______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Dobta az Apple az elektromosautó-projektet

hirdetés

Az Apple majd egy évtizednyi háttérben fejlesztgetés után döntött úgy, hogy mégsem dob piacra saját elektromos autót. Feloszlatják az erre a célra létrehozott fejlesztési részleget.

 

Az Apple még 2014-ben jelentette be, hogy egy új projekten kezdenek el dolgozni. Ez volt az iCar, azaz a gyártó saját elektromos autójának a tervezete, melyhez akkoriban igencsak komoly reményeket fűztek.

Aztán teltek múltak az évek és nagyon ritkán lehetett valami fejleményt hallani. Ha mégis életjelet mutatott a projekt, általában akkor is nagyon távoli ígéretekkel találkozhattunk igazi konkrétumok nélkül.

hirdetés

Az elmúlt időszakban azonban egyre többször esett szó megint az iCar fejlesztéséről, de nem igazán pozitív értelemben. A cég legfelsőbb vezetése ugyanis egyre inkább kihátrált a projekt mögül és a befektetők is elvesztették szépen lassan a bizalmukat, főként a villanyautók utáni kereslet globális visszaesése miatt.

Ez csakis ahhoz vezethetett, ami most meg is történt a Bloomberg információi szerint. Az Apple hivatalosan is elengedte az iCar kezét és felszámolja az erre létrehozott fejlesztési részleget is. Az, hogy mi lesz a sorsa az ott dolgozó alkalmazottaknak, egyelőre még nem tisztázott, de annyi már kiszivárgott, hogy egy részüket a mesterséges intelligenciát kutató részlegre helyezi át az anyacég.

forrás: Bloomberg

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button