Autós Hírek

Egy kastély köré épül a Rimac új birodalma

A horvát elektromos specialista Rimac zágráb mellett építi fel új tervező és gyártóbirodalmát. Egy kastély köré épül a komplexum, melynek saját versenypályája is lesz.

 

Horvátországban létezik egy kis mennyiségben autókat gyártó cég, mely már eddig is tanúbizonyságot tett szakértelméről és minőség iránti elkötelezettségéről, ám érthető módon most, a villanyosítás korszakában egyre nagyobb szerepe lesz az autóipar alakításában. Ez a Volkswagen csoporttal egyre inkább összefonódó Rimac, mely kinőtte az eddigi szerepét, így most új bázis kialakításába kezdtek bele.

Az új központ Zágrábtól 16 kilométernyire lesz, ahol a céget alapító Mate Rimac kinézett magának egy kastélyt. Nem most, hanem már évekkel ezelőtt, amikor biciklizés közben felfigyelt az építményre, és elhatározta, hogy egyszer abban a környezetben fog autókat tervezni. Most ez az álma megvalósul, a cég ugyanis megvásárolta a kastélyt és annak mintegy 70 négyzetkilométeres környezetét!

Az új területen kialakításra kerül a tervek szerint több modern kiszolgálóépület, egy gyárkomplexum, egy fejlesztő részleg, egy egyetemi épület és egy komplett versenypálya is, külön driftelésre alkalmas részekkel.

A tervek szerint mintegy 2500 ember fog az új központban dolgozni a jövőben, akiknek étkeztetését a Rimac saját étterme látja majd el. Ehhez kapcsolódóan érdekesség, hogy Mate Rimac vegetáriánus életet él, de az alkalmazottakra természetesen nem erőlteti majd rá a saját döntését, viszont a tervek szerint az étkezde környezetében marhákat és bárányokat fognak tartani, hogy húsrendelés közben mindenkinek az eszébe juttassa, hogy egy élő állatot fog éppen elfogyasztani.

Az egyelőre nem tisztázódott, hogy mikorra épül fel a Rimac birodalom, de a tervek már megvannak, a területet is megvásárolták, így lassan kezdődhetnek a munkálatok.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button