Autós Hírek

Elbúcsúzott a Mercedes SL 63 AMG, viszont új információk érkeztek az utódmodellről

A Mercedes szépen lassan építi le a jelenlegi SL generáció motorpalettáját. Most már abszolút nem kapható belőle AMG kivitel, viszont kiderült, hogy már javában folyik az utód fejlesztése.

 

Ugyan még nyár elején jelentette be a döntést a Mercedes arról, hogy megszűnik az SL 63 AMG, az utolsó példány még csak most hagyta el a gyártósort. Ezzel most már hivatalosan sem lehet AMG variánsként kapni a jelenlegi erősen kifutó, R231 kódnévvel ellátott generációt.

Aggodalomra viszont semmi ok, ugyanis kiderült, hogy az előző híresztelésekkel ellentétben lesz új SL generáció, melyet valamikor 2021 folyamán mutatnak be a németek. Most már ráadásul a fejlesztés legelejétől besegítenek az AMG-s srácok is, így garantált, hogy egy vérbeli sportkocsit kapnak majd a vásárlók a nem elhanyagolható mennyiségű pénzükért cserébe.

Felmerült az is, hogy az új SL már 2+2 személyes lesz, ami egyben az S-osztály kabrió és kupé végét is jelentheti, hiszen két azonos karaktert nem szerencsés kategórián belül egymás ellen versenyeztetni a palettában.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button