amikor kiderül, hogy Godzilla robogóval jött. Tényleg értelmezhetetlenül kicsi, de legalább télen beteheted lapjával a gardrób mellé, ahol a vasalódeszka is van 😀
    Szerelni zseniális, ne adja az Ég, hogy önindítót kelljen cserélni akár a Bertonén, akár a TR-en és össze lehessen hasonlítani. Vajon honnan tudom 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button