Autós Hírek

Autómentes város építését jelentette be Szaúd-Arábia

Igazság szerint Neom város felépítésének ötlete nem újkeletű, ám Szaúd-Arábia hercege most jelentette be, hogy megkezdődnek a munkálatok. Olyan közösségek láncolatát hozzák létre, melyben nincs helye se utaknak sem autóknak.

 

2017-et írunk, amikor először megfogalmazódott Szaúd-Arábia vezetőinek a fejében, hogy fel lehetne húzni egy új várost az ország északnyugati kietlen részére, ahol a legújabb technológiákkal segítik az ott élők mindennapjait. Persze, az élhetőség igencsak hangsúlyos szerepet kap, ezért már az első pillanatban tisztázódott, hogy Neom-ban (ez lesz az új város, vagyis inkább település láncolat elnevezése) nincs helye autóknak és utaknak.

Most Mohammed bin Salman herceg be is jelentette, hogy elkezdődnek a munkálatok, melynek keretein belül mintegy 500 milliárd dollár állami befektetéssel elkészül a település hálózat, mely “hiper-összekapcsolt jövőbeli közösségek hálózata lesz autók és utak nélkül a természet köré építve”. A tervek szerint az építkezés 10 éven keresztül fog tartani, majd 2030-ban már 1 millió lakosa lehet Neom-nak mintegy 380 ezer új munkahellyel ellátva.

Na de hogy közlekednek majd a lakosok? A települések vonalában végighúzódó ultragyors vasúthálózattal, melynek köszönhetően a jelenlegi tervek szerint egy utazás sem tart 20 percnél hosszabb ideig a “Vonalon” belül. Természetesen külön lesz személy- és tehervonal is szép számban, hogy a lakosság áruval ellátása se akadjon meg egy pillanatra sem.

Mindezek mellett a világ egyik legnagyobb reptere is felépítésre kerül a most kijelölt 170 kilométeres szakasz valamelyik pontján, mely folyamatos járatokkal köti majd össze a világot a jövő településeivel.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button