Olvastár

Szent testet marcangolni

Tíz éve kerülgetem ezt a problémát, de most nekivágok

Lassan tíz éve, hogy elkészült a családunk régi-régi bugyraiból származó állólámpás Mercedes, amire úgy tűnik, örökre ráragadt már a Szent Szobor elnevezés. Szobor az volt, egész biztosan, hiszen használni alig használtam, tehát menni se nagyon ment. Sokáig azt mondogattam mindenkinek: óvom naptól, széltől, mert ennek még évszázadokig kell tartania a családomban. De aztán mélyebbre túrtam önismeretben. Kimondtam: a Szent Szobor igazából sose lett készen. Jó meg pláne nem. Na, tessék.

A Szent Szobor ugye – akik az előző életemben olvasták a cikkeimet, talán emlékeznek rá – egy olyan 1972-es állólámpás Mercedes, amelyet apám 1972-ben vett Svájcban, miután lenyomtunk egy négyéves iraki kiküldetést. Újonnan, mi rendeltük meg, azért ilyen, mert apám (meg főként az anyám) ilyennek akarta. Oké, a családunk tulajdonviszonya nem folyamatos, mert kimaradt belőle egy aprócska szelet 1974 és 2002 között, de az nagyjából autó ma is az, ami volt: a kaszni menthető része maradt saját, az ülések, a műszerfal saját, a motor saját, a futóműnek legalább az alapját adó vasak a sajátjai.

1972-ben, pár nappal az után, hogy megkaptuk a kocsit, Zürichből Genf felé

Huszonhat évig elveszettnek hittem, még két év volt, mire elpusztult romjaiban megvettem, utána még évekig pihentettem, mert gőzöm se volt arról, mit fogok vele csinálni, csak örömmel töltött el, hogy megvan, aztán négy éven át restauráltam, kisebb vagyonért. Porból készült, akár a Nescafé Gold. Csak a Nescafé Gold legalább egy kicsit finom, ez viszont a legkevésbé se volt az.

2008-ban Csabi, az egri lakatos már atomokra szedte

Csabit, a karosszériást hosszan győzködtem, hogy rakja össze nekem, mert ahogyan most, úgy akkor se lett volna időm egy autó összeszerelésére, ezt jól bizonyítja a Szent Szoborral szinte azonos időben vett, szintén azóta készülő, de úgy tűnik, talán soha el nem készülő Steyr-Puchom példája. Csabi minden erejét latba vetette, hogy elkerülje a végzetét, de megzsaroltam: ha nem rakja össze, nem hozom el tőle a vasat. Kikötötte, hogy ő nem autószerelő, csak karosszériás, tud csavarokat tekergetni, de nem fogja felismerni, ha valami rossz, szérián kívüli, akármi. Amit hozok, ami a kezébe kerül, azt beleszereli, de nincs garancia.

Lényegében alig tartotta valami egyben az elejét

Én meg sejtelmesen bólogattam, mert tudtam, hogy ami rossz, abból majd úgyis újat veszek és viszek neki. Aztán az én linkségemen tényleg elmaradt pár dolog.  Csabi is inkább óvatosan, mintsem túl durván húzza meg az olyan csavarokat, amikhez nincs nyomatéktáblázata, szóval az egész autó szedett-vedett lett, bár ez eleinte nem látszott rajta.

Lefényezve, összerakás előtt

De annyira szép volt, a sok új cucc annyira elnyelte a hibákat, hogy mindez fel se tűnt. Persze, kicsit zavart, hogy füstöl (majd elmúlik, rég ment), hogy sivít valami (sokat állt, majd körbemegy végre abban a zajongó izében a zsír), de olyan rég ültem akkor benne, hogy az eufória keze feltette az orrnyergemre a frissautós veteránosok hírhedt rózsaszín szemüvegét.

Ez már Bécs, 2013, Hundertwasser-ház

Eleinte olyan újszerűnek láttam, hogy alig mertem használni. Igazából csak rövid utakra mentem vele, no meg kivittem a szüleimet és a nővéremet Bécsbe, hogy annak az útnak, ahogy anno 1972 augusztusában behoztuk az autót az országba, legalább egy részét együtt, a régi családommal ismételjük meg. A szüleim ájuldoztak, mert csak a csillogást és a kívülállók arcán az elismerést látták, én persze éreztem, hogy nem teljesen kerek ez a gőzgombóc. Nem tetszett a füst, a motor randa járása, nagyon gyanús volt, hogy hiába volt már tökéletesen üzem meleg, mégis minden indításkor izzítani kellett. A kormány holtjátékával, a padló alól néha feltörő, majd hirtelen elhallgató sivítással se voltam kibékülve.

Nickelsdorfban cukrászdázni álltunk meg. Nővérem és apám

Az elmúlt tíz évben aztán nagyon sokat szereltem a kocsit. A sivítás kiküszöbölése érdekében kicseréltem a váltót a régi drapp Mercimből maradtra (azóta pont úgy akad fokozatok között, ahogy nyolc éven át abban is kelletlenkedett). Háda Szabi barátomtól kaptam egy újszerű diffit, az is belement. Az autó kicsit más lett (akadékoskodó váltó, viszont megszűnt klattyanások terhelésváltásoknál)… a sivítás maradt. Egyetlen alkatrész van, amelyik ilyenre még képes lehet – a kardánfüggesztő csapágy. De hiszen azt újonnan tettem bele, márkásat! Úgy látszik, a sok állásban kiszáradt benne a zsír, más magyarázatot nem tudok.

A motor alapjárati rángatózása, füstölése is bosszantott. Irány Karesz barátom szervize Viszen, kiderült, hogy az adagoló nem azonos ponton akarja nyomni a gázolajat az egyes és a négyes hengernél a dugattyú felső holtpontjához állítva (persze 360 fokos főtengely-elfordítás után). Törött a csapágy, ferdén áll benne a tengely, más ok nem lehet. Felment hát a motorra egy szemre jónak tűnő adagoló. A diagnózis helyesnek bizonyult, mert a rángatózás megszűnt, ám a füstölés, torokhang, durva járás így sem.  Isteni, ennyire apró lépésekkel akár fából is faraghatnék magamnak veteránautót…

Svájc, 1972 augusztusa, balra látszik a Mercink orra, ami a jobbos tükörről mindig nagyon felismerhető volt

Aztán elengedett a kuplung munkahenger karmantyúja – tudjátok, ami alul van. Kicseréltem az egész hóbelevancot. Majd rájöttem – a főhenger (az utastérben) is csöpög. Mivel a fékfolyadék rettentő agresszív, ezért kitömtem mindent nejlonnal, majd ronggyal, s úgy cseréltem ki. Utálatos művelet, mert az ember azért az ülést mégse veszi ki ilyen miatt, tehát a vízszintesbe ledöntött (de azért nagyon lépcsős) vezetőülésen, a malomkeréknyi kormány alá bekígyózva, a műszerfal alá háttal befekve, szörnyű pozitúrában dolgozik. Mire kijön, három helyen törött a gerince. Vagy új szabadsági fokokkal gyarapodik, mert vannak azért köztünk furcsa gyíktestűek is.

Ezzel azonban még nem ért véget a fékfolyadék minden csillogó festéket rozsdává avanzsáló tündöklése. Mert arról a csőről, ami ezerszeresen olaj- és benzinálló, s a fékfolyadék-tartályt köti össze a kuplung főhengerével, kiderült, hogy ereszt. Egy hosszú téli leállítás után vettem csak észre, hogy olyan a cső felülete, mintha izzadna, s mivel az autónak otthont adó garázs meleg volt, ezért nem gyanakodhattam páralecsapódásra. Régi kollégám, Telós Bandi világította meg, hogy kár volt a régi, szövet burkolatos csövet eldobni, mert amit ilyen helyekre tesznek, annak teljesen más a szerkezete, mint az olaj továbbvitelére szolgáló gumiáruknak. A fékfolyadék ugyanis nem olaj, hanem egy nagyon furcsa, szintetikus lötty, sokkal kisebb molekulákkal, mint az olajé. S az átfér a normális olajálló gumi pórusain.

A kis pöcs én vagyok, ez talán Luzern, kicsit kilóg a Merci fara is

Kaptam tőle Bogárba való, eredeti szövet csövet, ő is olyat használ a 02-esbe, azóta jó. Amiatt azonban, hogy ilyen sokáig tartott felfedeznem a problémát, jó sok fékfolyadék leszivárgott a motortérben a hossztartóhoz, minden festéket lepucolva, amerre járt. Amennyire tudtam, eltakarítottam a nyomokat, valami kéznél levő zöld Hammerite-tal lefestettem a részeket. Szóval így kezd pusztulni egy agyondédelgetett, garázsban tartott, alig használt veteránautó, most látjátok.

Mostanra szerintem mindenkinek feltűnt, hogy mennyi mindenhez hozzá kellett nyúlni az autón alig pár év és néhány ezer kilométer leforgása alatt: adagoló, váltó (feleslegesen), diffi (az azért előrelépést hozott), hidraulikák. De jó ettől a Mercedes nem lett.

Már Magyarország, valamikor 1973-ban, anyám, nagyanyám, nővérem

Jártam vele párszor Parkoló Parádékon, ahol mindig nagy sikert aratott, megcsodálták, mert az tény, hogy Csabi prospektus-vonalakat állít elő, amerre a hegesztőpisztollyal megfordul. De halkan, az orrom alatt dünnyögve mindenkinek mondogattam: nem annyira jó ám ez az autó, mint látszik, merthogy izé… De az emberek szeretni akarták, mert sztorija van, mert szép, mert jópofa, mert az emberek, legalábbis az autóbuzik jellemzően nagyon aranyosak szoktak lenni.

Én azért egyre kevésbé szerettem a Szent Szobrot, pláne, mert lett mellé egy ugyanolyan zöld, sokkal kevesebbet piszkált, kopottas, de műszakilag nagyon egészséges másik állólámpásom, a Foltos. Minden alkalommal, amikor átmentem a távoli garázsba kicserélni a csúnya autót az ünnepire, azt éreztem: súlyos métereket mászom lejjebb a kellem-létra fokain.

2000-ben láttam újra először az autót Kondoroson

Úgy kezdődött minden cserénél a hideg zuhany, hogy a Szent Szoborba beülve valahogy rossz szögben áll a csúzli – ez az a nagy, sokfunkciós húzógomb, ami egy ilyen régi dízelben, különféle pozíciókba rángatva az izzítást, az indítózást, a leállítást végzi. A Szoboré valamiért ferde. Ha nagyon meghúzod, kiakad – olyankor meg rajta marad az izzítás. Akkor lehet rohanni előre, lekötni az akkut, mert ha nem vagy elég gyors, az egész hóbelevanc elolvad, rossz esetben még fel is gyullad.

Amikor a Szent Szobor beindul, az egy földindulás, annyira randán csörömpöl a motorja. A kézigáz tekerője, ami a hideg üzemi alapjárat-emelést biztosítja, binárisan működik: vagy üvölt a motor, vagy fuldoklik. Közben minden fordulaton gomolyog a kipufogón a füst, az pedig rettentő ciki, amikor az ember egy nagyon csillogó és derékszögűen restaurált, szép, OT-rendszámos autóval etnányi hamut lövell Budapest forgalmára a kipufogóból. Amin – mert kínosan ügyelünk a részletekre – ott van a krómozott, peremes, egyenes krómvég is (hiszen a belül lehajlós csak a második szériás állólámpásokon jött).

Akkor, 2000-ben, 28 évesen már eléggé fáradt volt, bár nagy fényes felületek látszottak rajta. A fara is törött volt már

És persze az első métereken elkezd sivítani a kardánfüggesztő csapágy. Amikor még az előző munkahelyemmel Kecelre mentünk autós osztálykirándulás formájában, onnan hazafelé előjött valami morgás is a vázból, mintha a kipufogó, vagy a motor nekifeszülne a kocsi testének. És ez a morgás azóta évről-évre egyre rosszabbá válik.

Egy ideje az első futómű is koppan. Először jobb oldalon kezdte, most már bal oldalon is műveli. Mondom, jó, ha háromezer kilométert mentem az autóval tíz év alatt – ez tényleg nem sok. A kormány holtjátéka is egyre rosszabb. És valami magában a kormánykerékben is elkezdett csörömpölni.

Némi üléshuzat, no meg az MB-Tex anyag tartóssága az oka annak,, hogy ma is az eredeti ülések lehetnek benne. Ez itt a fellelési állapot 2000-ben. Elég ramaty

Ja, három éve a töltésjelző is villog, néha égve marad (ez már generátoros autó, tehát egyáltalán nem lenne szabad kigyulladnia, ha megy a motor), két éve a szellőzőventilátor is elkezdett csipogni a műszerfalban. Azt kicserélni közel egynapos munka, a teljes kocsi belét ki kell pakolni hozzá. Ez a vég. És ömlik a tanksapka alól a gázolaj, melegen még mindig újra meg újra izzítani kell, a középső, csak hideget fúvó szellőzőrostély karja nem marad úgy nyitott állapotban… Soroljam?

Talán nem véletlen, hogy a szemre minden ízében tökéletes és szinte újszerű Mercedes alig-alig mozgott az elmúlt években. Amikor készülök vezetni, már előre táncolnak az idegeim, hogy milyen újabb problémák jönnek majd elő – a soha be nem fejezett restaurálás meglevő és megjavulni nem akaró tételein túl. Vérzik a szívem, mert szeretem az autót, sokkal nagyobb céljaim voltak vele, de így inkább eldugva tartom, és rá se nézek. Érdekes, közben pedig a Foltos nevű dízel Mercimet, majd a Nessy nevű hathengeres állólámpásomat rommá szereltem, hogy műszakilag finomak legyenek. Miért nem javítottam inkább a Szobrot?

Amikor szüleimmel Bécsbe indultunk, előtte a régi házunk parkolójába is beálltunk, pont arra a járdaszigetre, ahol apám mindig mosogatta a Mercedest 1972-74 között

Ennek több oka van, jó részük lelki eredetű. Amikor 2002-ben szóba került, hogy Ribárszkyék eladnák nekem a kocsit, s elmentünk kipróbálni Kondoros mellé a tanyavilágba (apukámat is vittem, meglepetésnek szántam, barátom, a Merci-szerelő Karesz is velem volt tanácsadóként), egyszerűen nem mertem rávenni magam, hogy én magam vezessem. Utoljára hét és fél éves koromban ültem ebben a kocsiban, ez apám szent, drága, különleges autója volt, ennek még a kormánya mögé se ültem be álló helyzetben, mert hátha valami féket kiengedek, aztán összetörik. 2002-ben óriási gát volt bennem, hogy egyáltalán vezetni merjem, pedig akkor már nyolc éve autós újságíró voltam, szerintem már ezres nagyságrendű – Aston Martin, Porsche, M-es BMW-k inkluzíve – vezetett típussal a hátam mögött. Ez meg csak egy fénykorában még 55 lóerőt tudó, lassú Mercedes volt. Akkor szerintem 25-30 lóerő közti teljesítménnyel.

Aztán később, amikor már mindene olyan szép volt, hogy egyetlen csavarján egy lecsúszott villáskulcs nyoma is összerombolta volna a tökéletes képet, egyszerűen nem akartam. Sose hirdettem magamról, hogy szerelőguru lennék, azt pláne nem, hogy a szerszámaim tökéletesek lennének, ezért úgy voltam vele – én csak rombolni tudnék egy ilyen autó belében. Vittem persze Kareszhoz, de őt is inkább idegesítik a szép és óvni való autók, mint inspirálják, ezért utólag úgy érzem, csak annyira nyúlt a kocsihoz ezeken az alkalmakon, amennyire a legszükségesebbnek tartotta. És az nem volt elég.

Szabihoz visszük idén januárban

Amikor 2019 végén négyajtós, családi utazó veterán nélkül maradtunk, mert praktikus okokból eladtam a hathengeres Nessyt (kellett a pénz nyomdára, no meg nagyon fájt, hogy kint rohasztom a szabad utcán), de a második könyvem bevételei és a Nessy árának és a Toyotámnak a vételára közti különbözetből pár hónappal később maradt annyi zsé, hogy valami csak utazásra szánt veterán autó után nézzek, eszembe se jutott a Szent Szobrot kipofozni. Jobb neki a garázslét, hiszen annyi jellel üzeni nekem – nem akar már ő igazi autó lenni.

Akkor, pár héttel a pandémia kitörése előtt vásároltam a kvázi vadonatúj, még ötvenezret sem futott Teavajat Pisában, bár eleinte még Alfa Romeo Giulia 1300 Supernek hívtam. Vagy csak Nuovának. Arra vettem, hogy majd elmegyünk vele tavasszal Prágába (elképesztő, milyen naivak voltunk, az április közepi túrát csak egy héttel az esemény előtt fújtuk le, mert még reménykedtünk benne, hogy megvalósul), nyárra pedig konkrétan az utolsó állomásig megterveztünk egy Anglia-Skócia körtúrát, amire harminc éve készülünk. Elvitte mindet a koronavírus, csak egy őszi túra valósult meg, de az se külföldre, csak ide, a szomszédos Egerszalókra. Az legalább jó volt.

2020 végére zavarni kezdtek egyes dolgok. Egy autómat mindig Pécelen kellett tartanom, egy kedves olvasónál, Ádámnál, mert már sehova nem fért el. Úgy, hogy közben a Bianchi is Balatonon lakik egész évben, mert Kati pár éve vett magának egy Fiat 500-ast, ezzel pedig eggyel kevesebb hely lett a ház alatti három beállós garázsban.

Ez itt az adagoló vége, a két réteg között van a kecskebőr

Rágódtam, rágódtam, eljutottam arra a felismerésre, amire 10 ezer emberből 9999 magától rég eljutott volna: sok az autó. De mit adjak el? Bálint fiammal leültem feltörni ezt a feltörhetetlen kókuszdiót, mert egyedül nagynak éreztem a falatot.

A Bianchit nem lehet, mert azt szereti a legjobban a család, hiszen tíz éven át szinte minden veterános élményünket azzal szereztük, bejártuk vele Magyarországot, fél Ausztriát, sőt, 2014-ben Rómáig elmentünk vele egy roppant hangulatos, kéthetes túra során. A Puchot nem lehet, mert így, darabokban, félkészen semmit se ér. A Bertonét csak a testemen át. Kati 500-asa marad, mert örülök, hogy olyan feleségem van, aki szereti az ilyen járműveket, rég vágyott rá, a saját pénzéből vette, s amúgy is, az 500-as az egyik legaranyosabb és talán legmegbízhatóbb oldtimerünk. A Szent Szobrot nem lehet, mert…

Itt vágott közbe Bálint. „Apa, miért ne lehetne? Nem használjuk semmire, csak foglalja a helyet, szerintem én csak a temetőben voltam még vele a nagyapa sírjánál, egyszer elmentünk valahová a Duna mellé egy találkozóra, egyszer voltunk vele Bokorban, a Traktormajálison meg kétszer talán ültem benne a klubba menet. Tíz év alatt! Nincs rá szükség” – közölte sztoikusan.

Szegény apám. Legalább még ült benne megint egyszer

Micsodaaaaaa????? A Szobor menjen???!!! Szó se lehet róla. Hiszen azt Tibi nagyapa vette újonnan, 1972-ben. Én abban voltam gyerek. Amikor eladtuk, 26 éven át álmodoztam róla, hogy megkeresem és visszavásárolom.  Bálintom, abban hoztalak haza a kórházból, mikor megszülettél. A nagyapáékkal abban szereztük az utolsó, közös kirándulós élményünket 2012-ben… Az a családi ezüst. Azt nem lehet, neeeeem…

De ott belém hasított, hogy mennyire igaza van. Ennyire elvont dologért nehéz rajongani, az ő generációjuknál pedig még nagyobb probléma, hogy csak pár hétre, hónapra látnak a múltba és a jövőbe. Az autó úgyis fura dolog nekik, egy 55 lóerős dízel Mercedes pedig nagyon messze van attól az autós eszményképtől, amit a Need for Speedben és az egyéb XBox-játékokban megtapasztal.

Azért el nem adom. Más terveket szültem. Ha szabad lesz a mozgás és mehetünk külföldre, nem a Teavajjal fogunk. Hanem a Szoborral. Nincs fontosabb, mint hogy ezzel az autóval szerezzük meg a közös családi utazás élményét, kutya kötelességem, hogy a harmadik könyvem egy részét erre az autóra fordítsam. A Teavajat meg eladom, hiszen technikailag ugyanaz, mint a Bertone, hiszen négyajtósnak itt lesz a Mercedes, s mert egy ennyire szép állapotban megmaradt Giuliába, amiből nem hiszem, hogy sok másik akad Európa-szerte, kár lenne tízezrével pakolni a kilométereket.

Nekilátunk a szétszedésnek

Valamikor a két ünnep között, még decemberben benézett Háda Szabi, dumáltunk vagy másfél órát a garázsban. Régebben is történt ilyen jó párszor, hogy az oldtimeres barátaim betértek hozzám, de a pandémia óta rendszeressé váltak az ilyen egy-, két-, három-, négyszemélyes találkozók. Mondtam már, hogy ennek a veteránozásnak a szociális oldala az egyik legjobb dolog, ami az emberrel történhet?

Szóval dumálunk Szabival, mesélem neki, mit javasolt nekem Bálint a Szobor kapcsán, hüledezünk. „Mondd csak el, mi a baja az autónak” – így Szabi, én meg nagyjából vázoltam neki a szitut. „Figyelj, ezek mind kijavítható dolgok, csak rá kell szánni pénzt és egy kis időt. Megcsináljuk?” – kérdezte.

Szabiról azt kell tudni, hogy Budapest általam ismert legjobb öreg-Merci szerelője volt előző életében, de volt egy törés az életében és felcsapott ügyvezetőnek a saját cégében. Azóta rettenetesen elfoglalt, a pandémia óta pedig rettenetesen meggyötört ember is. Ha valakinek nincs ideje, mert minden nap este tízkor jár haza és hajnaltól pörög, mint a motolla, az ő.

Szabi garázsában

„Megőrültél, a saját autóidra nincs időd, nemhogy az én szaraimra…” – kezdtem, de félbevágott, már persze nem úgy testileg, csak szóban. „Arra van idő, amire csinálunk. Nekem pedig ez felüdülés, én így tudok pihenni” – tette hozzá. Onnantól kezdve nem engedett a negyvennyolcból, s január közepén hozzá került a Szobor. Akkor felmértük nagyjából, mi kell hozzá – szép hosszú listát állított össze.

Én korábban beszereztem egy gyári új kecskebőrt az adagolóba (ebben vákuumos szabályzású az adagoló, ez pedig a vákuumrendszer egyik legfontosabb eleme), előtúrtam egy sok-sok évvel azelőtt félretett, hibátlan, holtjáték-mentes kormányművet addigra. Szabi felfedezte, hogy két egyforma motortartó bak van az autóban, holott a bal oldalinak teljesen másnak kell lennie (az sokkal magasabb), azzal meglett a rezgés és dörömbölés oka is.

Ez itt a váltótartó bak és a motor orrához való kis támaszték. Fordított sorrendben

Meg persze a váltótartó bak is összeült. Mindenféle csövek ereszteni kezdtek, nekem úgy tűnik, vagy egy tucat üzemanyag- és fűtéscsövet felírt. A kormányban a Hardy szerepét eljátszó, kis műanyag perselyek is elmállottak, azokból is kell két új. Szűrők persze, de mindenből eredeti Hengst, amit a gyár is használt, hiszen most kizárólag eredeti cuccokat teszünk be, kerül, amibe kerül. Egy Z-kar hátra. Segédirányítókar-persely, mert az egész cucc lötyög a helyén. Új szelepfedéltömítés, mert veri az olajat hátul.

Pár nappal később már átnézte a futóművet is. Első kerékcsapágyak centit lógnak, stabpálcák nincsenek meghúzva eléggé, lötyögnek. Hátul, a tanknál repedezett az a speciális, rövid, 8/12 mm-es, táguló formájú gumicső, ami a tartály csonkját összeköti a fém üzemanyag-vezetékkel. Gyűlt a lista, hónapok alatt pedig gyűltek a beszerzett tételek is.

Lóg a futóműben a segédirányító kar is

Végül márciusban találtunk egy szerdai napot, amikor úgy véltük, nekikezdhetünk a melónak. Neki így is volt elég dolga, nekem is akadt mit tennem, végül csak délben hasaltunk neki, egy kertjükben elfogyasztott ebéd után.

Jó munkához idő kell, ha pedig azt a jó munkát még le is kell forgatni, s fotózni sem árt, akkor a két szerelő közül az egyik közel sem lesz teljes értékű. Különösen igaz ez, ha szerény képességeimet egy olyan javító-óriás mellett kell megfuttatnom a gyepen, mint Szabi, aki ráadásul legjobban abban a csavarban hisz, amit ő maga, a saját maga kiválasztotta szerszámmal húzott meg. Tudtam előre, s így is alakult: nem sokat nyúltam az autóhoz, ami most kivételesen nem fájt, mert iszonyú szentségtörésnek érzem, ha ebben az autóban turkálok. Szabi inkább hagyta, hogy operatőrködjek. Nem mintha ahhoz nagyon értenék, de dokumentálni azért sikerült a nagyját.

Szabi még erőlteti a mosolyt

Igazából csak elkezdtük a munkát. A motoron akartunk elsőre túl lenni, Szabi, az aljas persze már előre kicserélte a rossz bakot elöl, mert nem bírt magával. Ezért, mire együtt odaértünk, a blokk peckesen, gumisan állt a gépészeti térben.

Oké, szelepek. Az egyes hengernél kitámasztott a szívó (nulla hézag volt), a másik háromnál kétszeres hézagot találtunk, de érdekes, a kipufogószelepek stimmeltek. Itt mi történhetett? Az is nagyon furcsa ezen a motoron, hogy a láncfeszítő és a láncvezető sínje más szériából származik, de Szabi szerint ettől az még teljesen jól működik. Vajon miért nem cserélte valaki ezeket párban, ha már hozzájuk nyúlt? Ellenőriztük a vezérműláncot is, nincs benne nyúlás – naná, hiszen amióta a motorban van, jó, ha 3000-et futott az autó.

Szerencsére a vezérműlánc még nem nyúlt meg, de a vezető/feszítő páros korban aszimmetrikus

Felkerült az új szelepfedéltömítés, a fedelet lehúzó csavarok alá tettünk új rézgyűrűket, bekerült az új olajszűrő, az új mellékáram-szűrő (a lapos, ufó alakú, műanyag hálós izé, amit sokan sose cserélnek ki) majd nekiláttunk az adagolónak és tájának.

Még két éve Karesz megcsinálta itt a viszi áteresztős vizsgálatot: levette a vákuumcsövet a pillangószelep mellől, kitekerte az adagoló piros kupakját, ahol az olajat kell beletölteni, s cigifüstöt fújt be a csövön. Neki ehhez rá se kell gyújtania, mindig tud produkálni egy keveset, szárazon is. Hopp, a saját szememmel láttam, hogy az olajbeöntőn át gomolyog kifele a füst. „Ez itt bizony szakadt” – tette hozzá a viszi szőrös ember – „kell bele új kecskebőr”. Na, akkor vette meg nekem azt, amit most elhoztam Szabihoz.

Itt már jön le az adagoló hátulja

Csakhogy ebbe az adagolóba, amit Karesz tartalék alkatrészes sátrából előhúztunk évekkel ezelőtt, és kívülről elpucoltunk, valaki korábban beleragasztotta a kecskebőrt. Pedig ilyenre semmi szükség nem lenne, ugyanis a külső peremén azért van egy könnyen deformálódó alumínium gyűrű, hogy könnyen felvegye a fészek alakját és magától letömítse azt.

Szegény Szabi. Vagy fél órát kínlódott azzal, hogy úgy sikerüljön kiszednie a membránt a helyéről, hogy az menthető legyen, de végül a ragasztó erősebbnek bizonyult. Nem volt mit tenni, egy helyen átszúrta, úgy már ki lehetett kanalazni. Amikor kint hevert az alkatrész, már jól láttuk – annak nem volt semmi baja. Azon a lyukon kívül, amit Szabi helyezett el rajta, hibátlan folytonosságot mutatott a teljes felületén. Ez van, szerencsére akad másik…

A furcsa szintek koszos olajból, illetve koszból vannak a fedélen

Ha már lent volt a bőr, belenéztünk az adagoló belsejébe is. Kicsit már az is gyanús volt, hogy amikor lejött a hátsó fedél és rápillantottunk, azon mindenféle gyanús lerakódásrétegeket találtunk. De hátha az adagoló maga tisztább lesz… Nem volt.

Az egész szerkezet aljában ott ült az iszap, olaj viszont semmi. Tehát lényegében a fémtörmelékes megszáradt izé kente az adagoló finom és érzékeny belsejét. Meg leginkább a levegő. Pedig egy ilyen adagoló elvileg nem szereti a hanyagolást, van benne egy kis bütykös tengely, egy fogasléc, négy illesztett dugattyú, mindennek tömítenie kell és finoman mozognia is.

Ez az adagoló nagyjából csak dísznek jó már

Szabi csak rám nézett és megkérdezte – „ezt most már ugye, leszedjük?”

Amikor a kezünkben volt, akkor tárult csak elénk, milyen tré állapotú is a belseje. Kopott a tengely, tiszta kosz minden, az oldalára szerelt tápszivattyú se volt valami ígéretes. Sebaj, hoztam én otthonról két másik adagolót, az egyik azok közül csak jó lesz!

Szétszedtük az elsőt. Még több olajsár, reménytelen belső állapotok. Szétszedtük a másodikat. Na, ebben nagyjából 1974 óta nem volt olaj, viszont a fémkopadék faszán összegyűlt az alján. Tákolni való autóba talán még elmenne valamelyik egy adagolós ellenőrzés után, de ebbe… Ennek az autónak tényleg jónak kell lennie. Külföldképesnek. Autobahnkompatibelnek.

Ez volt az első tartalék adagolóm alján. Itt vagy semminek, vagy motorolajnak kellene lennie

Házigazdám ekkor eltűnt a garázs mélyén és egy bazi nagy hungarocell dobozzal tért vissza. Levette a fedelet, s majdnem kiesett a szemem, mert egy vadonatúj, soros Bosch adagoló volt benne. Soha, senki nem tette még autóra, szerencsétlen alkatrész még soha nem ébredt tudatára annak, mire is való ő. „Figyelj Zsolt, azért mert jó barátom vagy, de tényleg csak azért, megszámítom neked 5000 euróban” – tette hozzá röhögve.

Sose használt, vadonatúj Bosch adagoló. Jópofa youngtimert kapsz az árán

Tehát egy ilyen adagoló, vagy egy tűrhető Mazda MX-5, mert hiszen egy árban vannak. A vicc az, hogy 5000 tényleg baráti ár egy ilyen alkatrészért, mert a Boschnál már nem rendelhető, tehát ha valaki tökéletes autót épít, akkor ez az egyetlen lehetőség. Nyilván nem akarta eladni, ismerem Szabit, a csoda dolgokat hét lakat alatt őrzi. Bár tény, kaptam én már abból a készletből.

Szabi előtúrt egy borzasztóan koszos adagolót, ami belül viszont teljesen tisztának mutatkozott

Itt jött egy másfél órás turkálás a tejes ládákban, Szabinak ugyanis négy rekesze van tele levetett adagolókkal. Elég sok keresés után végül lett egy kívülről rettenetesen koszos, de a fedelek levétele után belül tökéletesen ép és koszmentes példány. „Ez lesz az adagolód, már csak el kell pucolni” – villant fel a szeme. Mert amúgy már elég fáradtak voltunk, mindkettőnknek pocsék a dereka, neki a válla is bedurrant pár hónapja, akkor egy órája már csak döglődő legyeként másztuk körbe a gépészetet.

A fedél levétele után is csak azt láttuk: ez nem koszos

Vakarászás, vegyszerek és drótkorongozás helyett jobb ötletem támadt. Sipi barátom pár hete kapott kipróbálásra egy nedves szemcseszóró gépet. Ez az, amire mindenki rámondja, hogy homokfúvás, de homokkal alumíniumot úgyse fújnánk, meg ha ilyet is tennénk, akkor az anyagba beülő mikroszemcsék használat közben előjönnének és szétkoptatnák az egészet. De nem, kívülről is maximum gyönggyel szórunk. Erről persze majd Sipi bővebben úgyis mesél az Autósimogató című műsorában, mert ezer és egy trükkje van a technikának: azon kívül, hogy gyors, kíméletes, nagyon kosz se marad utána. Tehát nedves szemcseszórás – új technológia. És Sipi örömmel várt.

Sipinél nedves szemcseszóráson

Másnap kimentünk tehát a Csonka János Műszaki Szakközépiskolába, ahol Sipi a mérőpaddal is felszerelt műhelyét bérli, s ahol a szemcseszóró kabint is felállította neki Kisvárday-Papp Miklós, a technológia itthoni terjesztője.

Két kis táblát kellett csak maszkolószalaggal kiragasztani, aztán öt perc mosogatás után egy új adagoló materializálódott a kabin tálcáján. Még szinte túl szép is lett, pedig direkt mondtam Sipinek, hogy csak tiszta legyen, nem kell csodát művelni, de ő váltig állította, hogy az igazán szép munkához, amikor rendesen kiszedi az oxidot a felszínből, legalább fél óra kell, ez itt csak egy rálehelés. Kösz, nekem ennyi is bőven szuper volt.

Ez itt már tisztítás után

Most itt tartunk. Lett egy kívül szép, belül feltehetőleg jó adagolóm, jó szelephézagjaim, új olajszűrőm, új észteres alapú Metabond Classic olajam a motorban, amilyet amúgy is mindig használok, ha hozzájutok. Hátra van még az adagoló kecskebőrösítése, visszaszerelése, a lötyögő gázrudazat és az alapjárati bovden rendbetétele, valamint a gázolajszűrő és a résolajcsövek cseréje.

Helyes motortartó bak, váltótartó bak, jó résolajcső

Ha a motorral megvagyunk, jöhet a futómű. A kormánymű. A segédirányító kar. A töltés. A fűtőventilátor. A csövek. A csapágyak. A váltótartó bak. A gumik – mert ezek a mostaniak még a 2002-ben elbontott drapp Mercimről vannak, és már azon is futottak jó pár évet akkor.

Lesz még itt min csámcsogni, lapozgassátok az Olvastárat, a videót is megnézhetitek, ha úgy esik.

Címkék
Olvass tovább..

Hasonló tartalmak

44 komment

  1. Valaki ki fogja fizetni a dupláját is azért az adagolóért, mert szüksége lesz rá és nincs olyan szerencséje mint nekünk hogy van még adagolós ismerős, aki rá tud nézni. Olyan kicsit mint az utolsó darab V8-as Audihoz való (az öreghez) összkerekes automataváltó – egy darab volt sokáig a VW raktárában, valami horribilis €3000-es áron, aztán ahogy telt az idő, kezdtek a bontottak feljönni €2000 köré a piacon és hipp-hopp eltűnt az utolsó a raktárkészletről. Remélem valahol egy ritkán de rendszeresen használt ufófékes V8 alatt teljesít most szolgálatot. Vagy az is lehet hogy egy másik Szabi padlásán ül nejlon alatt.

  2. vártam ezt a cikket már nagyon. csak sajnos ez most ha jól értelmezem, a csak csepegtessünk egy kicsit cikksorozat első része volt, legyen mit olvasni a jövő héten is.

  3. Csík, légy szíves a bécsi kép aláírását Hundertwasserre igazítani.
    Téged a pontosságodról is ismerve ezek szerint vagy nagyon későn, vagy nagyon korán írtad 🙂

  4. Na végre vasárnap reggeli Merci szerelős poszt! A 190-es(Katié) megvan még?

  5. Tisztelt Zsolt!

    Éppen erőt vett rajtam a csüggedés a sok hivatalos elintézni való miatt. Ráadásul esik is. Már éppen a virtuális tantóval készültem rituális harakirit elkövetni, mikor eszembe jutott, hogy ha vasárnap reggel akkor Csikós cikk.
    Nem szoktam kommentelni, de hűségesen olvasom mindet.
    Most azonban bele kellett csapnom a billentyűzetbe, mert olvasván a fenti szenvedéshalmazt, rá kellett ébrednem, hogy problémáim elillantak és rigófüttyös , kávéillatú ( bár az a nyűves eső csak esik) szép reggelünk van. És baromi szerencsés ember vagyok, hogy nem kell egy Szent Szoborral élőben küzdenem.

    Minden Tiszteletem a Tiéd , kitartást a továbbiakhoz! Nekem ez felért egy mentális segítségnyújtással:)

  6. Névtelen:

    Te szereted az összeesküvés-elméleteket, ugye? 😀

    Ez nem a csepegtessünk valamit, hanem eddig jutottunk el. Pont. Én meg megírtam. Egy nap, sőt, inkább csak egy bő fél nap volt rá, ennyit lehetett, látod is, hogy a végén már este van. Ez nem a Wheeler Dealers, ahol fél órában ezer dolgot megcsinálnak, ez a valóság… 😀

  7. Ez megint jó lett.
    Köszi !
    Merci drukkerként erősen vártam már az ilyen cikkeket.
    Szerencsére (nekünk : ) ) ez egy hosszabb történet lesz. ; ) : )

  8. Ez megint jó lett.
    Köszi !
    Merci drukkerként erősen vártam már az ilyen cikkeket.
    Szerencsére (nekünk : ) ) ez egy hosszabb történet lesz. ; ) : )

  9. Zsolt, ha elmegy a Nouva, de jön egy Triumph, akkor marad a sok autó helyzet.

  10. a titkos varázsfiókot azt nem merted levideózni mi mesteruram? amiben csavarkupakos befőttesüvegekben évjáratra és típusra lebontva stuttgart/sindelfingeni gyári szellemek lakoznak.. ezekből kell szippantania az uomo meccaniconak egy szimattal.. átjárja mint a feketeerdei levegő és megvilágosodik.. svábul szól hozzá a hang.. célszerszámért nyúl.. was istl’? bist du blöd oder was? nein nicht das.. guck mal.. genau.. előfordulhat némi olasz.. török.. jugoszláv akcentus néhanapján.. de a lényeg a mesterszerelőszellem tudása ami még napokkal a szerelőtrip után is árad a beavatott pórusaiból 🤓🤩👻

  11. Kedves Csík!
    Már évek óta imádom a cikkeid, de még sosem szóltam hozzá, mert gondoltam ömlengésből van elég. Ellenben végre most úgy írhatok neked először, hogy valamit hozzá is tudok tenni.
    Nem tudom mennyire fontos ez most, hogy rákattantál a Szent Szoborra, de egy apróságban tudok segíteni: a kép, amin 1973-ban szerepel édesanyád, nagyanyád, nővéred, az Sopronban készült a Várkerületen a Mária szobornál a régi Ibusz Iroda előtti kis parkolóban ami azóta már nincs, mint ahogy az Ibusz sem.
    Ez nagyon erőltetett de azért vágod, nem? Mária Szobor Szent Szobor. LOL
    “https://www.google.hu/maps/place/M%C3%A1ria+szobor/@47.6869992,16.5930634,3a,75y,145.29h,94.78t/data=!3m6!1e1!3m4!1sYDC44L0d8jerywLecX6UQA!2e0!7i16384!8i8192!4m15!1m7!3m6!1s0x476c3ca3f6997045:0x34926af9be43da4d!2zU29wcm9uLCBWw6Fya2Vyw7xsZXQsIDk0MDA!3b1!8m2!3d47.6850725!4d16.5927628!3m6!1s0x476c3ca3c87ca9f9:0xd1e469e2a8defc85!8m2!3d47.6865856!4d16.5930106!14m1!1BCgIgARICCAI”

    Amúgy milyen mail címen vagy elérhető? Szívesen kérném tanácsod alváz és üregvédelem témában… már kitúrtam a cikkeidből a CVH-t, de azért ők inkább a +20milliós veteránok színvonalán dolgoznak árban is… Ennél jóval hitványabb lenne az alany, szóval túlzás lenne velük dolgoznom… megkereshetlek ezügyben?

    Egy udvarias BMW-s

  12. Azon agyalok, hogy a piros kabátos dögös csaj a képen is már 70 körül járhat..

  13. A ’72-es svájci képen mondjuk a jobbos tükörig én elég soká jutok el 😉
    Nagyon jó írás (szokás szerint), várjuk a történet folytatását. A video is klassz, szerintem ezalatt a néhány hónap alatt is észrevehető a szerző fejlődése ezen formátumban, fesztelenebb stb. Tudom, hogy mindig az írás lesz az első Csikós Úrnak (maradjon is így, talán mondhatom, ezt el is várjuk), de nem kell aggódni a szerepléstől sem, megy az is. Meg hát az a jövő (vagy inkább már a jelen), felesleges vele szembe menni. Én mindig rengeteget olvastam, de számos ok miatt nagyban megyek a videokra már, és ezzel biztos, hogy sokan mások is így vannak. Szóval csak így tovább, és köszönet, meglehetős kényeztetés egyazon témáról az írott, illetve video anyag, jól ki is egészítik egymást, legyen hozzá sokáig elég ideje és ereje!

  14. E38AlpinaB12.6.0:
    Jó a nicked! 🙂

    Igen, tudom, hogy Sopron, egyszer valahová oda (ha pont arra a helyre nem is lehet már) el kellene jutnom egy fotó erejéig, a Bertonéval már voltam, de az nem érdekes ilyen szempontból.

    Az a baj, hogy egy üregvédelem ennyibe kerül. Ha olcsóbb, az nem véd. Egy autónyi Mike Sanders kb. 40-50 ezer forint. Ki kell mosni az üregeket, a padlólemezt letakarítani, utána egy hétig tárolni kell melegben az autót, hogy minden kiszáradjon, majd egy napig főzni a zsírt, töltögetni a speciális Vaupel termoszos pisztolyt, utána meg brutál kosz lesz, mert a zsír és a párája mindent belep. Sok-sok idő, energia, hely, eszköz. Számolj utána. Vannak más helyek is, 120-nál olcsóbbat nem láttam, féléves várakozásra számíts 🙂 Persze Budapesten. És a 130-ért Csabáék nagyon megdolgoznak, lefóliázzák, stb. Szóval nem hinném, hogy alá lehet menni érdemben. Persze lehet apáink módszerét fáradt olajjal és társai, de azok sok esetben csak rontanak mindenen, mintsem javítanak.

    Emailcím? Itt publikusan nem hirdetném meg, mert a magánéletem így is percekre szűkült az utóbbi időben, de ha rákattintasz a nevemre a cikk elején, meg kell kapnom! 🙂

  15. dr.oid?
    Azt hiszed, viccelsz, igaz? Meglepődnél a valóságon. Szabinál olyan dolgok vannak, amikről még Untertürkheimben se hallottak, vagy aki igen, az már rég meghalt és a titkos fejlesztésen volt. Elképesztő egy alak, csak ha elmész hozzá és ott vagy egy órát is feltöltődsz.

    Ja, és minden újban, dobozban…

  16. Jó döntés ebből autót faragni!
    Jártam már hasonlóan – igaz “csak” 126-ossal. Volt egy halál torkából visszahozott amit nagyon szerettem, aztán vettem helyette egy rozsdamentes !!! gyári állapotút, ami valahogy sosem hozta az élményt…
    Mi rossz az adagolóban ha melegen is izzítani kell? Pont ezt csinalja a Scudo is, de félek adagolóshoz vinni mert jól megy és nagyon jól fogyaszt :/

  17. boldogito:
    Így bizony. Apám diáinak egy része nagyon jó állapotban maradt meg, beszkenneltem őket az utazásairól és ijesztő, mennyire mai képeknek tűnnek. Régi mániám, hogy most jobban repül az idő, mert már nincsenek távlatok, egy jó diakép 1965-ből olyan tud lenni (mondjuk minimális fotosoppal), mint egy mai digi. Korábban azért (nagyszüleink, déd-, ükapáink korában) volt visszafelé változás: életben elkapott fekete/fehér, beállított fekete/fehér, elmosódott, képeslapnak megcsinált barnított, dagerrotípia, festmény… De ma….

  18. worrick:
    Azért az írás megmarad. Ott eresztek le. Ott jön ki a fejemből, amit igazán mondani szeretnék. A videók is sokkal jobbak lesznek, ha a cikk után készülnek el, sokkal inkább tudom, ott mit akarok elmondani, és mi az, amit írásban hagyok. 🙂

  19. JRevai:
    Az a baj, hogy olyankor gond lehet az előtöltéssel, a befecskendezési nyomással, bármivel. Nagyon nem normális, hogy egy-két perccel a leállítás után izzítani kell, egy ilyen motor (öntöttvas hengerfej, nem alumínium!) még negyed óra múlva is indul simán, ha jó.

  20. Cymantrene:
    Dehogy jön. Csütörtökön utaltam, talán ha hétfőn lesz ott. Esetleg kedden. Most van egy szál A4-es aláírt papírom nagyon sok pénzért. Meg egy kisebbfajta szívaritmiám… 🙂

  21. Szia Csík!

    Először is köszi a megerősítést a személyes kattanásomról (E38AlpinaB12.6.0), hogy a szívem csücske egy nagyon zsíros youngtimer.
    A minimum 100.000 Eur az árához összegyűjtés alatt és megnyugtatóan távol vagyok tőle. Szerencsére azt gondolom, hogy ez évente annyival fog növekedni, hogy továbbra is nyugodtan fogok aludni és nem merül fel a megvétel terhe.

    El tudsz jutni ugyanarra a helyre, sőt, simán ad a szitu egy régen-és-most fénykép lehetőséget, mert ki lett térkövezve és elég jól néz ki manapság a hely. Ezek után nagyon adnám, ha a Szent Szobor projektbe a végén jutna egy ilyen kép. Eléggé kipucolkodott a belváros, ha lentment a korona, akkor ne hagyd ki!

    Valamint meg is válaszoltad a kérdésem, amivel egyet is értek. Reméltem, hogy van olcsóbb de élhető alternatíva, de belül tulajdonképpen már elfogadtam, hogy 200 lesz a mutatvány… Szerinted egy 10 éves amúgy törésmentes 55ekm-es Jazz-re érdemes ráborítani ezt a 200k-t azzal a céllal, hogy szüleimnek gondtalan futkosós autójuk legyen még 10 évig? Pörsenés már látható a hátsó íven, amúgy patika…

  22. Legalább fénymásold le a papírt 🙂
    Remélem, hamarost szerelheted…

    “Ha tavaszra nem jő, búzapirulásra
    Ha még akkor sem jő, tudd meg sohasem jő”

  23. mert ha nem érkezik búzapirulásra
    nápolyba hurcolták, savastano házba..
    😑🤐
    szélfútta az estve a pimaszságnak vége
    más kárán nem kezdünk komisz nevetésbe
    ánglusföld hintaját várja sóvár népünk
    addig is elhintett szavaidból élünk
    mind csudás nagyregény tolsztojgrófi módra
    olvasod s nem kerül vaj a rozscipódra
    bögrégdben rég kihűlt a jó feketekávé
    veterán hitvallás meg sorscsapásparádé

  24. Tisztelt Csikós Zsolt.
    Nagy rajongással követem a vidókat és cikkeket amit az öreg mercedes restaurálásával kapcsolatban oszt meg .
    Van egy pont az ön históriájában ami az én családommal .
    Az én nagyapámnak is pontosan olyan színű 220d mercije volt, a közös pont itt még nem ér véget.
    Mi törzsgyökeres soproniak vagyunk és a nagyapám az akkor szokásos módon a családot a szent tehén elött fényképezte, és itt dobbant nagyot a szivem az ön fényképét látva a családdal a soproni utcán fényképezve a 70-es évekbe.
    Üdv Sopron

  25. Üdv Gábor!

    Az a kép esetleg nincs meg valahol láthatóan? Nagyon érdekelne… 🙂

    Köszönöm!

  26. E38AlpinaB12.6.0:
    Sajnos MINDEN Jazz ott kezd el rohadni, de a pörsenés tudod, hogy sokkal rosszabbat jelent, ha feltárják. Viszont a Jazz első és második szériája zseniális, én, ha szeretném az új autókat, egy ilyen autót új korában üregvédtem volna, aztán jöhet a világvége. De ilyenkor nehéz a döntés. Arra gondolj, hogy az újabb autók komplikáltabbak, az elemeik csak nagy blokkokban javíthatók, iszonyú gyatra az üregvédelmük (egyre rosszabb), mert a gyártó tudja, úgyse a rozsda szab véget majd az életüknek. Ezzel a szemlélettel, ha tényleg, de TÉNYLEG csak ott van rozsda (meg kéne nézni endoszkóppal az üregeket, most már vannak ilyen olcsó, telefonra köthető kínai cuccok, bár amivel valóban látni lehet, az jóval drágább), akkor inkább menteném.

  27. Kati 190-esével kapcsolatban videóban említetted,hogy már csak ez a Merci van,illetve a múlt heti kommentre válaszolva is ez jött le, sorry…én nem voltam figyelmes.
    Amúgy sok sikert,egészséget és kitartást a jelenleg futó és további projektekhez,várjuk a folytatást!
    Tavaly vmelyik autós újságban olvastam egy díj átadásról veled kapcsolatosan,amihez utólag is szívből gratulálok!

  28. Csikós Zsolt:
    Köszi és szerintem megint egyetértünk. Sajnos nincs se hozzáférésem, sem tudásom az endoszkópos vizsgálatra, úgyhogy amint vége a koronának megyek a CVH-hoz. Telefonban azt mondták, hogy eleve egy 2 órás állapotfelméréssel kezdenek az ajánlatadás előtt, szóval szerintem ők fogják felmérni a helyzet súlyosságát.

  29. X FILE:
    Ja, az a Kati autója, nem számolom ebbe a körbe, tudod: ő választotta, ő vette a pénzéből, ő használja. Nálunk a járművek kettéválnak, ez talán a béke záloga. Köszi, az volt a szóvivői díj, annak nagyon örültem én is, bár gőzöm sincs, mivel érdemeltem ki. 🙂

  30. A luzerninek vélt kép szerintem Bern, mert bár nem ismerem e városokat, de a parkolóban szinte az összes autó BE rendszámú (kivéve egy SOlothurnit) …

    Hasonlót gondolok a cikk első képéről is, Zürichből Genf felé talán nem Bern távolsága lenne kiirva a táblán, hogy 43 km, talán inkább Zürichből Bern felé készülhetett. Akkor logikus is lenne, hogy a parkolós kép Bernben készült, ha arra tartottatok.

  31. Kedves Zsolt!
    Ahogy néztem a videót bennem is felkavarodtak régi pillanatok, nosztalgikus érzések. Egy párhuzamos családi történet képe rajzolódott ki előttem. 1976-ot írunk. Apám egy több éves afrikai kiküldetés (ahol a család is kint volt) után rendelt autót, amit a stutgarti gyárból vettünk át az akkor megjelent W 123-ast. Én is ebben az autóban töltöttem a gyermekkorom. Egész európát bejártuk 76-ban. A történetünk itt különválik, ugyanis apám nem adta el az autót. Rettentően vigyázott rá. Nyugdijasként egyszer egy felújításba is bele ment, ami leginkább egy gyönyörűen kivitezett külsö festésben és némi karosszéria javításban nyilvánult meg. Édesapám a múlt évben sajnálatosan eltávozott. Az autót én örököltem meg. Itt áll a neki épített garázsban. OT minősítést kapott, amit még apám intézett. Szeretem ezt a járművet, de sajnos nem értek hozzá. Nem tudom mi tévő legyek. Nyilván érzelmileg kötődik hozzá az ember, de hosszú távon fogalmam sincs mi legyen az autóval. Anyagilag sem tudom mivel jár az OT minősítésnek való megfelelés. Megmutatnám az autót egy szakembernek is, hogy nézzen rá mit lát az ő szemével. Zsolt ebben kérném a segítségedet.
    Tisztelettel: T. Zsolt

  32. Koszonom ezt az irást ( is) hihetetlen örömet okoznak ezek,jo lenne minden napra legalább kettő..
    Jó,tudom,ki bírná tollal..
    “Az a kis p… ott én vagyok”..
    Istenem de jól tudnám érezni magamat egy ilyen parkolóban most,2021-ben,valahogy visszatérve az időben.
    Mind,mind,csodálatos különleges alkotás parkol ott,nem verejtékkel megdolgozott,felújított,restaurált,hanem a maga valóságában újszerűen,természetesen.
    Mind mind önálló arculat,csillogó krómokkal,(egy sem ujrakrómozott) se műanyag se olyasmi.
    Akkor még volt olyan az auto-motorban,hogy pici darabkákat mutattak egy-egy autóból,és ki kellett találni hogy az melyik márka.
    Mindig tudtuk,kivétel nélkül,mert olyan eltérőek,és annyira sajátosak voltak a vonalak.
    Persze én eleve hülyegyereknek születtem,mert ha ókor-ókor eljutottunk egy balatoni strandra,akkor én nem úszkáltam meg napoztam,..egy fenét.
    Kint a parkolóban kóricáltam,kedves szovjet fényképezőgépemmel,és soha el nem telő csodállattal rajongtam körbe azt a sok,többnyire német rendszámú autót,ami ott parkolt.
    Ez a fotó gyűjtemény mára történelem lett,no meg jómagam is..
    Köszönettel:
    Ikker Janos

  33. Írtam hozzászólást. Nem jelent meg. Nem hinnem, hogy csak egy nap foglalkoztak a cikkel?

  34. T Zsolt:
    Kedves Zsolt,
    nem, nem csak egy napig foglalkoztam ezzel a cikkel, hanem három napig előtte, amíg elkészült, egy napig, amikor megjelent, illetve még március 15-én, ami az ország nagy részének pihenőnap volt. Azóta lóhalálban dolgozom, mert most vasárnap is jelenik meg egy cikk, plusz hozzá a videó, egy ilyen elkészítési ideje 2-3 nap, plusz ma volt egy reggeltől estig tartó forgatásom, amire még készülni is kellett, plusz holnap is lesz egy forgatásom reggeltől, amire most készülök. A 10 órás munkanap tetejébe elnézést, de nem nézek még e-maileket is, ráadásul több tonna Messenger, Viber és Facebook származású üzenet is landol minden eszközömön. Képtelenség lekövetni, ilyen erővel elválhatnék és felcsaphatnék főállású éjjel-nappali levelezőnek. A kommentelés lehetőség, a komment engedélyeztetése a házi számítógépemről megy csak, ami egyáltalán nincs velem, amikor dolgozom, forgatok. Mondom, lehetőség.

    Ezzel a levéllel is szeretném mindenkinek megüzenni – ha nem válaszolok, nem nemtörődömségből történik, de a napi 10 óra mellé csak hézagosan sikerül itt, a fb-on és egyéb helyeken helyt állnom a várfalon, még nehezebb, ha összetett válaszokra van szükség a részemről.

    Sajnos olyat, aki kalkulációt ad egy autóra, aki egy bármilyen garázsban álló járműre garanciát, szakembert, összetett folyamat elvégzését ajánl és bevállalja, nem tudok, pont erről volt már egy videós-írásos posztom épp itt az Olvastárban. Vagy nekiáll az ember és csinálja, beleteszi a pénzét, az energiáját, vagy eladja. Vagy tartogatja. De ebben a mind szakember-, eredetialkatrész- és időhiányos közegben egyre lehetetlenebb ilyen dolgokra vállalkozót találni. És azok között is sok a vadorzó, az álmodozó és a tizenkilencre lapot húzó, aztán “nem az én problémám”-felkiáltással odébb álló. Én csak egy újságíró vagyok, aki elég sok melóval maximum arra tudok vállalkozni, hogy sémahelyzeteket leírok, hogy mindenki okuljon belőle. De külön tanácsadói levelezőpartnerségre fel kellene vennem még egy ént, aki főállásban ezt csinálja. Amíg a személykettőzés nem megy, erre azonban nem lesz még lehetőségem… Elnézést.

    Üdv, Csikós Zsolt

  35. Kedves Zsolt!
    Nem állt szándékomban téged számonkérni a hozzászólás megjelenésének hiányát! Azt hittem egy moderátor végzi ezt pl. a szerkesztőségben. Aztán megjelenik pár órán, esetleg napon belül. Nem tudtam, hogy mindent te intézel ezzel kapcsolatban. Így már érthető számomra is. Még egyszer elnézést! És megjegyezném, hogy nagyon klasszak az írádaid…

  36. Kedves Zsolt!
    Nem állt szándékomban téged számonkérni a hozzászólás megjelenésének hiányát! Azt hittem egy moderátor végzi ezt pl. a szerkesztőségben. Aztán megjelenik pár órán, esetleg napon belül. Nem tudtam, hogy mindent te intézel ezzel kapcsolatban. Így már érthető számomra is. Még egyszer elnézést! És megjegyezném, hogy nagyon klasszak az írásaid…

  37. Topál Zsolt:

    ez nem egy multi, itt mindenki mindent maga végez… 🙂

  38. Kedves Zsolt,

    Hobbim, hogy youtube videók vagy fotók helyszíneit keresem meg a google mapsen. Van ez a kép a cikkben a következő leírással:
    “A kis pöcs én vagyok, ez talán Luzern, kicsit kilóg a Merci fara is”
    Gyanút fogtam hogy kicsit nagy a BE rendszámok aránya ahhoz, hogy Luzernben legyen. Ez a kép egy nagyszerű jelölt számomra egy kis kutakodásra, a prominens épület a háttérben viszonylag könnyű préda. Az épület pedig Schloss Worb, kb 15 percre Bern centrumától.
    A kép készítésének helyét azóta már beépítették, a parkoló valószínűleg a Migros Supermarkt északi csücske, a parkoló mögötti majdnem földig érő sátortetejű ház viszont még áll (Wydenstrasse 9, Worb).

    Nem tudom hogy ez segít-e, én jól szórakoztam, és a cikkeit is élvezem olvasni.

  39. “Nekem pedig ez felüdülés, én így tudok pihenni” ”
    Na ebben igaza van! Én árammal működő dolgokat javítok itthon, és annál jobb nincs, amikor elkezd működni, akár a legkisebb cucc is (akár egy LED izzó, vagy egy régi kompakt fényképezőgép) 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button