______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Ennél elektromosabb már nem is lehet egy BMW, avagy itt az X5 méretosztályában induló iX

hirdetés

Évek óta mutogatja tanulmány szinten a BMW, most viszont végre megérkezett az iX, mely jelenleg a paletta legnagyobb és legerősebb elektromosa.

 

Az elmúlt 1-2 évben lényegében minden az iNext tanulmány körül forgott a BMW-nél, hiszen ezzel indítja útjának a bajor márka az újgenerációs elektromos modellcsaládját. Persze, itt van már egy ideje az iX3 is, de míg az lényegében egy X3 átirat, addig az iX egyteljesen öneálló, eleve elektromosnak készített modell.

Ez meg is látszik a megjelenésén, ami magán hordozza a mai jellegzetes BMW stíluselemeket, de mégsem hasonlít igazán semmire a palettából. A vékony, vonalszerű fényforrások furcsa hatást keltenek a méretes hűtőmaszkok mellett, amik természetesen jelen esetben nem a levegő beáramlásáért felelnek (arra nincs szüksége az elektromos hajtásnak), hanem mintegy méretes panel, a különböző vezetést segítő rendszerek szenzorait tárolják.

hirdetés

Már csak azért sem könnyű elmenni az iX formai megoldásai és arányai mellett, mert igazán szembetűnő jelenségről van szó a méreteiből adódóan is. Szélessége és hossza megegyezik az X5 adataival, a tengelytávolsága pedig ugyan ott van, mint amit az X7 tud felmutatni. Jelen pillanatban azt mondhatjuk, hogy megérkezett az elektromos BMW paletta zászlóshajója, de a BMW stratégiáját ismerve, nem biztos, hogy nem lesz egy még nagyobb változat a jövőben, mondjuk az X7-et helyettesítendő.

Az iX lemezei alatt természetesen már a gyártó ötödik generációs elektromos hajtásrendszerét találhatjuk meg, mely jelen esetben két elektromos erőforrásból áll, ami az energiát a 100 kWh teljesítményű akkumulátor csomagból nyeri. Ezzel a specifikációval akár 500 lóerő is kipréselhető a hajtásból, a hatótáv WLTP szabvánnyal mérve pedig meghaladja a 600 kilométert. Impozáns adatok, de persze mit sem érne, ha napokig kéne tölteni egy-egy utazás után.

hirdetés

Pontosan ezért a rendszer akár 200 kW-os töltővel is tölthető (már ha találunk éppen olyat), amivel tíz perc alatt 120 kilométernyi hatótávot lehet “visszapumpálni” a járgányunkba, majd ez után negyven perccel már vissza is nyerhetjük az eredeti hatótáv 80 százalékát. Szimpla 11 kW-os fali töltővel már picit időigényesebb ez a művelet, ekkor ugyanis potom 11 óra alatt töltődik fel teljesen az iX.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button