Elkészült az egymilliomodik Tesla
Elon Musk büszkén számolt be arról, hogy elkészült a Tesla egymilliomodik autója. Egy VW vagy Mercedes ezt akár meg is mosolyoghatná, csak hát ne felejtsük el, hogy a Tesla alig több mint tíz éve van jelen a piacon, ráadásul egy kimondottan lassan terjedő szegmensben képviselteti magát.
Nem elhanyagolható mérföldkőhöz érkezett a Tesla, elkészült ugyanis az egymilliomodik autójuk. Az ünnepi példány egy piros színű Model Y lett, melynek tiszteletére az összes gyári munkás összeállt a gyártelepen egy fotó erejéig.
Persze, ez az eredmény mondjuk Volkswagen szinten akár jelentéktelen is lehet, hiszen a német márka csak tavaly több mint hatmillió járművet értékesített, csoport szinten pedig 11 milliós eredményt produkáltak, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a Tesla csak 12 éve gyárt autókat, az első négy évben pedig csak a Lotus alapokra épülő elektromos Roadster modellel foglalkoztak.
Az igazi áttörést 2012-ben hozta meg a Model S bevezetése, tehát az igazi tömeggyártást onnantól érdemes számolni, ráadásul a Teslára hárult az a feladat is, hogy az elektromos autózást elfogadottá tegyék világszerte. A feladat tehát nem volt könnyű, de szemmel láthatóan sikerült megugrani.