Ép elemekre vadászunk az olajos sárban
Ez már a rendes, oldtimeres iszapbirkózás. Alkatrészrovancs, rendelés-előkészítés a Nózihoz
Hogyan is szól az a hülye kínai mondás? Hogy kétszer nem tudsz ugyanabba a patakba lépni? Meccsoda baromságg. Én tudok tízszer is, akármilyen időtávlatokban. Mert megint egy drága romhalmaz közepén ülök, amit legegyszerűbb lenne besöpörni valami bokor alá, körülnézni, elegánsan felpattanni és egy finom torokköszörülés után odébbállni. Nem, nem is láttam, mi van ott, ja, hogy egy autó! Nahát, micsoda förtelmes emberek, csak úgy ledobták ide…
Persze nem tennék ilyet, egy papír fecnit se dobok el az utcán, pláne nem az erdőben, de mostanában kéjes érzés tölt el, ha eljátszom a fenti gondolattal.
Nem ér a nevem! – ordítottam kisdobos koromban hasonló helyzetekben, jelezve, ki akarok szállni a játékból, mert rohadtul nem tetszik már az egész. Igen ám, de amit megtehet egy nyolcéves gyerek, mert a pajtijai legfeljebb lehülyézik, aztán némi vállvonogatás után kezdődik valami másik játék, annak felnőtt korban már súlya van. Pláne ha az a súly egy közel negyvenezer eurós teher az ember vállán, amiről azt érzi, mindjárt elejti. Ha meg nem ejti el, akkor simán esély van arra, hogy őt, magát nyomja be egy-két hónapon belül az iszapba teljes testhosszban, fuldoklásig.
Hogy tudok ekkora barom lenni? Hogy a sokadik eskümet is megszegem, amikor már annyiszor ültem korábban e gödörben, kezemben a felismerhetetlenségig koszos, olajos, eltorzult, rozsdás, hiányos alkatrészeket tartva? Amelyek, ha pótolni akarom majd őket, amúgy, jó állapotban vagyonokat érnek, avagy rosszabb esetben pótolhatatlanok. Erre most itt vagyok megint.
Sebaj, ha nincs ekrazitod (veteránra lefordítva: végtelen pénzed és egy szabad slotod a HK Engineeringnél, a Crosthwaite & Gardinernél, Jim Stokesnál, vagy a Kienle Mobiltechniknél), akkor ezt a hegyet csak hosszú lapátolással tudod elhordani. Lássunk hát neki.
Azt követően, hogy Nózi a legutóbbi beszámoló végén relatív biztonságba került Hamza Csabi karosszériás műhelyében, nekem hátravolt még egy megbeszélésem Horogh Árpi garázsában. Mert az oké, hogy a karosszéria majd elkészül valahogy, valamikor a Csabinál, s hogy azon aztán valahogy majd lesz fényezés – bár az eddigi árajánlatoktól dobtam egy masszív hátast -, de ezzel csak az egyik nagy öregautós problémát, a korróziót és a pléhtesten keletkezett tákolási nyomokat tüntettem még el.
Erre te, aki olvastad a beszámolókat az autóról azt mondod most: igen, de a Nózi motorja jó volt, a váltója szépen kapcsolt, a futóműve egyben levőnek tűnt, istenien fékezett, dudált, világított, ablakot törölt és szinte vadiúj felniken és gumikon gurult, amikor megvetted, ember. Mit kell ezen még a lakatoláson és a fényezésen túl csinálni?
Hm. Nagyjából minden mást. Az ezer és apró elem felületi korrózióját meg kell szüntetni. Egyenként. A belső térben a tucatnyi kárpitszakadással, színváltozással is kezdeni kell valamit. Ott vannak a folyások, a zajos kipufogó, az érzetre még jó, de kiszedve, kézben már igencsak viseltesnek tűnő futómű-, fék- és szellőzőrendszer-alkatrészek. No meg a századszám porladozgató, illetve hiányzó, gumiból készült átvezetők, csillapítók, bakok és csövek, amik most még ugyan tartanak, de már nem biztos, hogy sokáig. És persze a kéderek. A csuklók. A zárak. A leffentyűk, bizgentyűk, herkentyűk és egyéb –tyűk.
Van a restaurálásban egy csomó, nagyon szomorú dolog. Mert az átlagos polgár mit lát? Egy ronda autóból, ami kopott, fakó, itt-ott horpadt, esetleg lukas, lett egy csillogóan szép, újszerű, kívánatos.
A veterános viszont mit lát? Hogy az autó története elveszett a sok friss lemezben, mázban, új alkatrészben. Hogy már nem mesél a bagós tulajdonosról a kopott hamutartó, nem hallatszik vissza rég volt, apjuk szép autójára büszke gyerekek (akik azóta bácsik-nénik lettek) kacagása a hátsó ülésről, mert a Superfast-kerekes Matchbox tűtengelye ütötte lyukak, térdkalácsok által megnyújtott felületek, fényesre koptatott könyöklők mind eltűntek, amikor felkerült az új műbőr. Mert az 1973-as szicíliai nyaraláskor (az előző tulaj életének legszebb nyara volt amúgy) meghúzott ajtóról már megint úgy csillog, mint amikor a jármű vadonatúj, és szükségképpen steril és történettelen volt 1966-ban. Mert a csinos feleség tűsarkú topánjai által kikoptatott kis lyukak eltűntek a jobb egyes lábtérből az új, Cicognaninál beszerzett gumiszőnyeg-garnitúrával…
Mert, ahogy egy bölcs veterános mondta vala: az eredetiséggel egyvalamit tud tenni az ember: elpusztítani azt. De sajnos a magyar veteránvizsga-szabályok nem kedveznek az autók muzeális állapota (mert a muzeális a konzervált, nem pedig a gyári új, ezt mindig, mindenki összekeveri) megőrzésének, nálunk vagy csitti-fitti, vagy nincs rendszám.
Ezért – bár megszakad a szívem, ahogy elődöm, a gütersloh-i Dr. Igor Paulinyi harminchárom éven át tartó boldog autózásának minden nyomát eltüntetem ebből az Alfából, s néha egyenesen már úgy érzem magam, mint valami történelemhamisító, avagy a Palmirát földdel egyenlővé tevő ISIS-katona, de felújítok, nem tehetek mást. Ennek az autónak vagy az utolsó alkatrészén is elhasal majd az életéért kapaszkodó gekkó, de még a légy is, vagy nem lesz rendszáma, mert egykörös fékkel autóként ez nálunk nem kerülhet forgalomba. Az ember fogadja el a játékszabályokat, ha már egyszer kretén autót akar, nem egy Toyota Avensist. Valamit, amit nem a tisztességéért becsül, hanem őrjöngve szerelmes bele.
De van egy másik probléma is az ilyen alkatrészekre szedős restaurálással. Ilyenkor ugyanis kilométerek ezreit, tízezreit, használatban töltött hónapokat, éveket dobsz el a kocsiból. Hiszen repül a kukába az a kicsit kiszopósodott szilent, amivel az autó még évekig vígan eljárt volna, mert soha, senki nem vette volna észre azt a kis kezdeti eróziót. A túl könnyen mozgó gömbcsuklót is kicseréled a futóműben, mert lehet, hogy bírna még három vizsgát, na de… ha nem? Akkor a frissen csillogóba tett autót szeded majd szét megint? Nincs annál rosszabb érzés. És nyilván kicseréled az összes, parányit is gyanús más alkatrészt is, mert a verda most van széjjel, nem jövő ilyenkor (bár még az is eljöhet, ahogy a dolgok tempóját nézem). Olyan alkatrészeket dobálsz ki tehát, amelyek, ha a kocsi egyben maradt volna, nagy valószínűséggel még sokáig bírták volna a kilométert.
És mondok még rosszabbat, s ezt a veterános tapasztalat súgja nekem. Telerakod a készülő autót új, pontosabban utángyártott alkatrészekkel. Egy részükről már beépítéskor látni fogod, hogy a méretük nem passzol, az anyaguk hitvány ahhoz az ötven pluszos cucchoz képest, amit épp kiszedtél. Igazgatsz, reszelsz, görbítgetsz, feltöltesz ragasztóval, aztán valahogy megoldod, összerakod, bár a kérdőjelek ott sorakoznak a nyúlt agyadban. Meddig lesz ez így jó?
A modern gumialkatrészekről tudjuk, hogy egy ideje már kötelező kihagyni belőlük az öregedés-gátlót, minek következtében egy-egy kéder, szilent már nem negyven, hanem csak négy évig tartja meg a formáját, méretét és konzisztenciáját, utána szétreped. Mivel az állatoknál több nagyságrenddel okádékabb faj vagyunk, ennek pedig egyenes következményeként láthatjuk az utak mentén halmozódó, illegális hulladéklerakókat, ha pedig tengerpartra utazunk, gyönyörű szemétgyűjteményeket szpottolhatunk az öblökben, strandokon, természetvédelmi területeken is, s ha szegényebb helyeken járunk, érezhetjük a fűtési szezonban melegítésre használt, a kéményeken át extrém rákkeltő füstként távozó műanyag és gumi cuccok isteni illatát is, ezért én, személy szerint támogatom ezt a „ne legyen túl tartós”-mozgalmat.
Minél kevesebb, s azon belül is minél bomlékonyabb szintetikus anyagot adsz a buta emberállat kezébe, annál tovább lesz itt élet. Ami ugyanis nekünk megnyugtatóan tartós, mert bír vagy huszonöt-harminc évet, abból utána kétszázötven másik évre szemét lesz az árok partján. Képzeld el, ha már Mátyás király korában is lettek volna gumiabroncsok, nejlonszatyrok és festékes vödrök… Ugye?
És hogy erre a kijelentésre háborogni kezd a járműveket óvó, ápoló, az életben tartásukért komolyan megküzdő veterános társadalom? A szemetelőkhöz képest sajnos mi vagyunk jelentős kisebbségben. A mi érdekeink csupán forgácsszilánkok egy sokkal nagyobb gépezetben, mert ne feledd, mindig az agyatlan többséghez igazítják a rendszert.
Na, félre a thunbergizálással, csak azt szerettem volna mondani, hogy a mai alkatrészekkel újjáépített veterán már sose lesz olyan tartós, mint új korában volt, mert az utángyártott cucc pontatlanabb, rövidebb életű az eredetinél. Ennyi lett volna a lényeg.
Térjünk az Alfa egészségi állapotára, legalább is az alkatrészeiére. Kimotoroztam Árpihoz, kinyitottuk a notebookomat a Classic Alfa honlapjánál. Ő már küldött nekem egy előzetes listát mindarról, amit első nekifutásra, cserére szorulónak érzett, én fejből hozzáírtam ahhoz egy rakás egyéb cuccot, amiről meg én tudtam, hogy kellenek majd. Utána két estét ültem a Classic Alfa webáruháza előtt, összeállítottam a bevásárló cetlit, ezzel egymillió fölött jártam. Szerencsére még forintban.
Tudom, vannak más Alfa-alkatrészes cégek is, a szintén angol Alfaholics például, amelyből amúgy évekkel ezelőtt maga a Classic Alfa is kivált. De az Alfaholics kicsit olyan hipszter-cég, mint a Converse vagy az Apple vagy a Magnus Walker. Klassz dolgokat kapsz, általában jókat is náluk, csak mindennek van egy nem teljesen a tudással arányos, fájdalmas felára. Én pedig nem vagyok egy Krőzus, ráadásul a cuccokat az Alfaholicsnál sokkal olcsóbban mérő Classic Alfa a termékeinek 95 százalékát az Alfaholicsszal azonos forrásból szerzi be. Tehát nem fogok többet adni csak azért, hogy számra vehessem a Chris Harris által az őrjöngésig vezetett, karbon vázas Bertone készítőjének a nevét.
Ráadásul sokkal több mindent is árul a Classic Alfa, mint a többiek. Van ugye, a német OKP is, de ők annak ellenére sokkal drágábbak, hogy nem kell vámot-áfát fizetni a cuccaik után. Meg egy csomó linkem van még (az olaszok is drágák, ráadásul nem kommunikálnak, a hollandok, svédek, finnek szintén jóval meredekebb árakon mérik a cumókat), mindet ellenőriztem, s mindig visszatérek a Classic Alfához, az 1300-as Bertone és a Teavaj is nagyrészt az ő cuccaikból volt életben tartva – de szép műveltető szerkezet, most kapnám a körmöst Mazsola tanárnőtől. Lehet, hogy egy-két tétel olcsóbban is beszerezhető máshonnan, de csomagban, sok cuccot csakis tőlük érdemes.
Oké, Árpival kézbe fogtuk a sok koszos szemetet a garázsban, ami elvileg mind értékes autóalkatrész lehetett úgy 56 évvel ezelőtt. Most mondjuk, nem pont annak néztek ki, ahogy pergett belőlük a sok, kicsit nedves-penészes-olajos-zsíros-rozsdás homok és pókháló-maradvány. Én inkább jegyzeteltem.
„Az összes kábel- és csőátvezetőt meg kell venned a tűzfalhoz, a lámpák hátsó oldalához, a hátfalhoz, az utastér lemezeihez, s valamennyi szélvédőkédert, ablakkédert, vízlehúzót, filces vezetősínt, karosszériadugót is be kell szerezned majd” – mondta Árpi bevezetőnek. Még szerencse, hogy Kovács-Vass Tibi segítségével Kussmaul úrtól már meglett a hátsó szélvédő gumija… Annyival kevesebb kell.
„Amint beszéltük, kellene egy új ablaktörlő-mechanizmus a szétkopott helyett, egy bal oldali ablakemelő, kilincsek. Aztán olyanok is, mint a kibillenthető hátsó ablakok gumikockás zsanérjai (6 db), az egyiknek a fém befogatója, a tankjeladóra a gumirátét, a lámpák alá körben gumiszigetelések, de mindenhová, elöl-oldalt-hátul is, mert az összeset pőrén csavarták be a lemezekbe. A lökhárító bakjai alól is hiányoznak a gumi távtartók. És akkor nem beszéltünk olyan cuccokról, mint az agyontákolgatott lábpumpás spricni, a nagyon gyanús AC-pumpa, a fűtéscsap, amin bugyog a korrózió…” – vert pár szóval még mélyebben az adósok börtönébe Árpi.
Elkezdtük kibővíteni a meglevő listát, de végül inkább nekihasaltunk a webáruháznak, és az ott kapható összes tételnél elgondolkodtunk, hogy megvan-e, használható állapotban van-e még, esetleg menthető-e. Másfél millióról így lementünk újra egy alá. Kicsit megnyugodtam. Hazamentem, tisztáztam az egészet, majd előtúrtam az ajtószigeteléseket, oldalablak-gumikat. Kicsit méregettem őket, mint diszkó melletti sikátorban, verekedés előtt a berúgott ellenfelet. Jó drágák, az utángyártottak úgysem mérethelyesek, megnézem majd, hogy én, itthon nem tudom-e őket megmenteni én…
Amit Árpi nem tudott, hogy egy rakás cuccot Imolában már beszereztem – a legdrágábbak a kilincsek voltak, 240 euróért -, Kussmaul úrtól a KVT-féle rendezésben már jött egy rakás cucc augusztusban, s közben megvalósult egy szenzációs mannheimi börze is, ahol végképp istenien sikerült bevásárolnom Alessandrónál. Küszöbök, küszöbvégek, mindenféle gumi-izék jöttek onnan.
Kussmaullal is leveleztem megint Tiboron keresztül, ő is alaposan kitett magáért, tőle lett eredeti, régi légszűrőm (aminek rendes, széles gumipereme van, nem a keskeny, mint az utángyártottnak), spricnitaposóm, ablaktörlő szerkezetem, tankjeladóra való, régi, de teljesen ép gumim (sokkal tartósabb az utángyártottnál), hátsó lámpák aló való gumijaim, egyebek.
Látod, ha egyben hagyom az autót, csak hosszú idő után vettem volna észre a fenti tételek hiányát, elmállását, működésképtelenségét. Hiszen ott jártatok az AMTS-en, mindnyájan azt mondtátok, milyen jól néz ki. Hát, ennyire nézett ki jól…
Így, szétszedve viszont… Hihetetlen, hogy a precíz, a számlák tanúsága szerint minden apró kiadást aprólékosan lejegyző gütersloh-i Alfa-szerviz mennyire slendrián módon szerelte ezt a szerencsétlen Alfát… Meg amelyik még utána jött. Mindegy, most majd jó lesz. Nálam.
Időközben a horpadt és karcos bal első lökhárító-felet elvittem az aranykezű Everling Rudi bácsihoz – már másfél hónapja oda van az alkatrész, lassan ki kell valahonnan gyűrnöm egy másfél óra szabadidőt, hogy elmenjek hozzá érdeklődni, nincs-e készen vele. Ha igen, akkor lehet polírozni, a 105-ös Alfa-széria autóinak ugyanis rozsdamentes acélból van a lökhárítója, mind, nem kell rájuk puccos króm, maximum krómpucc.
Azzal, hogy elment tőle az autó, az örökké szorgalmas Árpi nem engedte el a kezét. Nála maradt a motorblokk, a hűtő, az utastéri radiátor, a fűtésdoboz, egy csomó vas (tartóelemek a kipufogóhoz, váltóhoz, motorhoz és a többi), az első futóműnek azok az alkatrészei, amiket ki lehetett venni úgy, hogy az Alfa még gurítható maradjon – ez lényegében az első keresztstabit jelentette.
Most, amikor e sorokat írom, már egy rakat dolgot azokból is megcsinált. A hűtők nyomáspróbázva lettek, a lamelláikat kiegyengették, Árpi lefestette őket, most szinte újként várják a beépítést.
A szellőződobozról szétszedés közben kiderült, hogy négy rövid és két hosszú helyett csak fele mennyiségű rugós acélpánt tartja össze. Egy csomót rohangászott egyik rugóstól a másikig, de a szakember vagy nem vállalta efféle alkatrészek elkészítését, vagy ilyen kis darabszámban nem. Végül Árpi vett inkább az utolsó helyen, szalagban rugóanyagot, otthon lehajlította a három hiányzó darabot. Ezzel megvan a teljes szett.
Ha már azon a tájon járt, szétszedte a fűtőmotort is (mert ez itt még szerelhető), kiegyensúlyozta, kitakarította a kollektort, új szénkeféket tett be, a házat eltakarította és lefestette. Most az is új értékű, szintén várja maga köré az autót.
S mivel az idő csak telik, elpucolta, kiegyengette, majd szinterezőhöz vitte a nála maradt fém alkatrészeket is. Egy csomó új tartóelem, légterelő, függesztő most tehát szintén azt várja, hogy egy csillogó-villogó új Alfával újra egybekelhessen.
De nemcsak Árpinál ketyeg a meló – Hamza Csabiék is nekiláttak a testnek. Sőt, a kárpitokkal is történt ez meg az – de azokat a sztorikat megtartom későbbre, amikor már akkora blokkokban tudok róluk beszámolót készíteni, ami közlésre érdemes.
Addig meg – gyönyörködöm a listában, amit fokozatosan finomítgatok, és rövidesen leadok a Classic Alfának, Angliába.
Nem nagyon értem ezt a picsogást az eredetiség körül. Az autó története elveszett a sok friss lemezben, mázban, új alkatrészben? Na most vagy tegyük az autót be gyorsan a múzeumba az avarkori cserépedények mellé egy táblával: “Dr. Pauliny életének egy darabja”, vagy pedig legyen olyan az autó, hogy öröm legyen azt használni. Mert elvégre az ember saját magának veszi az autót, és nem azért, hogy ismeretlen emberek ötven évvel korábbi életéről merengjen.
Abban viszont egyetértünk, hogy az OT rendszám jelenlegi rendszere egy totális agyfasz, mert valóban értelmetlen, hogy veteránminősítést csak szalonállapotú autóra lehessen kapni.
Ez bizony Ponton nagyságrendű munka, csak ezt tudtad – csak nem sejtetted. 🙂
Az angol alkatrész árakon már én is sokat gondolkodtam, csak az lehet a megoldás, hogy Angliában óriási kultusza van a veteránozásnak és az ott nem a felső tízezer hobbija, hanem a teljes társadalomban elfogadott és folytatott szabadidős tevékenység. Sőt, ahogy az ismeretterjesztő csatornákon látom, sok, nem tehetős embernek a napi szintű kikapcsolódása.
Megdöbbenve szoktam szembesülni, hogy mekkora alkatrész választék van a szigeteken és bizony az a műsorban elhangzó árak a megfizethető kategóriába tartoznak. (Persze vannak horror drága dolgok is.)
A még elfogadható állapotú gumi alkatrészeknél a “folyékony guminak” nevezett paszta, spray stb. nem lenne megoldás ?
Illetve szoktam olvasni – bár próbálni nem próbáltam a szolgáltatást -, hogy a fém-gumi kötésű alkatrészeket egyedileg is felújítják.
Nem tudom, hogy ez néhány db esetében is működik-e.
Hajrá, szép lesz ez !!!
(Csak arra vigyázz, hogy ne legyen szent szobor.)
há drágá csik.. győzőszínművészúr függősége kutyafasza a tiédhez képest gyanítom.. mert ez már beteges és életfogytigtartó.. ellenben roppant szórakoztatóan tálalod 🤓
szóval.. a szentszoborszindróma szintén szintrelép.. műtrágy lesz az alfából akárki meglássa.. a végén eladósorba kerül mivel mesterünk nem meri meghajtani úgy istenigazából.. a hősszerelmesből nemsokára fanatikus fétisiszta válik.. és idővel egy újabb megműtendő sőt feltámasztandó veterándelikvens kopogtat a garázsajtón.. ez egy végtelen[ített] csikósciklus körforgása avagy íme a csikósféle loop tisztelthölgyeimésuraim.. picsába az epigonokkal..
nyelv-ész:
Vigyázz, a picsogás olyan, mintha egy kommentelő megjegyzésére azt mondanám, hogy buzi faszkodás… Nem mondom persze, nem is írom, sőt, gondolni sem gondolok ilyenre, csak példaként a párhuzamot próbáltam megvillantani, hogy ez az, amikor a kommentelő úgy gondolja, egy jól irányzott rúgással felküldi az író vérnyomását a 200/160-ba. Szóval így ne kérlek, ha már a nickedben az van, ami.
Az eredetiség fontosságát ezerszer elmagyaráztam már, ki fogom egyszer gyűjteni egyszer a linkjeit a cikkeknek, amelyekben tárgyaltam, és ilyenkor csak ideteszem, mert elég nagy bünti 950 ezer magyar állampolgárnak egyenként elmagyarázni publikus felületen, igen komplikált gondolatokat.
1) sokkal többet ér az autó eredetiben, és egy hatvan év közeli tárgynál a veterános társadalom túlnyomó többsége elfogadja, hogy már nem csak fékbetétet, olajat és akkut cseréltek az illető járművön, hanem mélyebbre is kellett nyúlni bele. A konszenzus az, hogy amíg a vázszerkezet, a belső tér váza, a kapcsolók nagy része, a futómű váza azonos a régivel, a motor és a váltó pedig típusazonos (de nem konkrétan az a darab), addig egy onnan felépített, eredetivel megegyező tartalmú autó eredeti. Ez lélekben dől el, de a veteránosok lelkének ez elég.
2) ahogy egy fura elrendezésű családi ház néha eladhatatlannak bizonyul, mert túlságosan is a tulajdonos vágyaihoz szabták, úgy egy átépített autó is jellemzően kevesebbet ér, mint egy eredeti. Ez változni látszik, akadnak autók, amelyek nagyon ritka alfajai, nagyon tisztességesen megépítve többet érnek – piskóta Escort 1100-asból Mexico, Fiat 600-ból 1000 TC-klón, hathengeres Mustangból V8-as újbarakás -, s az Alfa Bertone elvileg ilyen… De mégse. Pont most volt a Discovery-n egyAlfa 2000 GTV, csak harmincötezerért ment el, pedig eredetiben 45-55-öt ér. Gyönyörű volt, de szarrá tuningolták. Mindenki maga akar tiszta lappal nyitni. Tehát tönkreteszem az autó értékét.
3) Néhány folt a küszöbön, némi mechanikai felújítás az autó kilóban, alkatrészmennyiségben, térfogatban kifejezett eredeti mennyiségének a töredéke. Nem ilyen az az autó, aminek elveszett az eredetisége.
4) Ahogy te is mondod, nem lehet máshogy forgalomba állítani itthon.
JB61:
Nem Ponton-szintű projekt, dehogyis. A Ponton vázának minden sarokpontja porrá volt rohadva, a Pontonban minden borzalmas tákoláson esett át, illetve szétmállott. Csak a belső tér nem. Amit meg megettek a molyok 😀
dr.oid:
Ez különben valós félelmem. Az 1300-as Alfát ezért vettem – mert az pont annyira szakadt volt, hogy nem kellett rá vigyázni annyira. Használtam is.
De az idők változnak. Amikor a Ponton elkészült, még csokievő és kekszmorzsáló, viszonylag pici gyerekeim ültek a hátsó ülésen, sok-sok energiával telve. Máshogy laktuk az autókat. Ma már csoda, ha eljönnek velünk, akkor is elbújnak hátul és kődarabként hevernek. Időközben pedig sok európai városban az OT-rendszám lett az egyetlen kulcsa annak, hogy bemehessél vele az érdekes helyekre, s kicsit talán több pénzem is van a fenntartására. A Ponton shoestring budget-téma volt, ez már nem annyira. Csak annyit – most megvan előre a pénz a restaurálásra, annál azt sem tudtam, hogy kaparom össze a következő havit… Nem mellesleg pedig az Alfának jobb az alkatrész-ellátottsága is. Ha ez szobor lesz, akkor se lesz akkora szobor.
Pedig szerintem egy milliós tétel lista leadása már igazi jelzőtűz az előrehaladás útján, én biztosan bontanék egy sört utána. Főleg így, hogy már előre megvan a budget, százszor át van számolva, ki van mérve. Ha meg valamiből felesleget rendelsz, ugyanannak a veterános szcénának el tudod adni, akár drágábban is. Persze, van benne némi rizikó, de hát nem is egyedileg gyártott darabokról van szó.
Na, legalább ha meguntad a Fiat, nekiállhatsz az Alfának. Ha meg fáraszt az Alfa, jöhet a Fiat. Magasabb szinten meg a négy kerék két kerék cserék mehetnek, sőt a kerekes keréktelen. Meg van oldva az életed 🙂
Jó mulatást!
A szenvedő szerkezet pedig határozói igenévvel kifejezve határozottan finnugor hagyomány.
Ez az OT minősítés is is agybaj, de a pl mi van a “talált” járművekkel?
Ha egy sufniban találok valamit, és én azt rendszámmal használni akarom, miért nem elég ehhez egy olvasható alvázszám, meg egy europai köröztetés (2 hét). Utána én arra a jarműre biztosítast fizetnék, adót, műszakiztatnám, alkatrészeket vennék, tankolnék. Serkenteném a gazaaságot. Kinek rossz ez? Odafent tényleg senki nem gondolkodik?
@Csikós Zsolt: Bocsi, nálam a picsogás az kb. a szipogással rokonértelmű, már csak a hangzása miatt is. Szóval nem szántam mögé semmilyen sértegető tartalmat.
A cikkben amit írtál az eredetiségről, azt ezek után végképp nem értem. Világos, hogy OT-re úgy mehet, hogy elveszti a patináját. Ez tiszta sor, ezzel én sem vagok kibékülve. De a horpadások, karcolások, a múltbéli gányolások eltüntetését én nem tekintem a patina elvesztésének. Ha régen úgy raktak össze rajta valamit, hogy kimaradt a tömítés, vagy javítás helyett csak taknyoltak, ami az autó állagát vagy a menetbiztonságát veszélyezteti, azt igenis bátran lehessen cserélni.
Elvileg OT minősítést kaphat már valamilyen szintű unrestored, egyenletesen kopott gépezet, de elég képlékeny még a szabályrendszer gyakorlati alkalmazása, nem nagyon van tapasztalat rá.
@bervas mit várunk egy olyan rendszerben, ahol egy akkor még EU tagországban gyártott, érvényes műszakival rendelkező, CE megfelelési tanúsítvánnyal bíró Ariel Atom nem kap rendszámot, mert nincs szélvédője meg ajtaja….ezeken az embereken rugalmasságot keresni hasztalan. Sosem felejtem el, mikor kihajítottak egy gyári kéményes motorral műszakiról, mivel “majd én megmondom, mi a hangos”.
Zsóti bácsi, ha drágállod a felújítás költségét, váltsál méretarányt!
1:43-as járműveket fillérekből restaurálsz, és még rendszám se kell rá. . ;-))
Illetve arra gondolj, hogy nekünk, átlagembereknek, illetve totál laikusoknak mindez vagy ötször annyiba kerülne.Mert neked ingyen vagy olcsón dolgozik valaki, mert span, vagy mert segítettél neki korábban, vagy mert lefocizzátok máshogy, vagy akármi.Ilyen szakembert, mint az Árpi, aki magától tudja, mivel mit kell kezdeni, meg hogyan és még meg is teszi; szóval ilyen embereket mi, olvasók meg sem találnánk, vagy egyszerűen nem is vállalnák nekünk a munkát, mert mondjuk úgy tele vannak.
Na. És akkor mindjárt vidámabban, könnyebben alszol!
:-))